
• Forrás: Omnibus.ro • Infografika: Tóth Szilárd
Míg Csíkszéken a dohány-, Udvarhelyen pedig az italkereskedésben érdekelt a térség legnagyobb árbevétellel rendelkező cége, Marosszéken az energia- és a gyógyszeripar áll az élen – derül ki az Omnibus.ro összesítéséből. Az 50 legmagasabb árbevételű, illetve legtöbb alkalmazottat foglalkoztató céget tartalmazó listára idén legkevesebb 101 millió lejes üzleti forgalommal vagy 276 alkalmazottal lehetett felkerülni. Emellett a székelyföldi közbirtokosságok 25-ös rangsorát is elkészítették.
2019. december 28., 20:042019. december 28., 20:04
Évente nyilvánosságra hozza Székelyföld 50 legmagasabb árbevételű, illetve legtöbb alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásának rangsorát az Omnibus.ro szolgáltatáskereső portál. A pénzügyminisztérium által augusztusban közzétett, 2018-ra vonatkozó adatsor mentén összeállított elemzésben továbbá a székelyföldi közbirtokosságok 25-ös rangsorát is elkészítették szintén a gazdasági tevékenységekből származó bevételeik alapján.
még annak ellenére is, hogy a cég 2017-ben jegyzett 4,73 milliárd lejes árbevétele 2018-ra 3,71 milliárd lejre csökkent. Ehhez a 22 százalékos csökkenéshez azonban köze lehet az E.ON csoport másik tagjának, az E.ON Gaz Furnizare nevű szolgáltatónak látványos fejlődése: a második helyre előlépő szolgáltató 2017-es 509 millió lejes árbevétele tavaly 1,82 milliárd lejre emelkedett.
A harmadik helyen szintén marosvásárhelyi vállalat szerepel, mégpedig az Azomureș vegyipari kombinát 1,75 milliárd lejes árbevétellel. Negyedik az E.ON Csoport harmadik tagja, a Delgaz Grid gázszolgáltató 1,45 milliárd lejes árbevétellel, ötödik pedig a gyógyszeripari Pharmafarm 929 millió lejjel.
Hetedik lett a brassói tejgyár baróti központja (468 millió lej), nyolcadik az Amigo & Intercost szeszes italok nagykereskedelmében érdekelt vállalat (399 millió lej), kilencedik a dohányipari termékeket forgalmazó M. Tabac csíkszeredai vállalat (392 millió lej), tizedik pedig a marosszéki Hirschmann Románia autóipari vállalat (374 millió lej). Az 50 legnagyobb árbevételű székelyföldi vállalkozás közül a legtöbb marosszéki, majd Udvarhelyszék, Alsó-Háromszék, Csíkszék, Felső-Háromszék és Gyergyószék következik a sorban.
A székelyföldi összesített rangsor mellett a hagyományos székely székek szerinti lebontást is közlik minden évben. A marosszéki dobogósokat fentebb már említettük, így ezúttal csak Csík-, Udvarhely- és Gyergyószék legjobbjaira térünk ki.
Csíkszéken:
a legnagyobb árbevételű vállalkozás a már említett M. Tabac (392 millió lej);
a második helyezett a csíkszentkirályi székhelyű Hargita Gyöngye Rt. ásványvíz-palackozó 115 millió lejes árbevétellel;
harmadik 108 millió lejes bevétellel a faipari termékeket gyártó csíkszeredai Iris Service;
majd az Ing Service építkezési cég (64 millió lej);
a Lactate Harghita tejfeldolgozó (58 millió);
a tusnádi Apemin ásványvíz-palackozó (57 millió);
illetve a Harmopan pékség (56 millió) következnek a listán.
A legnagyobb árbevételű 50 csíkszéki cég összesített hozama 1,7 milliárd lej volt tavaly.
Udvarhelyszéken:
az első helyezett az oda bejegyzett Amigo & Intercost (399 millió lej);
utána az építőanyagokat és különböző berendezéseket forgalmazó Melinda Impex Steel következik a sorban 240 millió lejes árbevétellel;
a harmadik helyen pedig a Merkúr üzletláncot működtető Elan-Trió szerepel 203 millió lejes bevétellel.
