Szobrot kapott a neves ortopéd szakorvos

•  Fotó: Fancsali Attila

Fotó: Fancsali Attila

Nagyot gondoltak az egyik országos lefedettségű rádióadó szerkesztői. A gondolatból tett lett, melynek eredményeként öt romániai személy kapott mellszobrot munkásságáért. Egyikük a neves marosvásárhelyi ortopéd szakorvos, Băţagă Tiberiu. Úgy jött a szoboravatásra, hogy nem is tudta, miért jön – meg is lepődött.

Fancsali Attila

2010. május 03., 11:432010. május 03., 11:43

2010. május 03., 18:262010. május 03., 18:26

•  Fotó: Fancsali Attila Galéria

Fotó: Fancsali Attila

„Április elején indítottunk egy kampányt, hogy kiválasszunk öt olyan romániai személyt, akik munkájukkal maradandót hagynak maguk után. A hallgatók a honlapunkon kellett megindokolják, miért azt a személyt javasolják a kitüntetésre. Nem a javaslatok száma volt a döntő, hanem az, hogy ki hogyan érvel a választottja mellett. A doktor úr egykori és jelenlegi betegei véleményezésének a hatására döntöttünk úgy, hogy ő lesz az egyik, akinek szobrot állítunk. Két szobor kerül még Bukarestbe, egy Kolozsvárra és még egy Konstancára. Azért szobor, mert ez megmarad. Az ajándékkirándulások, a prémiumok, azok mind mulandóak, de egy szobor az örökre megmarad” – magyarázta a rádió munkatársa, Toader Păun.

•  Fotó: Fancsali Attila Galéria

Fotó: Fancsali Attila

„Nagy meglepetés volt, amikor kiderült, hogy az egyik nálunk tevékenykedő szakembert is kiválasztották a rádió munkatársai. Ő egy különleges ember, aki már régóta dolgozik a kórházban, és tanít az egyetemen is. Szakmailag kifogástalan, nagyon sok ember dolgozik a keze alatt, emberséges. Kórházunk nagyon fontos, a központi fejlesztési régióból mind ide hozzák a súlyos sürgősségi eseteket, így azt gondolom, hogy minden itt dolgozó orvosnak, és nem csak, nyugodtan állíthatunk szobrot. Az intézményünknek 3200 alkalmazottja van, tehát még 3199 szobrot kell állítanunk” – magyarázta a Maros Megyei Sürgősségi Kórház vezetője, Florin Gomotârceanu.

Dr. Băţagă Tiberiu mit sem sejtve érkezett a helyszínre. Ő úgy tudta, hogy egy élő rádiós interjúban kell beszámolnia az általa vezetett klinika tevékenységéről. Kissé meglepődött a rengeteg sajtós láttán, de állta a sarat és válaszolgatott a riporter kérdésére.

Mikor lehullt a lepel a szoborról kissé meglepődött, és mikor szóhoz jutott, ennyit kérdezett: „Ez én vagyok?”

„Örülök, hogy gondoltak rám. Az érdem azonban nem csak az enyém. Egy nagyon jó csapat áll mögöttem, akikkel nap mint nap együtt dolgozunk. Büszke vagyok arra, amit elértem, de mint mondtam, ez a csapatnak köszönhető. Remélem, hogy hamarosan elcsitulnak a negatív visszhangok az egészségügyet illetően. Minden orvos az országban azt akarja, hogy jól érezze magát a beteg, ha csökkenne a nyomás, mindenki megérdemelné a szobrot” – mondta dr. Băţagă Tiberiu.

Dr. Băţagă Tiberiu 1986-ban kezdett praktizálni, 1988 óta ortopédiai szakterületen. Jelenleg a Maros Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó 1-es Ortopédiai Klinika vezetője, és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem előadótanára.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok