
Fotó: Facebook/Parlamentul Romaniei - Camera Deputatilor
Hétfőn 19 órától tartják a képviselőház és a szenátus együttes ülését, amelyen az Ilie Bolojan vezette kormány felelősséget vállal a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjába foglalt öt törvénytervezetért – számol be róla az Agerpres hírügynökség.
2025. augusztus 30., 10:592025. augusztus 30., 10:59
2025. augusztus 30., 11:522025. augusztus 30., 11:52
A két házbizottság szombat reggeli együttes ülésén arról is döntött, hogy a törvényhozók hétfőn 9 óráig nyújthatnak be módosító javaslatokat a tervezetekhez. Ezt követő ülésén a kormány megvitatja ezeket és eldönti, hogy elfogadja vagy sem.
Ezek a bírák és ügyészek nyugdíjazását, az egészségügyet, az állami vállalatokat, valamint a szabályozó hatóságokat érintő intézkedéseket, illetve adóügyi módosításokat tartalmaznak.
Parlamenti felelősségvállalással tervezi elfogadni a kormány a helyi közigazgatást érintő intézkedésekről szóló jogszabályjavaslatot is, ez azonban lekerült a pénteki ülés napirendjéről, a tervek szerint vasárnap fogja megvitatni és jóváhagyni a kabinet.
Ha a képviselők és szenátorok három napon belül nem terjesztenek be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, vagy a beterjesztett indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!