Emlékezés arra, akire Ditró büszke lehet

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

„Volt nekem egy nagyapám, úgy hívták, Józsa Sándor” – így kezdődik Szőcs Elemér története. A folytatás pedig indokolttá teszi a megemlékezést. Az egykori ditrói személyiség életútját fontos felidézni most, amikor a ditrói iskolatörténethez gyűlnek az adatok. De más aktualitása is van: a Józsa családból mindössze ketten élnek már. A nagy ember legkisebb unokája nem hagyhatja veszendőbe az emlékét.

Balázs Katalin

2017. január 30., 16:182017. január 30., 16:18

2024. december 17., 10:442024. december 17., 10:44

Józsa Sándor az 1800-as években volt tanító, iskolaigazgató, egyházi főgondnok, közbirtokossági elnök, benne volt a megyei törvényhozó bizottságban, kiadták tizenvalahány könyvét. A gyümölcstermesztés és a méhészet volt a két hobbija, és a tudását a diáksággal is megosztotta. Tevékenysége elismeréseként Majláth Gusztáv Károly püspök felterjesztette, és XI. Piusz pápától kapott arany kitüntetést. Ilyen Bene Merenti-elismerést kevesen tudnak felmutatni. Hát ezért is indokolt, hogy megemlékezzünk róla. És okot adnak erre Szőcs Elemér szavai is: „Édesanyám a legkisebb gyerekük volt a tíz közül. Ketten kiskorukban meghaltak, a többiből mind tanító lett. Közülük Sándor az apa hobbiját is továbbvitte. Én a legkisebb unokája vagyok, a Józsa családból már csak ketten élünk bátyámmal, Andrással, aki 83 éves, orvos Miskolcon.”

Kinyitni az emlékkönyvet

Az egykori tanító műveit a budapesti levéltárban őrzik, múzeumban van a pápai oklevele. A Szőcs család gyergyói otthonában egy kötet van nagy becsben tartva, kézimunka-borítóval bevonva. Józsa Sándor testvére, Csíkszentgyörgyi Józsa János csíkszeredai főgimnáziumi tanár 1910-ben jelentette meg a család históriáját. A csíkszentgyörgyi, csíkmindszenti és csíkszentkirályi Józsa család története – ez áll a címlapon, alatta pedig kiegészítés a tartalomról: Az eredeti anyakönyvek, levéltári és családi oklevelek és más hiteles iratok alapján képekkel, leszármazási táblákkal és hasonmásokkal.

Kicsik-nagyok tanítója

Fellapozva a könyvet ez olvasható: Csíkszentgyörgyi Józsa I. Sándor született 1853. július 18-án N. Kadácsban, Udvarhely vármegyében. A székelyudvarhelyi római katolikus főgimnáziumban tanult, onnan aztán 1872-ben a székelykeresztúri állami tanítóképzőbe ment, ahol tanulmányait 1875-ben kiváló sikerrel végezte. Okleveles elemi és polgári iskolai tanár 1875. október 14-e óta Gyergyóditróban.

Az önképzést nagy feladatnak tartotta, az iskolai szünidőt is valamelyik városban, képzésen töltötte. 1883-tól iskolaigazgató lett, és mint a tanítói, valamint a méhész egyesület elnöke ösztönzést érzett tankönyvek, ismeretterjesztő cikkek megjelentetésére. Íme pár kötetének címe: Tornaiskola, vezérkönyv tanítók részére, Számtani vezérkönyv, Számoló koczkák, A gyümölcsfatenyésztés és ápolás rövid foglalatja, A gyergyóditrói r. kath. Elemi iskolák története, Méhészkönyv, Földrajz a népiskolák 4. és 5. osztályai számára, Csíkvármegye, Udvarhelyvármegye, Maros-Tordavármegye földrajza, Népies gazdasági tanfolyamok könyve. A sorozatot egészíti ki A beszéd és értelemgyakorlatok haszna és szükségessége lélektani alapon, de írt cikket például a Népünk uralkodó hibái és gyógyszerei, különös tekintettel az iszákosság, káromkodás, babona és erkölcstelenségre címmel.

„Mit mondanának az én atyámfiai?”

Széleskörű munkássága azonban nem jelentett anyagi elismertséget is. Szőcs Elemér édesanyjától tudja, hogy a tízgyerekes családot az apa a száz család méhből és a gyümölcsösből tartotta el a szerény tanári fizetést pótolandó. Pedig sokkal többet is kereshetett volna. Híre ment ugyanis a faiskolájának, illetve a méhészeti tudásának, így felkérés érkezett, hogy az állami méhészi és méhésztanári állást vállalja el. „4800 korona szép jövedelem volt kilátásba helyezve részére – tudjuk meg Józsa János könyvéből – s bárha érti a román nyelvet, mégsem vállalta el, mivel inkább ragaszkodott az ősi székely anyaföld sovány szikláihoz, mint a kecsegtető anyagi bő jövedelemhez.” A meghívás visszautasítását így indokolta: „Hát mit mondanának az én székely atyámfiai, kiket eddig a kivándorlásról igyekeztem lebeszélni, ha én most itt hagynám hazám földjét?” Ha csak ennyi lenne Józsa Sándor érdeme, akkor is megérdemelné a megemlékezést.

Józsa Sándor létezett

A katolikus egyház szolgálatában eltöltött 51 év munkája sem eredménytelen. Erre bizonyíték az 1926-ban elnyert pápai elismerés, melynek sokáig nem örvendhetett. Hamarosan búcsúztatót kellett írni Egy jó tanár halálára címmel.

