
Fotó: gov.ro
Ilie Bolojan kijelentette, hogy „nem akar minden körülmények között” miniszterelnök lenni, hanem azt akarja tenni, „amit kell” amíg ezt a tisztséget betölti.
2025. október 27., 09:372025. október 27., 09:37
2025. október 27., 10:362025. október 27., 10:36
A Digi24-nek vasárnap este nyilatkozó Bolojan kifejtette:
„Számomra nem az a tét, hogy kormányfő legyek bármilyen körülmények között. Számomra az a tét, hogy amíg Románia miniszterelnöke vagyok azt tegyem, amit kell.
– fogalmazott Bolojan az Agerpres szemléje szerint.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy ellenzőinek nem most, hanem már az elején tiltakozniuk kellett volna, hiszen a kormányfő kinevezésekor nem volt nagy tülekedés a tisztségért.
„Én nem szítok konfliktusokat; igyekszem párbeszédet folytatni minden kollégámmal, hogy megoldhassuk országunk problémáit. Ez a tét számunkra” – tette hozzá Bolojan.
Ilie Bolojan kormányfő továbbá hangsúlyozta a központi és helyi közigazgatási reformról szóló jogszabályok elfogadásának sürgősségét.
A Digi24-nek vasárnap este nyilatkozó miniszterelnök rámutatott: az igazi reformot nem lehet úgy megvalósítani, hogy taps kövesse, és nyomatékosította,
Arra a kérdésre, hogy amennyiben nem sikerül meghozni a reformintézkedést, akkor a 2026-os állami költségvetést esetleg magasabb áfá-ra (TVA) és megnövelt adókra építik-e, Bolojan így válaszolt: „Novemberben megtesszük, amit kell. Más megoldás nincs”.
Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.
Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.
Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
szóljon hozzá!