Gyalogos túrával is felidézték a doni csaták utáni visszavonulást

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A szombati marosvásárhelyi megemlékezés után a Nyárádmentére vezető gyalogos emléktúrával folytatódott az 1943. évi Don-kanyari történelmi mozzanatok felidézése.

Gligor Róbert László

2015. január 11., 15:462015. január 11., 15:46

Kilec katona, két huszár és néhány civil gyalog tette meg a távot Székelysárdtól Csíkfalváig, felidézve – ha más körülmények között is – a doni csaták utáni visszavonulást, a gyilkos téli időben az életért való menetelést. A csíkfalvi önkormányzat és a nyárádszentmártoni unitárius egyházközség által szervezett emlékünnepség keretében a szervezőknek és a túrán résztvevőknek emléklapokat adott át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete.

Vasárnap délelőtt kéttucatnyi hagyományőrző világháborús katona, honvéd huszár és lófő székely vonult fel Nyárádszentmártonban, ahol a helyi világháborús hősök emlékművénél hajtottak fejet azok előtt, akik a legdrágábbat, az életüket is odaadták a magyar hazáért. A tisztelet koszorúit az önkormányzat, az egyházközség, a 15. Mátyás huszárezred és a 23. határvadász hagyományőrző csoport helyezte el a közösség által tizenöt éve állított emlékműnél.

Az ünnepi istentisztelet keretében Kiss Sándor unitárius lelkész az emlékezésről szólt, hisz emlékezés nélkül magunkat is elveszítjük, gyökér nélküli fa, forrás nélküli patak leszünk. Az emlékezés élet, amelynek kapuján kilépve Isten közelségébe is eljuthatunk – hangsúlyozta a lelkész, ezért életünk eme napját arra kell áldozni, hogy felidézzük őseink cselekedeteit. Emlékezni kell olyan eseményekre, amikor fegyver helyett szeretteink kezét szerettük volna megfogni, és emlékezni helyzetekre, amikor olyan ügyért szenvedtünk, amelyhez semmi közünk nem volt. Így kell emlékezni az 1943. január 12-én elszabadult Don-kanyari pokol áldozataira is.

Az ünnepség keretében Benkő József történész a 2. magyar hadsereg helyzetéről, a doni hadmozdulatok és visszavonulás szervezetlenségéről és a kegyetlen fagyhalálról szólt, míg Benkő Zsolt a marosvásárhelyi 23. határvadász hagyományőrző csoportot mutatta be. Miholcsa József huszár alezredes a mai hagyományőrzőkről szólt, akik a semmiből is előkotorják a haza- és családszeretet parazsait és jelenlétükkel lánggá varázsolják azt.

A doni emléktúrákat azért szervezik, hogy egyrészt az identitástudatot megőrizze, erősítse fiatalokban – hangsúlyozta Ábrám Zoltán, az emlékezéseket 2002-ben kezdeményező és azóta is szervező EMKE Maros megyei alelnöke. Ugyanakkor üzenni szeretnének a jelennek és jövőnek is, fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy olyan világban élünk, amikor a hazaszeretet helyett sokan inkább büntetlenül elárulják a hazát és családot. De a jelen helyzetnek is üzenni szeretnének, és az idei üzenet sajnálatosan időszerű. Nemcsak a fasizmusnak, kommunizmusnak, hanem a demokráciának is vannak hősei és áldozatai, és rájuk is emlékezni kell – mondta el a Székelyhonnak az alelnök, utalva itt a napokban hirtelen elhunyt makfalvi polgármesterre, Márton Zoltánra, akinek temetésére éppen a 73. doni évforduló napján kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
2026. november 05., csütörtök

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet

Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet
2026. november 04., szerda

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást

A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
2026. november 04., szerda

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást

Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást
2026. november 04., szerda

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember

Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember
Hirdetés