
Fotó: Nagy D. István
A Kovászna Megyei Orvosi Kamara vezetősége szerdán jelentette be, hogy csatlakoznak az országos érdekvédelmi szervezet által meghirdetett megmozdulásokhoz, amelyektől az egészségügy helyzetének javulását várják.
2013. június 26., 20:022013. június 26., 20:02
Lucia Șereș, a háromszéki kamara alelnöke, országos küldött elsősorban a követeléseket ismertette, illetve azt a naptárat, amely alapján eljárnak majd. Előbbiek ugyanazok, mint a június 20-án az országos szervezet ülésén is megfogalmazódtak, éspedig az egészségügyi állások feloldása, a béralap korlátozásainak feloldása, az orvosoknak a közalkalmazotti státusból történő áthelyezése, a bérek oly módon való növelése, hogy egy rezidensorvosnak a fizetése elérje az országos átlagbér háromszorosát, decens munkakörülmények, illetve a rendszer megfelelő finanszírozása, valamint a bürokrácia csökkentése a páciens-orvos viszonyban. Az ülésen egyébként részt vettek az egészségügyben dolgozók más érdekvédelmi szervezetei, így a SANITAS szakszervezet.
Ami a megmozdulási naptárat illeti, Șereș bejelentette, hogy az elkövetkezendő két hónap során egyrészt megkeresik a kamara tagjait, egyeztetve arról, hogy Háromszéken pontosan milyen is a helyzet, és még milyen követelések jöhetnek szóba esetleg, majd ezeket közvetítik a kormánybiztosi hivatal, valamint a megyei közegészségügyi igazgatóság irányába. Amennyiben augusztus végéig nem kapnak érdemleges választ, akkor szeptemberben utcai felvonulásokkal és sztrájkőrséggel folytatják helyileg – az egész országban egy időben –, amit egy bukaresti tüntetés követ októberben, majd ha a helyzet megkívánja novemberben testületileg beadják a felmondásukat. Az alelnök az általános hangulatot illetően kijelentette, hogy egyelőre megoszlik a kollégák viszonyulása, a legtöbben inkább fásultak, belefáradtak az állandó bizonytalanságokba, míg a kisebb része hajlandó lenne tovább harcolni. Kérdéses, hogy a két hónap alatt kinek, miként változik a viszonyulása. A Székelyhon.ro érdeklődésére, miszerint mi lesz akkor, ha a kormány egyszerűen pénzhiányra hivatkozva megtagadja a követelések teljesítését, Șereș kifejtette, hogy nem fogadják el érvként a pénzhiányt, hiszen más intézményeknek – így az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnek – ki tudják egészíteni a költségvetését, de az egészségügynek érdekes módon nem. Ez utóbbi megállapítást Kerekes Jenő kamaraelnök is megerősítette, kijelentve, meggyőződésük, hogy vannak források, csak nem a megfelelő helyre szokták irányítani azokat.
Lucia Șereș beszámolt még arról is, hogy az alacsony bérezés miatti szakemberhiány egyre inkább érezteti a hatását Háromszéken is, sok kolléga már nem szívesen vállal ügyeletet, illetve pluszmunkát – így például a sürgősségi osztályon –, mivel már ki vannak fáradva, merülve. A háziorvosok szövetségét szerdán kérte fel a mentőállomás vezetője Török Zsuzsanna, hogy lehetőség szerint szálljanak be a mentőautók személyzetének kiegészítéséért, de könnyen előfordulhat, hogy kevés kolléga vállalja – magyarázta Șereș. Szerinte a családorvosok többek között az egyre bokrosabb bürokrácia miatt sem hajlandóak többet vállalni, arról nem beszélve, hogy a keretszerződés alapján ráadásul csökkent a páciensek után járó összeg, a kormányfő múlt őszi ígérete ellenére.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!