A dobogósokat a Melinda Impex Instal követi 187 millió lejes árbevétellel, majd a Coats Románia székelyudvarhelyi kirendeltsége (160 millió lej), a nyomdaipari Infopress Group (138 millió) és az Impar Kft. gumiabroncs-szaküzlet (108 millió lej) következnek a sorban.
A rangsorban szereplő udvarhelyszéki vállalatok árbevétele összesen 3 milliárd lej volt.
Gyergyószéken:
a Borszéki ásványvizet gyártó első helyezett Romaqua Csoport (823 millió lej) az első;
jócskán lemaradva szerezte meg a második helyet a Benedek húsipari termékeket gyártó és forgalmazó Arterimpex 55 millió lejes árbevétellel;
a harmadik helyen az Explosiv Group sportfelszereléseket forgalmazó cég szerepel 35 millió lejes bevétellel;
ezt követi a fa- és bútoriparban érdekelt Industry Transilvan (34 millió lej);
a cipőgyártásban érdekelt Toplita (31 millió);
továbbá a Genex fafeldolgozó (28 millió lej).
A gyergyói cégek összesített árbevétele 1,5 milliárd lej volt 2018-ban.
Székelyföld legtöbb alkalmazottat foglalkoztató cége a Delgaz Grid 4219 alkalmazottal, második az 1983 személynek munkát adó Romaqua Csoport, harmadik pedig az Azomureș 1181 dolgozóval. Marosszéken a már említettek után a Hirschmann Románia foglalkoztatja a legtöbb alkalmazottat, 1086 személyt.
Csíkszéken az Iris Service ad munkát a legtöbb személynek, 1129 alkalmazottjával a csíkszeredai cég az összesített székelyföldi lista negyedik helyén szerepel. Csíkszék második legnagyobb munkaadója a Hargita Gyöngye 391 alkalmazottal, a harmadik pedig az Imperial Wet nemzetközi áruszállításban érdekelt cég 373 alkalmazottal.
Udvarhelyszéken azt Ikos Conf készruhagyár büszkélkedhet a legtöbb alkalmazottal (852), második helyen pedig az ugyanezen cégcsoport érdekeltségébe tartozó Norada készruhagyár szerepel 847 alkalmazottal. A harmadik helyezett az Amigo & Intercost 724 személyt foglalkoztató cég lett.
Gyergyószéken a Romaqua Csoportot követően a Toplita végzett a második helyen 264 alkalmazottal, harmadik pedig a ruhaiparban érdekelt Romtop Industries lett 262 alkalmazottal.
A cégek mellett a székelyföldi közbirtokosságokat is vizsgálta az Omnibus.ro, amelyeket a gazdasági tevékenységből származó bevételeik alapján rangsoroltak. Kiemelték ugyanakkor, hogy
Ennek alapján Székelyföld legeredményesebb közbirtokossága a gyergyóalfalvi 11 millió lejes gazdasági árbevétellel, ezt követi a 18. helyről az előkelő másodikra előlépő Csíkjenőfalvi Tercs Közbirtokosság 8,1 millió lejes bevétellel (2017-ben 1,9 millió lej). Harmadik a zetelaki közbirtokosság 7,6 millió lejjel, negyedik a szovátai 7,1 millió lejjel, ötödik pedig a gyergyóditrói 4,2 millió lejjel. Az első tíz között szerepel még a homoródalmási közbirtokosság (3,9 millió lej), a csíkszentimrei (3,8 millió), a gyergyószárhegyi (3,6 millió), a csíkszentgyörgyi (3,4 millió) és a gyergyószentmiklósi (3,3 millió lej).
Másodpercenként 1250-ről 1300 köbméterre emelkedett a Duna vízhozama vasárnap a romániai belépési pontnál, Báziásnál, és továbbra is jelentősen elmarad a másodpercenként 3900 köbméteres októberi sokéves átlagtól.
Csaknem 15,5 millióan utaztak vonattal Romániában 2026 második negyedévében, 5,8 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
szóljon hozzá!