A diákok az idei tanévre visszamenőleg is megkapják a nekik járó összeget. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Jóváhagyták a diákok utazásának támogatásáról szóló határozatot a Kovászna megyei önkormányzat képviselői a januári ülésen. A döntés értelmében azokat a tanulókat, akik nem a lakóhelyükön járnak iskolába és nincs bérletük, februártól kilométerenként 35 banival segíti ki a tanügyminisztérium.
2024. január 31., 19:432024. január 31., 19:43
A tavaly decemberi kormányrendelet alapján átalánydíjat kell biztosítani azoknak az iskolásoknak, akik nem a lakóhelyük szerinti faluban, községben vagy városban tanulnak, valamint nem részesülnek szervezett tömegközlekedési és iskolai szállítási szolgáltatásokban. Jelen pillanatban
Ennek eredményeképpen Háromszéken kilométerenként 35 banival támogatják az utaztatást. Majdnem ugyanannyival, mint Hargita megyében, ahol ez az összeg elérte a 37 banit, Maros megyében ezzel szemben 41 banit térít meg kilométerenként a tanügyminisztérium.
A pénzbeli segítségre 2023 novemberétől várnak többek között a Barót környéki, az Erdőfüle és Sepsiszentgyörgy közötti, de a kommandói gyerekek is.
A megszabott árak értelmében például
egy Mikóújfaluból Sepsiszentgyörgyre ingázó diáknak naponta 46 kilométert kell megtennie oda-vissza, így számára napi 16,1 lejt fognak megtéríteni;
egy Kommandó és Kovászna között utazó iskolásnak a napi 40 kilométerre 14 lejt adnak vissza a hét minden tanítási napjára.
„A diákok visszamenőleg, a tanév szeptemberi kezdetétől megkapják a nekik járó összeget, amelyet a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség februártól kezdődően kezd utalni.
– tájékoztatott Kiss Imre főtanfelügyelő.
Kovászna megyében összesen 2050 diák ingázik más településen működő tanintézménybe, 1350-en ingyenes bérletet váltanak ki, a fennmaradó 700 tanulónak az átalánydíjnak megfelelő összeget térítik meg.
Legalább tizenöt zajos aknafedő van a 13C jelzésű országút Székelykeresztúron áthaladó szakaszán; van, amelyik miatt képtelenség aludni. Helyileg csak ideiglenes megoldásokat végezhetnek „elcsendesítésükre”, ám egy jelentős beruházás is tervben van.
A festői Nyomáti-tető parkolójában évek óta szeméthegyek fogadják az átutazót. Az illegális hulladéklerakás állandó gondot jelent, de a megyei tanács és az önkormányzatok eddig nem találtak tartós megoldást a problémára.
Szeptemberben indíthatják el az idei roncsautóprogramot, 200 millió lejes keretösszeggel – jelentette be a környezetvédelmi minisztérium.
Cáfolta Bogdan Ivan energiaügyi miniszter kedden azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Tragikus baleset történt a Bukarest–Pitești autópályán, Vânătorii Mici település közelében kedden reggel: két fiatal életét vesztette, miután egy kamion elütötte őket, miközben gyalogosan haladtak az autópályán.
Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter kedden bejelentette, hogy 15 napon belül elkészítik azon PNRR-be foglalt beruházások listáját, amelyek a továbbiakban támogatást kapnak a munkálatok folytatásához.
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint 2024-ben 1160 Kovászna megyében bejegyzett aktív cég nem tette le időben a könyvelési mérlegét az adóhivatalnál. Ez jelentősen megnehezíti a helyi gazdaság valós teljesítményének felmérését.
Három utas sérült meg hétfőn délután egy Mangalia és Konstanca között közlekedő vonaton, miután betört egy vagon ablaka, és az üvegszilánkok rájuk hullottak. Az eset egy állomáson történt, miközben a szerelvény várakozott.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett kilencéves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Rövid, de paprikás hangulatú volt kedden délelőtt a marosvásárhelyi tanács rendkívüli ülése. A tanácsosok egy része nem értett egyet azzal, hogy soron kívül támogatást nyújtsanak civil szervezeteknek.
szóljon hozzá!