Civilek félgyőzelme Schweighofer-ügyben

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

A Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó vállalat azonnal orvosolja a kereskedelmi forgalmában tetten érhető rendellenességeket, és szüntesse be a gyanús körülmények között kitermelt fa felvásárlását – követeli a Természetvédelmi Világalap (WWF).

Bíró Blanka

2016. december 08., 19:402016. december 08., 19:40

A környezetvédő civilek annak kapcsán adtak ki közleményt, hogy a héten a Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa (Forest Stewardship Council-FSC) tárgyalta  az osztrák fafeldolgozó  fenntartható erdőgazdálkodásra vonatkozó tanúsítványának ügyét, és arra a következtetésre jutottak, hogy a nagyvállalatnak köze van a törvénytelen fakitermeléshez. Az erdőgazdálkodásra vonatkozó tanúsítvány továbbra is felfüggesztve marad, februárig haladékot adtak a hiányosságok rendezésére, majd újra napirendre tűzik az ügyet.

Csibi Magor a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai igazgatója lapunknak elmondta, az FSC a tavalyi beadványuk nyomán megbízott egy független bizottságot az ügy kivizsgálásával. A bizottság több mint 400 dokumentumot vizsgált át, több szakértőt is meghallgatott, a jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy az osztrák vállalatnak köze van a törvénytelen fakereskedelemhez, ez alapján az FSC meghatározta, hogy milyen feltételeket kell teljesítsen a vállalat a februári ülésükig: nyilvánosan vállalnia kell a felelősséget a beszerzési láncuk rendellenességeiért, és ki kell dolgoznia egy tervet ezek kiküszöbölésére. Csibi Magor hangsúlyozta, üdvözlik, hogy a bizottság jelentésében rámutat, hogy az osztrák vállalatnak köze van a törvénytelen fakitermeléshez, hogy olyan beszállítókkal dolgozik, melyek illegálisan vágják ki a fát, ezt végre a Schweighofer is elismeri, ám azzal védekezik, hogy nem volt erről tudomásuk.

A civilek elvárják, hogy az FSC határolódjon el a cégtől, és vonja meg végleg tőle a fenntartható erdőgazdálkodásra vonatkozó tanúsítványt. „Nem elég, hogy ha a vállalat beismeri tévedését, és kidolgoz egy tervet, hiszen ma minden faipari cég a Schweighofert figyeli, ha ebben az ügyben a feldolgozó számára kedvező döntés születik, akkor azt üzenetként értékelhetik, hogy következmények nélkül felvásárolhatnak törvénytelenül kitermelt fát, és még a tanúsítványt is használhatják” – részletezte a WWF romániai igazgatója. A független bizottság különben a tanúsítvány visszavonását javasolja a jelentésében, ebben az áll, hogy meggyőző bizonyítékok vannak arra, hogy a Schweighofer törvénytelen fát dolgozott fel a gyáraiban, a felvásárló hálózata támogatja a megengedettnél nagyobb mértékű fakitermelést, olyan cégekkel dolgozott együtt melyek korrupciós ügyekbe keveredtek, sőt jelzik, hogy tudomásuk van az ukrajnai  illegális kitermelésről is, de azt nem vizsgálták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok

A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is
2026. november 03., kedd

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
2026. október 29., csütörtök

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén

Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén
2026. október 28., szerda

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt
2026. október 28., szerda

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak

Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek

Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek
2026. október 26., hétfő

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek
2026. október 26., hétfő

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét

Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét
Hirdetés