„Pusztulunk, veszünk” – így kezdődik az elköszönő, melyben szerzője azon kevesekről szól, akik a jónak kovászai, köztük id. Józsa Sándorról. „Isten szép tehetséggel, nagy lélekkel áldotta meg. S ő megértette, hogy értékes tálentumnak a birtokában van, amelyet a Jóisten azért bízott rá, hogy azt a lelkének javára, egyházának s hazájának hasznára, fajának, embertársainak érdekében, családjának a boldogítására kamatoztassa. A feladat nem volt könnyű neki, az egyszerű tanítónak. (…) Abban a körben, amelyikben élt, vezető egyéniség volt. Véleményét tanügyi dolgokban kikérték, meghallgatták és azt irányítónak tartották. Működésének hosszú ideje alatt tudott magának időt szakítani arra is, hogy – az iskolai kötelesség legkisebb elhanyagolása nélkül – közéleti tevékenységet is fejtsen ki. (…) A nép erkölcsi és gazdasági megerősödésének fáradhatatlan munkása volt. Magán- és családi életében példakép volt. Példaképe a meggyőződéses kath. férfiúnak, a családját forrón szerető, gondos apának. Érdemeit elismerték.”

A szerző itt emlékezik meg a májusban elnyert pápai elismerésről, hozzátéve: „A nyarat kedves méheivel való foglalkozással töltötte el. Ősz elején aztán ágynak esett. Törékeny testét nem bírta hordozni. Ereje napról napra fogyott. Érezte, hogy közeledik a vég. A szentségeket ájtatosan, nyugodtan felvette, s örült, amikor Jézusát szívében fogadhatta. Aztán készült a halálra...”

1926. november 12-én hunyt el Józsa Sándor életének 74., boldog házasságának 45. évében. November 14-én temették el. Emlékét azonban ma élő unokái nem hagyják eltemetni. Szőcs Elemér így fogalmazott: „ Nem kérjük, hogy utcát nevezzenek el róla, de azt szeretnénk, ha nem felejtenék el Ditróban, hogy ő is létezett, a falu közösségéért tett valamit.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás két gyergyószentmiklósi utcában

Vízvezeték-meghibásodás miatt átmenetileg szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklóson a Békény utca egy részén, valamint a Víz utcában.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás két gyergyószentmiklósi utcában
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Mikrobusz gyulladt ki Marosfőn

Lángra kapott egy mikrobusz motorja pénteken délután a 12-es országút marosfői szakaszán, három embernek kellett kimenekülnie a járműből – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Mikrobusz gyulladt ki Marosfőn
Mikrobusz gyulladt ki Marosfőn
2026. július 03., péntek

Mikrobusz gyulladt ki Marosfőn

2026. július 03., péntek

A városháza és a kórház több mint ötven munkatársa öltött székely népviseletet Gyergyószentmiklóson

A Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal és a Municípiumi Kórház idén először együtt ünnepelte a Székely Népviselet Napját. A város főterén álltak össze egy közös fotóra.

A városháza és a kórház több mint ötven munkatársa öltött székely népviseletet Gyergyószentmiklóson
2026. július 02., csütörtök

Munkálatok miatt több ponton is útlezárások vannak Gyergyószentmiklóson

Több helyszínen is közműfejlesztési munkálat és úthelyreállítás zajlik Gyergyószentmiklóson, ezért az autósok az elkövetkező napokban is több útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítsanak.

Munkálatok miatt több ponton is útlezárások vannak Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Fuss NEKI! Gyergyó: július 27-ig jelentkezhetnek a civilek

Megnyílt a jelentkezés az 5. Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő programra: július 27-ig várják a gyergyószéki civil szervezeteket, amelyek közösségi projektjeikhez keresnek támogatást.

Fuss NEKI! Gyergyó: július 27-ig jelentkezhetnek a civilek
2026. június 30., kedd

Egyhangú támogatással választották újra Barti Tihamért a Gyergyó Területi RMDSZ élére

Tisztújító küldöttgyűlést tartott kedden a Gyergyó Területi RMDSZ. Barti Tihamért az összes küldött szavazatával támogatta. Olyan döntéseket is hoztak, amelyek nyitást, a lakosság nagyobb beleszólását teszik lehetővé a szervezet ügyeibe.

Egyhangú támogatással választották újra Barti Tihamért a Gyergyó Területi RMDSZ élére
2026. június 30., kedd

Teherautóval ütközött egy személyautó Maroshévíz és Borszék között

Súlyos közlekedési baleset történt kedden a Maroshévíz és Borszék közötti 15-ös országúton, ahol egy kamion és egy személyautó ütközött össze. Egy ember a roncsok közé szorult, akit a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.

Teherautóval ütközött egy személyautó Maroshévíz és Borszék között
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Közeleg a tömegközlekedés újraindítása Gyergyószentmiklóson

Hamarosan célforgalom is lesz a mobilitás 1 projekt keretében kialakított gyergyószentmiklósi buszsávokon, és közelebbről nekikezdenek a 2. mobilitási terv megvalósításának is. Ez szervesen kötődik az elsőhöz.

Közeleg a tömegközlekedés újraindítása Gyergyószentmiklóson
2026. június 29., hétfő

Végrehajtó útján szólítják fel a Monturist ügyvezetőjét

A Monturist Kft. közgyűlésének összehívására szólítják fel az ügyvezetőt – határozott hétfőn a gyergyószentmiklósi önkormányzat. Most azonban bírósági végrehajtóval kézbesítik a döntést.

Végrehajtó útján szólítják fel a Monturist ügyvezetőjét
2026. június 25., csütörtök

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson

A megszokottnál egy héttel később kapcsolódik be a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatba. Június 27-én, szombaton délutántól éjfélig egymást követik a programok.

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson
Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson
2026. június 25., csütörtök

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson

Hirdetés