Lesz-e újságpapírra nyomtatott magyar szó Székelyföldön?

A terjesztést elsősorban az nehezíti a zónában, hogy számos kisebb település van, amelyekre nehezen jutnak el: egyszerűen gazdaságilag nem éri meg mindenhová kiszállítani a napilapot. Lőrincz derűlátóan kijelentette: úgy érzi, van jövője a magyar nyelvű nyomtatott sajtónak Erdélyben.

Geréb László, a Heti Hírmondó hetilap tulajdonosa már nem volt ennyire optimista; ő arról beszélt, hogy egy véletlen folytán került be a média világába, ugyanakkor jelenleg nagyon erős kétségei vannak afelől, hogy gazdaságosan fenntartható a kiadványuk.

Ehhez szerinte mindenképp egy külsős támogatóra lenne szükségük. Úgy érzi, hogy

Kozán István, a Székelyhon.ro főszerkesztője bemutatkozásában jelezte, 2006-tól dolgozik a sajtóban; ez idő alatt dolgozott főszerkesztői megbízatással a Hargita Népénél, a Csíki Hírlapnál, majd a Székelyhon napilapnál. Ő egyébként határozottan kijelentette, szerinte nincs jövőjük a papíralapú napilapoknak.

Szőke László, a nemrég alapított Székely Citrom lapkiadó-tulajdonosa arról beszélt, hogy többnyire a 40–50 év közöttiek olvassák a kéthetente megjelenő kiadványukat. Ő szintén úgy véli, hogy nem kell lemondani a nyomtatott sajtóról.

Terjesztők nélkül nem megy

Szőke úgy véli, hogy meg kell találni azt a szűk réteget Székelyföldön, aki hajlandó nyomtatott sajtóterméket vásárolni, hiszen nagyon kevesen vannak a régióban, akik hajlandók tartósan előfizetni az online tartalmakért. Rámutatott,

Kozán István arról beszélt, hogy egy hetente vagy kéthetente megjelenő kiadvány esetében nincs akkora nyomás a terjesztési hálózaton, hiszen a megjelenést követő másnap vagy akár harmadnap is eladható még a termék, amennyiben a kiadvány időtálló háttéranyagokra épít, nem pedig napi hírekre.

Geréb szerint gazdaságilag érdekes termék a nyomtatott kiadvány, hiszen nem feltétlenül azt kapja az olvasó, amire igénye van; előfordulhat ugyanis, hogy az olvasói igényekhez képest kissé másabb, gondolatébresztőbb tartalmakat közöl egy újság. Problémaként azonban felvetette, hogy ma már sok esetben ingyen hozzá lehet jutni az információkhoz, egy kiadvány összeállításánál viszont jelentős összeg kell a tartalomgyártáshoz, akárcsak a nyomtartásra és a terjesztésre is.

Ezt hangsúlyozta a későbbiekben Kozán is, aki szerint ezt mielőbb meg kell érteniük az olvasóknak.

Bár a Székelyhon napilap megszűnését követően több ezer előfizető kényszerült egyik hónapról a másikra „átigazolni” a Hargita Népéhez, Lőrincz Csaba Levente úgy fogalmazott: a Székelyhon megszűnése „nem a mi ügyünk”, így felületeiken nem is foglalkoztak a témával. Pál Edit Éva már nem volt ennyire rideg a Székelyhon napilap decemberi megszűnésével kapcsolatban; ő a szombati beszélgetésen azt mondta, még őket is megviselte lelkileg a nyomtatott kiadvány felszámolása, holott ők csak online felületen vannak jelen, tehát direkt módon nem hatott rájuk a térségi napilap eltűnése.

Mitől van „szaga” a lapnak?

Ha nincsenek előfizetők, akkor külsős támogatásra van szükségük a sajtóorgánumoknak. Ilyés Szabolcs arra volt kíváncsi, hogy ez mennyire érződik a megjelent tartalmakon. Lőrincz Csaba Levente azt állította, hogy náluk nincsenek „megrendelt” cikkek a finanszírozóik részéről, ám

Pál Edit Éva rámutatott, a lényeg az, hogy átlátható módon legyen kommunikálva a média támogatottsága, hiszen így nem érezheti magát átverve az olvasó. Ettől függetlenül szerinte nehezíti a helyzetet, hogy többségében egyirányból érkeznek a támogatások. Szőke szerint önmagában nem az a gond, hogy ki a külsős finanszírozó, hanem inkább az, hogy mennyire érvényesülnek az érdekei a közzétett tartalmakban.