
Bővülni fognak az egészségügyi szolgáltatások Korondon
Fotó: László Ildikó
Befejeződött a korondi mentőállomás, illetve az orvosi rendelők épületének felújítása Korondon, ahol egészségügyi központot alakítanak ki. A tervek szerint nyolc szakorvost látogathatnak majd itt a betegek, mindemellett biológiai mintavételre is szeretnének lehetőséget teremteni.
2024. február 07., 19:472024. február 07., 19:47
Mintegy ötmillió lejre pályázott sikeresen az Országos Befektetési Társaságnál (CNI) a korondi önkormányzat a helyi mentőállomás és az orvosi rendelők leromlott állapotban lévő épületének teljes körű felújítása érdekében. A projekt ugyanakkor a bútorok és egyéb alapfelszerelések beszerzését is tartalmazta. Katona Mihály, a község polgármestere megkeresésünkkor örömmel újságolta el, hogy
az önkormányzat már át is vette a kivitelezés eredményét.
A községvezető arról is beszélt lapunknak, hogy nemcsak a fogorvosi, illetve a háziorvosi tevékenység költözhet vissza a megújult épületbe, hanem szakorvosok is rendelnek majd ott.
Sőt, Katona Mihály arról is beszélt, hogy laboratóriumot szeretnének létrehozni a megújult épületben, ahol, ha elemezni nem is feltétlenül fogják, de begyűjtik az olyan biológiai mintákat, mint például a vér, a vizelet stb. Az új rendelők kapcsolatban állnának ugyanakkor a helyi önkormányzat által üzemeltetett szociális mentőszolgálattal is, tehát utóbbi a betegek szállításában is tudna segíteni.
A polgármester közölte, a tervek szerint önkormányzati határozatot hozva egy vállalatnak szeretnék bérbe adni a felújított épületet, az szervezné majd meg a szakrendelést. Erre már most vannak jelentkezők. A szakrendelők megnyitásának időpontjáról nem szeretett volna bővebben nyilatkozni, hiszen az még szervezés alatt áll, annyit azonban elárult, hogy már nem kell sokat várni rá.
Katona hangsúlyozta, a projekt célja, hogy helyben is el lehessen látni a sóvidéki lakosságot, illetve a községbe látogatókat, ne kelljen más településekre utazni ezért.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!