
Osztálypénz. Esete válogatja, hogy hol mennyi. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Nemcsak a megszokott kirándulásokra és színházbelépőkre, de sok esetben az osztályterem kifestésére, bútorzatra, nyomtatóra, sőt még színes ceruzákra, gyurmára is szoktak úgynevezett osztálypénzt gyűjteni az iskolákban – esetenként még az óvodákban is. A gyakorlat bár évek óta tiltottnak minősült, a pedagógusok kivonásával mégis működik. Most bizonyos feltételek mellett törvényesítették az iskolapénzek gyűjtését.
2022. november 05., 21:482022. november 05., 21:48
Az osztálypénzek, iskolapénzek gyűjtése évek óta megosztó kérdés, parttalan viták forrása. Noha a gyakorlat régi, hiszen évtizedekkel ezelőtt is szokás volt, sőt, akkor még a pedagógusok „szedték be” az összegeket, évek óta a gyakorlat tiltásáról beszélnek a tanügyben.

Országszerte több mint 3 millió óvodás és iskolás kezdi el a 2022–2023-as tanévet hétfőn. Az új iskolai év sok szempontból más, mint a tavalyi. Többek közt nem félévekre, hanem öt modulra lesz osztva a tanév.
Szeptemberben még mi is arról cikkeztünk, hogy a tanügyminiszter júliusi rendelete szerint tilos osztálypénzt gyűjteni a 2022–23-as tanévtől, és az sem megengedett, hogy a diákoktól vagy a szülőktől pénzt kérjenek azért, hogy a tanítóknak, tanároknak hálából ajándékokat vásároljanak. Az oktatási miniszter akkori bejelentése azért is tűnt furcsának, mert
Közben azonban kiderült, nemhogy megtiltották, de valamiképpen legalizálták az iskolapénz gyűjtését bizonyos feltételek mellett. Az oktatási intézmények megszervezésére és működésére vonatkozó szabályzat (ROFUIP) korábban két pontban is tételesen megtiltotta, hogy pénzt gyűjtsenek a szülőktől az iskolai alkalmazottak és a diákok számára (a szülőbizottság számára is tilos volt), most azonban a tiltások kikerültek a ROFUIP-ból, és bekerült egy olyan rendelet, amely szerint
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ oktatásügyi szakpolitikusa a Székelyhonnak elmondta, hogy
és erre teremtett most hivatalos, jogi alapot a ROFUIP-ban lévő változás.
„Az, hogy a szülők vagy bárki más szövetkezzen, egyesületet hozzon létre, amelynek a célja az iskola támogatása, azt nem lehet korlátozni, az ugyanis alapjog. Az oktatási intézmények magáért az oktatásért továbbra sem kérhetnek és kaphatnak pénzt vagy bármilyen más szolgáltatást, ez kizárt, ahogy az is, hogy bármiféle megkülönböztetésben részesüljön az a szülő vagy gyermek, aki nem tud hozzájárulni a szülői egyesületeken keresztül eldöntött forrásokkal a célhoz, amit kitűztek maguknak a szülők” – magyarázta a képviselő, aki egyúttal jelezte, amúgy ez sem újdonság, hiszen
A pénzgyűjtésben továbbra is tilos részt venniük az intézmény alkalmazottainak és a diákoknak – fűzte hozzá a képviselő.
Körképünkben annak néztünk utána, hogy mennyi osztálypénzt gyűjtenek – ha gyűjtenek egyáltalán. Az egyik marosvásárhelyi édesanya elmondta, míg az egyik fia esetén semmiféle gyűjtés nincs az iskolában, pedig kell venni időnként apróságokat, és akkor jól fogna valamilyen alap, addig a másik fia esetén évi 100 lejt gyűjt a szülők egyik képviselője.
„Tavaly az összegyűjtött összegből osztályt díszítettek adventben és pizzáztak. De arról is szó volt már, hogy az érettségi milyen sokba kerül (a képek, a ballagási bankett, a tanárok ajándéka stb.), ezért érdemes lenne előre gyűjteni, hogy ne akkor kelljen kiadni egy nagyobb összeget” – meséli a tizedikes gyermeke esetét az édesanya.
Egy másik szülő arról számolt be, hogy úgynevezett iskolaalapot fizetnek be, 50 lejt egy évre, amelyből rendezvények szervezését oldja meg az iskola. „Komoly könyvelősége van az iskolának, ezeket a pénzeket is hivatalosan, kérelem alapján igénylik például a diákok egy-egy esemény megszervezésére, szalagavatóra, bármire. Az összeget pedig egy több tagú bizottság hagyja jóvá” – magyarázta a szülő, aki még
egyrészt azért, mert nem kellett anyuka és apuka bevásároljon, másrészt senki nem kerül abba helyzetbe, hogy az osztálytársnak valamiből szebb és jobb van, szebben csillog. Ebből az év elején összegyűjtött pénzből fizetik a Szivárvány gyermekmagazint és a fakultatív táncórát is, de bábszínházi belépőt is. Az összeg azonban lassan a végére jár, nemsokára újra gyűjteni fognak.
„Nálunk hivatalosan nem történt gyűjtés. Voltak munkafüzetek, amelyeket a tanítók és a tanárok kértek megvételre, ezek kiválasztását a szülők rábízták a pedagógusokra, s a szülői közösség pénztárosa begyűjtötte rá a pénzt, emellett gyűjtöttünk Napsugárra, Szivárványra. Ám nincs úgynevezett osztálypénz, így minden egyes bábszínházi előadás, vagy egyéb esemény, ahová elviszik a gyerekeket, alkalmanként kerül kifizetésre” – meséli a teljesen másik gyakorlatot egy háromgyerekes édesanya, aki szerint azért jó, hogy az eseményekre külön fizetik be a belépőket, mert igazságtalan lenne azokkal szemben, akik mondjuk nem mennek bábszínházba, mert épp akkor betegek, de ők mégis kifizették a belépő árát az „osztálypénzbe”. Az
Hasonló a tapasztalat az óvodákban is: míg ugyanannak az intézménynek az egyik csoportjában semmire sem gyűjtenek, a másik csoportban 100 lejt kértek tanév elején, amiből minimális felszerelést vásároltak eddig a gyerekek használatára. Ez a gyűjtés azonban szigorúan a pedagógusokon kívül zajlik, a szülők intézik egymás között.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!