Ha a lövétei gondokról kérdezzük Lázár Zoltán polgármestert, a szennyvízzel és ivóvíz-ellátás kapcsolatos problémák biztosan szóba kerülnek, hisz ezek orvoslását nem ma kezdte el a helyi önkormányzat. A hírek szerint van remény arra, hogy mindkét ügy esetében már idén megoldás szülessen.
2010. március 10., 14:222010. március 10., 14:22
2010. március 10., 14:382010. március 10., 14:38
– Milyen gondok orvoslását tervezik idén?
– Már 2008 óta van egy olyan beruházásunk, amely a község életében fontossággal bír, ez a szennyvíz-csatornarendszer kialakítása, amely 60 százalékban már elkészült, s amelyet idén szeretnénk befejezni, amint az idő engedi, neki is állunk a munkálatoknak. 85 százalékát minisztériumi, a maradékot helyi pénzekből finanszírozzuk. A 904-es kormányhatározat alapján működő program a megye három településén van folyamatban, rajtunk kívül Székelykeresztúron és Csíkszentkirályon.
Útfelújítások
– Tavasszal mindig szóba kerül az utak állapota.
– A községi utak felújítását még tavaly, a Hargita megyei tanács támogatásával kezdtük el, természetesen ez idén folytatódik, ami viszont újdonság, hogy egy új községi utat tudtunk behozni a programba, az úgynevezett DC26-os, Lövéte és Homoródkeményfalva közötti útszakasz felújításáról van szó.
Víz van, jogi keret nincs
– Az ivóvíz-ellátás nem először kerül szóba.
– Nos a helyi ivóvízhálózat valamikor a 60-as évek végén épült helyi erőből, erre szinte az egész község rá tudott csatlakozni, de mára igencsak elavult. A rendszer újratervezését és hivatalosítását még 2008-ban elkezdtük. Ezt a rendszert jobbára helyi társaságokkal oldották meg, mindenféle jogi háttér nélkül, ezt próbáljuk idén jogilag rendezni. Ennek már tavaly nekiindultunk, de eléggé nagy ellenállást tapasztaltunk a községbeliek részéről, akik úgy vélték, hogy ha kölcsönpénzeket vonunk be, akkor kiszolgáltatjuk a rendszert az illető beruházóknak. Ettől függetlenül persze a lakosság rendszeres ivóvíz-szolgáltatásban részesül.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!