
Csíkszeredában nem lett kevesebb a könyvtáros feladata. Archív
Fotó: Veres Nándor
A könyvtárak működését is megváltoztatta a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett új szabályozási rendszer. A székelyföldi városok könyvtárai többnyire teljes idejű nyitva tartással várják a látogatókat, bizonyos korlátozások mellett, szigorú higiéniai óvintézkedések betartásával, illetve az olvasótermek bezárásával.
2020. november 15., 13:362020. november 15., 13:36
Noha a könyvtárak csak korlátozott létszámban fogadhatják a látogatókat, akiknek legfeljebb 15 perces benttartózkodás a megengedett, az ott dolgozók munkája nem lett könnyebb, hiszen minden intézmény teljesen új szabályozás szerint működik, amelyhez meg kellett tanulni alkalmazkodni. A koronavírus-járvány miatti új szabályozási rendszerből mindenhol megpróbálják a legtöbbet kihozni, és igyekeznek olvasóközpontúak maradni, már amennyire lehetséges a korlátozások között.
A csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár dolgozói
– mondta el lapunknak Gyulai Arthur könyvtárigazgató. Az intézményvezető szerint a jelenlegi helyzetben nem lett kevesebb a feladat, hiszen fokozott figyelmet kell fordítaniuk a járvány terjedését megelőző óvintézkedésekre, illetve a könyvtár által tervezett események közül néhányat át szeretnének vinni online térbe.
„Ami fájó pont nekünk, hogy az olvasók nem tudnak leülni, nem tudják rendeltetésszerűen használni az olvasótermet, a dokumentációs részleget, illetve a sajtórészleget...” – fogalmazott a könyvtárigazgató, megemlítve, hogy a rendkívüli helyzetben eltekintenek a későn visszavitt könyvek utáni büntetésektől.
Gyergyószentmiklóson sem marad több idő a plusztevékenységekre. Archív
Fotó: Pinti Attila
A gyergyószentmiklósi városi könyvtárban is hasonló a helyzet, a visszavitt könyveket ott is elkülönítik, és mivel az adminisztrációs feladatok is bonyolódnak ezáltal, plusz tevékenységre nem marad több idő, mint amennyi eddig jutott. Vincze Csilla könyvtárigazgató elmondta, a könyvkölcsönzés sem egyszerű most, mert
Noha az online katalógusban lehet böngészni a könyvek között, sokan nem tudnak dönteni anélkül, hogy megnéznék helyben. Gyergyóban is igyekeznek a rendezvényekkel online térbe költözni, tapasztalataik szerint ez a folyamat jót tett, mert több a résztvevő, mint korábban.
A Maros Megyei Könyvtár kövesdombi részlegén dolgozó Illyés Claudiától megtudtuk, hogy a fiókkönyvtár is nyitva tart, de szintén legfeljebb negyedórás látogatást engedélyeznek az olvasóknak, és csak két fő tartózkodhat az épületben egy időben. A könyvtári alkalmazott szerint egyszerre ennél többen nem is szoktak lenni normális körülmények között sem, így olvasóinak számában nem vett észre drasztikus csökkenést.
A kellő óvintézkedések betartására figyel, és amikor éppen nincs olvasó, a számítógépes adatbázist igyekszik bővíteni, illetve online programokat szervez, mesét olvas fel, rövid, kétnyelvű videoanyagokat közöl a könyvtár oldalán. Úgy véli,
Székelyudvarhelyen a városi könyvtár ajtaja egyelőre zárva van a közösség előtt, az ott dolgozók ennek ellenére nem tétlenkednek – mondta el Szőcs Endre könyvtárigazgató. A fertőzöttségi ráta Székelyudvarhelyen volt a legmagasabb a térségben, ezért a szabályzatnak megfelelően be kellett zárni az intézményt, ahol jelen pillanatban is leltározás zajlik.
Székelyudvarhelyen a magas fertőzési mutató miatt bezárt a könyvtár. Archív
Fotó: Veres Nándor
„Mivel a könyvtárunk állománya meghaladja a százezer dokumentumot, ezért a törvény értelmében tíz évenként teljes leltárt kell készíteni, és pontosan 2020 jelentette számunkra a teljes leltár készítésének évét” – fejtette ki az igazgató. A leltározás mellett online megjelenő tartalmakon is dolgoznak, a térség kiemelkedő személyiségeivel folytatott videobeszélgetések jelennek meg hétvégenként a Facebook-oldalukon.
Szőcs Endre továbbá azt is elárulta, noha a könyvtár zárva van, nem feledkeznek meg az udvarhelyiekről, és december 5-től kezdődően a könyvtár ablakaira vetített fényjátékokkal segítenek hangolódni a téli ünnepekre, illetve rajzfilmvetítés is lesz az épületen kívül.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!