A szélkakasból lehet levest főzni?

Sebesi Attila szerint a szélkakas a háznak a befejezése. „A régi parasztházak tetején is volt, illetve van valamilyen dísz. Legyen az vallási jelkép, vagy éppen egy csokor virág, szélkakas. Ez az, amitől az épület befejezettnek tűnik. Sokan már nem tudják mi az a szélkakas. Egyik vásáron történt, hogy odajött hozzám egy férfi és megkérdezte, mennyiért adom el a kovácsolt fogast. Meglepődtem, hirtelen nem tudtam, mit mondjak” – mesélte. Mint mondta, a kovácsmesterséget autodidakta módon tanulta meg, szerszámait is saját kezűleg készítette el. „Egy barátomnál ütöttem ki minden szükséges kelléket. Én készítettem a fújtatómat és a tűzhelyemet is. Ott tartok, ha szükségem van valami vastárgyra, akkor kiütöm én” – mesélte büszkén.

A mester (aki önmagát egyébként nem tartja annak, mivel szerinte azok életükön keresztül tanulják a mesterség csínját-bínját) nem üt ki azonban mindent, amit a kuncsaft szeretne. „Giccses dolgokat nem készítek. Általában sikerül lebeszélnem azokról a vevőt. A szélkakasokat például a házhoz kell igazítani, ezért az első kérdésem mindig az, hogy milyen stílusban épült a ház, milyen díszítések találhatóak rajta – lehet maga az ablak is díszes, vagy a festés, zsalugáterek, ajtó –, és annak függvényében vázolom fel én is az elképzelésemet. Ha a szélkakas nem illeszkedik a környezetéhez, akkor nem, hogy szebbé tenné a házat, hanem inkább rombolja az összképet” – mondta.

„A szélkakas nem igazán tükrözi a megrendelő személyiségét. Abból nem lehet rájönni, hogy agresszív, vagy éppen szelíd. Inkább az értékrendjét tükrözi. Megmutatja a járókelőknek, hogy mi az a fontos dolog, az a fontos mondanivalója a tulajdonosnak, amit két kalapácsütéssel meg szeretne fogalmaztatni a kovácsmesterrel. A felhelyezésével olyan, mintha egy új lakója lenne a háznak. A szélkakas is mozog, éli a saját életét, mint egy új családtag” – magyarázta Sebesi.

A szélkakasnak három fontos eleme van. Az egyik a vitorla, amely ábrázolhat kakast, de akár lovat, vagy kutyát is. A másik a nyílvessző, amelyen áll a vitorla, és amely mutatja majd a szél irányát. A harmadik pedig a tartó rész, amelybe a kovács beleüti a „gondolatait”, amelyek díszítik a szélkakast.

„A megrendelők 99 százaléka olyant kér, amelyik egy idő után nem kezd el nyikorogni. Az illesztéseknél a hagyományos szélkakasok kezdenek rozsdásodni, és amikor a szél megfújja őket, csikorgó hangot adnak ki. Éppen ezt elkerülendő az ügyfeleim inkább – úgymond –, modernebb kakasokat rendelnek. A tartórészbe ezért csapágyakat szerelek be, hogy ne legyen gond a nyikorgással. Ez inkább lakatosmunka, de ha ezt kérik, ezt csinálom. Az én házam tetején majd biztos, hogy hagyományos szélkakas zenél majd” – szögezte le.

Az utóbbi időben háttérbe kerültek a kézművestermékek – panaszolja Attila. „Helyüket átvették a sokszor giccses, szalagon gyártott, népművészeti termékként forgalmazott áruk. Annak, aki mégis értékelné az egyedi darabokat, nehéz dolga van. Főként azért, mert például a mai kovácsmesterek túlértékelik a munkájuk eredményét, és olyan pénzösszegeket kérnek el egy-egy gyertyatartóért, hogy csak a tehetősebbek tudnak vásárolni. Személy szerint, ha úgy tekintek a kovácsolásra, mint jövőbeni megélhetőségem, akkor reménykedem. Nagy jövőt látok benne. Olyan, mint a bicikli: úgy megy, ahogy hajtod!”