
Az iskolavezetők megbízatása négy évre szól majd
Fotó: Veres Nándor
Székelyföldön összesen több mint ötszáz iskolavezetői állásra írtak ki versenyvizsgát, ennek kevesebb mint fele aligazgatói poszt. A jelentkezők szeptember 14-e és október 2-a között nyújthatják be dossziéikat, a vizsga pedig három részből áll majd.
2026. augusztus 18., 19:542026. augusztus 18., 19:54
Idén megváltozott az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségek betöltésére kiírt versenyvizsga módszertana. A megyei tanfelügyelőségek augusztus 17-én hozták nyilvánosságra a betöltetlen iskolavezetői állásokat, amelyekre pályázni lehet.
Az új módszertan szerint a versenyvizsgán csak azok a véglegesített, határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező pedagógusok indulhatnak,
A jelentkezők nem részesülhettek fegyelmi büntetésben az utóbbi időszakban, egészségügyi szempontból alkalmasnak kell lenniük vezetői tisztség betöltésére, és nem lehettek a titkosszolgálat „dolgozói” vagy „közreműködői”. Emellett minden jelentkező legfeljebb három meghirdetett vezetői tisztségre pályázhat egy adott versenyidőszakban.
A versenyvizsga három szakaszból áll:
Az első a készségfelmérő próba, amely a jelentkezők személyes képességeit és készségeit méri fel egy 20 kérdésből álló teszttel, ahol a továbbjutáshoz legalább 6-os jegyet kell elérni.
Ezt követi az írásbeli vizsga, amely a vezetéselméleti és iskolai jogszabályi ismereteket teszteli, itt a bejutási küszöb 7-es;
Az utolsó szakasz az interjú, amely két részből áll: a jelentkező vezetői pályaművének értékeléséből, valamint egy legfeljebb 45 perces beszélgetésből egy ötfős bizottsággal, amelyben helyet kapnak az iskola, a helyi hatóságok és a gazdasági szféra képviselői is.
A versenyvizsga végső eredménye az írásbeli vizsga jegyének és az interjún elért pontszámnak az átlagából áll össze.
ez idő alatt az igazgató oktatásirányítási szerződést köt a megyei főtanfelügyelővel, valamint külön adminisztratív-pénzügyi vezetési szerződést az illető település polgármesterével, illetve – adott esetben – a megyei tanács elnökével.
2022-ben szerveztek utoljára iskolavezetői versenyvizsgát
Fotó: Haáz Vince
A jelentkezési dossziékat szeptember 14. és október 2. között lehet benyújtani, ezek ellenőrzése október 7-ig lejár, ekkor teszik közzé az elfogadott, illetve elutasított jelentkezők listáját is. A készségfelmérő próbára október 13-án, az írásbeli vizsgára október 20-án kerül sor.
A vezetői pályaművek értékelése október 21. és november 4. között zajlik, magukra az interjúkra pedig november 12. és 27. között kerül sor.
ennek jóváhagyása a tanfelügyelőség igazgatótanácsában december 11-én várható, a kinevezési határozatokat pedig december 16-ig adják ki, ezek 2027. január 1-jétől lépnek hatályba.
Összesen 533 iskolavezetői állást hirdettek meg Székelyföldön, ebből 188 igazgatóhelyettesi állás – derül ki a megyei tanfelügyelőségek összesítéséből.
A Kovászna megyei tanfelügyelőség 73 iskolaigazgatói és 37 iskolaigazgató-helyettesi betöltetlen álláshelyre hirdet versenyvizsgát.
A versenyvizsga végső eredménye az írásbeli vizsga jegyének és az interjún elért pontszámnak az átlagából áll össze
Fotó: Freepik
Hargita megyében összesen 181 iskolavezetői állást hirdettek meg, ebből 62 igazgatóhelyettesi posztot. A táblázat szerint 154 iskolavezetői állásnál szükséges a kisebbség nyelvének ismerete, mindössze 27 esetben nincs erre szükség.
Maros megyében 243 állást hirdettek meg, ebből 89 aligazgatói állást, és a táblázat szerint a kisebbség nyelvének ismerete mindössze 90 iskolavezetői álláshoz szükséges.
2022-ben Romániában három részben zajlott le az iskolaigazgatói versenyvizsga. Az első két szakaszban 8692 meghirdetett állásból 6969 igazgatói és aligazgatói posztot töltöttek be, a fennmaradó 1723 állásra szeptemberben szerveztek harmadik fordulót.
egy másik részüké áprilisban, a harmadik részüké pedig 2026 októberében jár majd le. Mivel új versenyvizsgákat nem szerveztek, az iskolák vezetését a tanfelügyelőségek által elrendelt kinevezésekkel oldották meg.
A hatályos jogszabályok szerint az oktatás érdekében történő kinevezés olyan adminisztratív intézkedés, amelynek keretében egy véglegesített pedagógust – saját beleegyezésével – ideiglenesen más tisztségbe vagy más oktatási intézménybe neveznek ki, amennyiben ezt a rendszer megfelelő működése megkívánja.
Udvarhely után Csíkszékre és Gyergyóba is elkezdik kiszállítani a fekete kukákat, így egyre közelebb a lakossági szerződések megkötésének időpontja. Aki megtagadja a hulladékszállítási szerződés megkötését, akár 1000 lejes bírsággal is szembesülhet.
A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA) és egyes élelmiszereknél jegyezték.
Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) – közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Hat férőhelyes menedéket hoznak létre Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak. Itt nemcsak biztonságos, átmeneti elhelyezésben részesülhetnek az érintettek, hanem pszichológiai és jogi tanácsadást is kaphatnak.
Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad.
XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
szóljon hozzá!