
Fogorvosi székben. Főképp ünnepek alkalmával özönlik el a helyi rendelőket a külföldön munkát vállalók. Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Térségünkben még gyerekcipőben jár az úgynevezett fogászati gyógyturizmus, így jelenleg Hargita megyében mindössze néhány fogorvosi rendelő érdekelt abban, hogy külföldi páciensek is kezeltessék magukat náluk. A helyi fogorvosok külföldi klientúráját leginkább az innen elszármazott, külföldön dolgozó vendégmunkások alkotják.
2018. január 14., 11:022018. január 14., 11:02
Az egységes meghatározás szerint a fogászati turizmus az egészségturizmus szerves része.
Ez a fajta gyógyturizmus sokszor nem csak a fogászati kezelésekről szól, felfogható egy turisztikai programnak is, hiszen
Így a rendelők sokszor szállodákkal, nagyobb szabadidőközpontokkal együttműködve üzemelnek. A Wikipédia szabad enciklopédia szerint a fogturizmus kiindulópontjai kezdetben az Ausztriával szomszédos magyar városok voltak, például Sopron.
A fogturizmusra manapság Románia és Magyarország egyes nagyobb városaiban is már egész iparágak épülnek,
– fogalmazott érdeklődésünkre Simon István, a Hargita Megyei Fogorvosi Kollégium elnöke. Példaként megemlítette, hogy egyes megyei fogorvosi rendelők honlapja már több nyelven is elérhető (angol, német), így elvileg a külföldiek is felvehetik a kapcsolatot velük, illetve bizonyos fogorvosok fogadnak külföldieket is. „Viszont
Székelyföldön még nincs meg az a közlekedési infrastruktúra, ami ehhez szükséges, például autópálya, repülőtér. A könnyebb megközelíthetőség esetén talán a turisták is hajlanának arra, hogy ide utazzanak a fogászati kezelésért – fejtette ki. Így
– zárta Simon István.
Fotó: Barabás Ákos
Utóbbi kijelentést erősítette meg Galaczi Attila csíkszeredai fogorvos is, mint mondta,
Nem elhanyagolható tény az sem, hogy legtöbb esetben ugyanolyan minőségű fogyóanyagokkal dolgozva – mutatott rá Galaczi. Hozzátette, neki és kollégáinak is éppen ezért nagyon zsúfolt a programja ünnepekkor. Holló Zsolt csíkszentmártoni fogorvos is hasonló tapasztalatokról számolt be, a szakember úgy látja, külföldön sokszor még helyiek sem engedhetik meg maguknak a nívósabb fogászati kezeléseket, nem csoda tehát, hogy az innen elszármazottak itthon ülnek be a fogorvosi székbe.
Mint megtudtuk, Hargita megyében a székelyudvarhelyi Fogklinikának van szolgáltatása kimondottan külföldiek számára, a rendelő honlapján van is egy ilyen alpont, hogy fogászati turizmus. András Tamás ott dolgozó fogorvos érdeklődésünkre elmondta,
Rámutatott, internetes honlapjuk több nyelven is elérhető, továbbá fontos szempont, hogy a külföldiekkel tudjanak kommunikálni, szakmai nyelven elmondani nekik, hogy mi történik a kezelésük alatt. Illetve, nem elhanyagolható tény az sem, hogy korszerű orvosi felszereléseik legyenek. Megtudtuk, már több éve működik ez a szolgáltatásuk, már szállodákkal, panziókkal is együttműködnek, hogy a fogászati beavatkozáson kívüli időt is kellemesen töltsék a páciensek. „Ez a szolgáltatásunk viszont még gyerekcipőben jár” – zárta a székelyudvarhelyi fogorvos.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
szóljon hozzá!