
Fotó: Csató Andrea
Közelebb kerülhettek a rajzfilmkészítéshez az érdeklődők Székelyudvarhelyen, akik az animáció világnapján ellátogattak a Legendárium rajzfilmstúdió workshopjára, hétfőn.
2024. október 28., 16:572024. október 28., 16:57
Hétfő este debütál a Legendárium rajzfilmstúdió legújabb, Orbán Balázsról szóló animációs filmjének első része. A premier előtt, az animáció világnapja alkalmából a rajzfilmstúdiót is „kihozták a városba” a Legendáriumosok, hiszen workshopot szerveztek a helyieknek, melynek során kicsit betekinthettek az érdeklődők a kulisszák mögé:
Fotó: Csató Andrea
Városban a rajzfilm(készítés)
Az eseményt nagy érdeklődés övezte, ottlétünkkor folyamatosan váltották egymást az emberek a rögtönzött stúdióban, ahol egészen az alapoktól kezdve – mint a lapon rajzolás – a 2- és 3D animálásig mindent kipróbálhattak, így mindenféle korosztályt le tudtak vele kötni.
Fotó: Csató Andrea
Fazakas Szabolcs a projekt kapcsán elmondta, céljuk az volt, hogy tudatosítsák a helyiekben, hogy
Hozzátette, a különböző korosztályok megszólítása is nem titkolt céljuk, ennek révén.
– fogalmazott, kiemelve, hogy így szerették volna a szakmát közelebb hozni hozzájuk, a kicsik korosztályához is egy picit. A Legendárium ötletgazdája kérdésünkre azt is elmondta, hogy A Csontbáró címet viselő animációs sorozat premierje nagy dolog számára.
Fotó: Csató Andrea
„Én szeretek olyan dolgokat csinálni, ami előtte nem volt.
– fogalmazott, hozzátéve, hogy ha úgy látják a mai nap után, hogy működött a dolog, hagyományt szeretnének csinálni belőle.
Fotó: Csató Andrea
A Csontbáró című, Orbán Balázs életéről szóló animációs sorozat első részének premierjét szabadtéri vetítés alkalmával tekinthetik meg az érdeklődők a Városháza téren, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal előtt hétfőn, 19 órai kezdettel.
Az animációs sorozat elkészítése kalandos volt – erről és egyéb kulissza titkokról Fazakas Szabolcs ötletgazda, rendező, és a rajzfilm forgatókönyvírója Kudelász Nóbel mesélt részletesen a Ligetnek.

Orbán Balázs kalandos életét mutatja be Székelyföldi Legendárium rajzfilmstúdió tízrészesre tervezett A Csontbáró című animációs sorozata. Az első rész premierjét az animáció világnapján, október 28-án tartják Székelyudvarhelyen.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!