Hirdetés
Hirdetés

Kövér László Székelyudvarhelyen: történelmi kárpótlás jár a székelységnek

•  Fotó: Veres Nándor/MTI

Fotó: Veres Nándor/MTI

Külső és belső felújításon esett át a Székelyudvarhelyi Oktatási Központ Kőkereszt téri épülete: a felsőoktatási intézmény húsz éve nyitotta meg kaput, azóta többezer diák koptatta padjait, termeit, folyosóit, ráfért hát a ráncfelvarrás. A felújított épület átadóján Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is jelen volt.

Kovács Eszter

2019. október 05., 17:252019. október 05., 17:25

2019. október 05., 20:552019. október 05., 20:55

Ünnepélyesen avatták fel szombaton az idéntől SZÉK névre keresztelt udvarhelyi felsőoktatási intézmény felújított épületét: az intézmény elérte célját, hogy a helyi közösség szolgálatában legyen.

„Jövőnk van azért, mert ezt mi így akarjuk” – ismételte el a tanintézet vezetőségének mottóját Ilyés Ferenc igazgató.

Az ünnepségen Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere, az intézményt alapító Székelyudvarhelyért Alapítvány egyik életre hívója, jelenlegi kuratóriumának tagja

köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, amiért e legutóbbi beruházás finanszírozásával is bebizonyította, hogy „a nemzetegyesítési szakasz után nemzetfejlesztés történik”.

Hirdetés

Felszólalt Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, aki visszaemlékezett, hogy tizennyolc éve avatták fel az egyetemi központ jelenlegi épületét.

Idézet
Ennek az intézménynek az volt az első számú nagy küldetése, hogy példát mutatott: megmutatta, hogy lehet magyarországi felsőfokú oktatási intézményekkel idehaza, Erdélyben nappali tagozaton, magyar tannyelvű képzést folytatni.

Ez a példa előszobája volt a majdani Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásának” – hangsúlyozta Szász, megjegyezvén: több mint kétezer hallgatója volt a SZÉK-nek, de több százra tehető azoknak a végzősöknek a száma, akik itt szereztek diplomát és itthon szolgálják a közösségüket.

•  Fotó: Veres Nándor/MTI Galéria

Fotó: Veres Nándor/MTI

Az esemény díszmeghívottja volt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki egyébként a 18 évvel ezelőtti épület-felavatáson is részt vett. „Az általános magyar virtuson belül létezik olyan, hogy székely virtus, amely nélkül a székely élet alakulása külső szemlélő számára nehezen érthető.

Idézet
A székely léleknek talán két legjobb ismerője Nyírő József és Tamási Áron volt: halhatatlanul örökítették meg műveikben a székely virtust, azt a teremtő és éltető őserőt, amely nemcsak a dübörgő csatatereken, hanem a hétköznapok küzdelmeiben is erősíti a székelységet.

170 évvel ezelőtt a Nyergestetőn a székely virtus segítette honvédeinket a túlerővel szemben, ugyanaz a virtus, amely száz esztendővel ezelőtt a székely hadosztályt segítette, hogy legalább a magyar önbecsülést megmentse a sokszoros túlerővel szemben” – fejtette ki a házelnök. Fontosnak tartotta megjegyezni:

a székelységnek nem támogatás vagy segély jár, hanem történelmi kárpótlás Bukarestből és Budapestről egyaránt.

•  Fotó: Veres Nándor/MTI Galéria

Fotó: Veres Nándor/MTI

A székely nép ugyanis a történelem során ezer év alatt Magyarországnak, száz év alatt Romániának mindig többet adott, mint amennyit visszakapott – tette hozzá. „1998-ban, a székelyföldi magyar felsőoktatási intézmény létrehozásával három évvel megelőzték a magyar kormányt, amely 2001-ben alapította a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet.

Idézet
Nagy teljesítmény volt ez, és még nagyobb az, hogy az elmúlt húsz esztendőben az intézményt a legnehezebb időkben is talpon tudták tartani, annak ellenére, hogy 2002 és 2010 között, egy nemzetellenes politikai fordulat következményeként nélkülözniük kellett a magyar kormány támogatását, 2008 és 2016 között pedig nélkülözniük kellett egy Székelyudvarhelyért és a székelységért elkötelezett városvezetés támogatását.

Székely virtusuk nélkül mindez biztosan nem sikerült volna. De mára megváltozott a helyzet: nemcsak a nemzetnek, de a városnak is van felelős vezetősége, ezért megérkezett annak az ideje, hogy közösen új fejezetet nyissunk Székelyudvarhely, a 426 éves iskolaváros oktatási történetében.

Idézet
Elérkezett az ideje, hogy új fejlődési szakasz nyíljon meg a város életében, hogy a Sapientia is szakokat indítson Székelyudvarhelyen

– jelentette be a házelnök.

Az ünnepi beszédeket követően szalagvágásra került sor az épület bejáratánál, majd a történelmi egyházak képviselői megáldották az immár felújított épületet.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés