
A pléhlemezek semmilyen szempontból nem illenek a kápolnához. Nem fog így maradni az épület
Fotó: Gergely Imre
Botrányt keltett Gyergyószentmiklóson, amikor a Facebookon megjelent fotók szerint valaki fémlemezekkel burkolta körbe a Both váránál álló kápolnát. Kiderült, a szakszerűtlen beavatkozást jó szándék vezérelte, az okozott kár pedig nem visszafordíthatatlan. A romosodó épület felújítását tervezi az egyház.
2019. július 14., 14:212019. július 14., 14:21
2019. július 15., 12:202019. július 15., 12:20
Száznál is többen osztották meg véleményüket a kápolnán elvégzett beavatkozás kapcsán, ki indulatosan, ki megoldást keresve. Közülük alig volt valakinek konkrét ismerete arról, hogy valójában hogyan is történt a Both váránál álló kápolna „rendezése”, számos feltételezés és indulatos reakció keletkezett az ügyből.
A kápolna 1933-ban épült az egykori vár romjain, és az utóbbi évtizedek alatt csak romlott az állapota. A tetőzetre és a falakra is ráfér egy alapos tatarozás. A várhegy lábánál élők számára fontos az épület, de igazából évente egyetlen nap, a Jézus Szent Szíve ünnepén tartott búcsú az az alkalom, amikor látják is azt, hiszen
és a meredek hegyoldalon csak túrázók, kirándulók jutnak fel időnként. A környékbeli hívők többnyire idősebbek, és idős személyeknek nagyon megterhelő feladat ez.
Fotó: Gergely Imre
A kápolna a Gyergyószentmiklós felszegi részén két éve létrejött Munkás Szent József-plébánia körzetében áll, korábban a Szent Miklós-plébániához tartozott. Igazából azonban
Az épület rossz állapotáról értesítést kapott Korom Imre plébános, és Köllő Miklós műépítésszel június közepén nézték meg a helyszínen, hogy mi is a teendő. Láthatták: a falakon magasra kúszott a salétrom, a vakolatot teljesen le kell verni, és a tetőzeti dránica is cserére szorul. El is indult a dokumentáció előkészítése a felújításhoz. Június 28-án, a búcsú alkalmával azonban már azt látta a plébános, hogy a falakat körös-körül pléhlemez borítja.
Fotó: Gergely Imre
Korom Imre szerint is egyértelmű, hogy ez nincs jól így, és hogy el kell távolítani a lemezburkolatot, ugyanakkor
A plébános számára nem titok, hogy ki szerelte a lemezeket a kápolna falaira. Egy nyolcvanéves híve döntött úgy, hogy nem nézi tovább a kápolna romosodását, maga teszi meg azt, ami tőle telik. Az idős személy volt az, aki évtizedeken keresztül lelkiismeretesen gondozta a kápolnát, rendben tartotta a környékét, javítgatta, ha kellett, takarított a rongáló, „vagánykodó” fiatalok után. Saját elhatározásából és
„Az egyház a kétezer éves története alatt nem projektekből épült, hanem a szegény asszony két fillérjéből. Itt ez történt: egy egyszerű ember próbált jót tenni a maga legjobb tudása szerint. A mennyországban sem a dokumentációkat fogják feljegyezni, hanem a hívő ember áldozatát” – fogalmazott a plébános.
Fotó: Gergely Imre
A kápolna felújításához elindította a szükséges iratcsomó előkészítését a Munkás Szent József-plébánia. Átfogó restaurálásra, a tetőzet teljes cseréjére, a falak kijavítására van szükség, természetesen a megfelelő műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve. Ennek során nyilván a pléhlemezeket is eltávolítják. A plébános azzal is tisztában van, hogy ez többéves folyamat is lehet. Ugyanakkor
Az egyház meg fogja téríteni számára a pléhlemezek felszerelésével járó költségeket is, és ha a hatóságok büntetést rónának ki rá, azt szintén átvállalja a plébánia – jelenti ki Korom Imre. Büntetésről egyelőre nincs szó, de a helyi rendőrség felszólítást vitt ki az idős hívőnek, az eredeti állapotok visszaállítására kötelezve.
A plébános üzen a Facebookon a kápolna ügyéről vitatkozóknak is: ha a száz hozzászóló fejenként száz lejjel hozzájárulna, már meg is lenne az anyagvásároláshoz szükséges összeg. És ha ötvenen egyórai munkával is segítenének, már meg is lenne a szakszerű felújítás.
Két kigyulladt melegházhoz riasztották péntek éjjel a nyárádszeredai tűzoltókat, lángoló melléképülethez a dicsőszentmártoniakat.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint márciusban 11 928 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 30-cal többnek, mint előző hónapban.
Szombaton is tovább drágult az üzemanyag, egyre kevesebb azon töltőállomások száma, ahol még lehet benzint tankolni 9 lej alatt.
Akár mínusz 8 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet vasárnapra virradóra Hargita megye magasabban fekvő pontjain és a hegyközi medencékben. Jövő héttől azonban már érkezik a felmelgedés.
Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni péntek éjjeli orosz légitámadás során, az egyik rövid időre megsértette Románia légterét – tájékoztatott szombat reggel a védelmi minisztérium.
350,7 millió eurót sikeresen felszabadított az uniós helyreállítási források harmadik részletének befagyasztott részéből, ugyanakkor 458,7 millió eurót végleg elveszít a korábbi években késve, hiányosan vagy hibásan végrehajtott reformok miatt.
A Cégnyilvántartási Hivatal adatai szerint 2026 első három hónapjában 5424 vállalat függesztette fel a tevékenységét Romániában, 7,88 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.
szóljon hozzá!