Húszmillió ember huszonhárom millió istenben hisz

A nemrég Marosvásárhelyen tartott CE konferencián Sz. Attila és Csilla az idegen országra jellemző öltözetben tartottak előadást, mi azonban a kövesdombi kávézóban beszélgettünk, immár civilben. (A fiatal házaspár kérésére a teljes nevüket és az országot nem írtuk le, hiszen az ottani kormány tagjai tudatosan harcolnak az Isten igéjét hirdetők ellen. Ha valakiről bebizonyosodik, hogy igehirdető, kitoloncolják az országból. Az elővigyázatosságra azért is szükség van, mert már az internet segítségével is „vadásszák” őket.)

– Hogy és mikor jutott eszetekbe, hogy ezt az érdekes, de bizonyára veszélyes szolgálatot válasszátok?

– Nyolc évvel ezelőtt Budapesten hallottam egy igehirdető előadását, aki azt mondta, hogy a világon majdnem kétmilliárdnyi olyan ember van, akinek esélye sincs Jézus Krisztusról hallani, az ő tanítványává válni. Akkor egy felhívás is elhangzott, hogy minél többen kellene ezt a szolgálatot válasszák – mondta Attila, aki ezután az előadás után döntötte el, hogy ő is az örömhírt akarja hirdetni egy olyan országban, ahova ez még nem jutott el. Felesége, Csilla óvónőként dolgozott Marosvásárhelyen, és számára természetes volt, hogy esküvőjük után közösen fognak „dolgozni”.

–  Az elhatározástól a tettekig bizonyára eltelt kis idő.

– Interneten találtunk rá egy nemzetközi szervezetre, amely összehangolja, segíti az igét hirdetők munkáját. Kiutaztunk Magyarországra, és ott kiderült, hogy Brassóban is van egy kirendeltsége. Ott önkénteskedtünk másfél évig, azután utaztunk az India és Kína között fekvő országba.

– Biztos volt egy elképzelésetek, hogy milyen lesz ott. Mennyiben egyezett az itthon  kialakított kép a valósággal?

– Természetesen mikor kiderült, hogy hova fogunk utazni, megpróbáltunk az internet segítségével minden lehetséges információt összegyűjteni. Amikor leszálltunk a repülőtéren, a fülledt melegben komoly kommunikációs nehézségeink voltak. Nagyon nehéz volt. Az itthon kialakított képet legalább 78 százalékban át-,illetve újra kellett építeni. Nehéz volt megszoknunk, hogy három évszak van. Nyáron 40-50 fokos meleg, télen 0 fok körüli az átlaghőmérséklet, és évente 3-4 hónapos a monszun, az esős időszak. Nagyon nagy a szegénység, különösen a falvakban csupán rizst és zöldséget esznek az emberek. Mi a fővárosban lakunk, kétszobás, fürdőszobás lakásban, normális körülmények között.

– Miből áll a munkátok?

– Az első évben főleg a nyelvet tanultuk és megismerkedtünk az ottani szokásokkal, vallásokkal, beilleszkedtünk. Szabadon választhatjuk meg, hogy mit csinálunk és mikor. A nemzetközi szervezet munkatársaival hetente találkozunk. Az ország területei részben le vannak osztva, hogy mindenki tudja, a másik csoport hol járt, hova készül. Van egy térképünk, amelyen be van jelölve, mikor és hol voltak legutóbb igehirdetők. Falvakra is ki szoktunk utazni, oda szórólapokat és táskarádió méretű, kézzel hajtható audio-Bibliát is viszünk, amellyel meghallgatható az egész Biblia – mondja Attila, majd

Csilla így folytatja: – Én gyermekfoglalkozásokat tartok, amelybe belecsempészem Jézus történeteit is. A fővárosban is tartok ilyen tevékenységeket, de ott az óvónőkkel és a tanítókkal is foglalkozom. Tudni kell, hogy az országban nincs óvónő- és tanítóképzés, szemléltető eszközöket sem használnak, egyszóval sok hiányosság van.

– Mi a legnehezebb a munkátok során?

– Nagyon veszélyesek az utazások. Néha több napot kell utazzunk ki a falvakra, teletömött, rozoga buszokkal, amelyeknek vezetői sokszor nem józanok. Az a legbiztonságosabb, ha a jármű tetején ülünk, mert baleset esetén le lehet onnan ugrani. Hetente vannak olyan buszbalesetek, amelyekben emberek sérülnek, halnak meg. Ugyanakkor ezekben a falvakban bizonytalanok az étkezéseink, szállásunk. Félelmetes volt számomra  – mondja Attila –,  amikor egy faluban szolgálva este egy skorpió rámászott az arcomra.

– Mennyire lehet felmérni munkátok eredményességét? Arra gondolok, hogy amint a CE konferencián tartott előadásotokban mondtátok, megtörténik, hogy egy-egy eldugott vidéki településen egy-két személy megtér, de ahhoz lehet, hogy nagyon sokáig, talán évekig nem jut újra el egy igehirdető.

– Konkrét eredmények is vannak, például, hogy környezetünkben lévő emberek megtértek, keresztyénekké váltak. Azt érezzük, hogy az igazi hatékony munkát ezután tudjuk végezni, hiszen az ott töltött három év alatt jól elsajátítottuk a nyelvet, megismertük az embereket és az egész környezetet, megnyíltak a kapuk előttünk. Éppen ezért márciusban újra visszakészülünk – mondja Attila, majd átadja a szót Csillának, akitől megtudjuk: ígéretet kapott, hogy egy iskolát vezethet majd és mintaiskolává alakíthat. Konkrétan erről még sok mindent nem tud, de az biztos, hogy itt majd segítségre, tanítókra, óvónőkre, szemléltetőeszközökre  lesz szüksége.

– Marosvásárhelyen is sok olyan ember van, aki rég nem hallott Isten igéjéről, el van szakadva gyülekezettől, egyháztól, Istentől. Mégis ti olyan messze utaztatok igét hirdetni. Vajon itt nincs szükség a szolgálatotokra?

– Itt sokan vannak, akik ezt a munkát végzik. Már mondtam, hogy a világon majdnem kétmilliárdan egyáltalán nem hallottak Istenről. Arról az országról, ahova mi készülünk vissza, azt mondják, hogy a 20 millió lakosa 23 millió istenben hisz. Úgy érzem, Isten engem arra hívott el, hogy nekik hirdessem az igéjét – mondta Attila. Csilla folytatja: Ha a gyerekektől megkérdezem, hogy hallottak-e Jézusról, akkor majdnem mindenki nemmel válaszol. A felnőttek annyit tudnak, hogy Obama és Jézus Nyugatról származik. Szerintünk fontos, hogy hozzájuk is eljusson az örömhír, ők is megtudják, hogy Isten Fia megváltotta őket.

– Márciusig itthon vagytok, de utána ismét visszatértek. Ki biztosítja az anyagi feltételeket ahhoz, hogy ti ott dolgozni tudjatok?

 – Az anyagiakat elsősorban a minket kiküldő kövesdombi református gyülekezet biztosítja, de Erdély-szerte 22 református gyülekezet is támogat minket havonta egy meghatározott pénzösszeggel. Itthonlétünk alatt felkeressük őket, előadásokat tartunk, bemutatjuk munkánkat. Célunk az is, hogy újabb gyülekezeteket vonjunk be ebbe a munkába. Ugyanakkor, amint Csilla is említette, olyan személyekre is szükségünk lesz, akik segíteni tudnak. Így, aki késztetést, elhívást érez arra, hogy csatlakozzon hozzánk, gyerekekkel foglalkozzon, Isten igéjét hirdesse, jelentkezhet a következő e-mail címen: szaboatti2000@yahoo.com.