
Péter Levente a Skót-felföldön, Alladale-ben
Fotó: Péter Levente
A siker a szerencse és a felkészültség találkozásának köszönhető – mondják, és ezt igazolja a zabolai Péter Levente legújabb nyertes fotója is, mely közönségdíjas lett a Milvus Csoport és a Romániai Természetfotósok Egyesülete által meghirdetett idei fotóversenyen. Ez már a második jelentős elismerés a fotósnak, aki a Vadon Egyesület által 2023-ban tizedik alkalommal meghirdetett Transnatura természetfotó-verseny fődíját is elnyerte.
2024. május 26., 20:122024. május 26., 20:12
A fotópályázatra négy kategóriában lehetett nevezni: természet, vadvilág, Románia természete és junior fotósok mezőnye. Péter Levente a Románia természete kategóriában nevezett öt fényképpel, és
Az eset előzménye, hogy a korábban nyertesnek vélt egyénre sok szavazat érkezett hamis profilokról, ezért a szervezők felülvizsgálták eredeti döntésüket, és újraszámolás után nyerte el a címet Péter Levente, aki civilben a zabolai Mikes-birtok rangere, azaz erdőkerülője és vadőre.
Péter Levente, akit épp egy skóciai tanulmányúton értünk utol, elmondta: a fejében régóta készen volt a kép, de az idei meleg január után mindössze februárban – és akkor is csak három napig – nyílt lehetőség kihasználni a havas tájat. Sokáig kerülgette az erdőt, és már elpakolta a felszerelést, lemondott a jó fotóról, mikor a távolban mozgást észlelt.
A nyertes fotó: mikor egy vaddisznóval nézünk farkasszemet
Fotó: Péter Levente
A medvék az erdőkben manapság gyakoribbak, mint a sertéspestis következtében nagyon megfogyatkozott vaddisznók, ezért először azt gondolta, hogy medvét lát, de egyszer csak ott állt előtte az állat, és az egyetlen kéznél levő fényképezőgéppel
Csak az otthoni feldolgozásakor derült ki, hogy ez az átlagnál jobban sikerült megörökítése egy pillanatnak, így pályázott a képpel a Milvus fotóversenyén, és nyert is. A verseny díjátadója június 8-án, a brassói Lynx (természetfotó és dokumentumfilm) fesztiválon lesz.
Péter Levente – aki a napokban a Mikes család és a Conservation Transylvania program támogatásával a skót felföldön, Alladale-ben az ottani rangerek munkáját tanulmányozza – fontosnak látta felhívni a figyelmet arra, hogy
milyen összehasonlíthatatlan az itthoni biodiverzitás a skót pusztaságok állatvilágával.
A skót táj
Fotó: Péter Levente
Ott ugyanis egy generációval korábban rengeteg természetpusztítás, erdőkitermelés történt, a mai nemzedéknek pedig hatalmas erőfeszítésébe kerül – még ha csak töredékében is – rekonstruálni a természet, a növény- és vadvilág gazdagságát.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
szóljon hozzá!