Kettős ünnep Ditróban

Kettős ünnep Ditróban

Rendhagyó módon zajlott az idei szüreti bál Gyergyóditróban, a betakarítás befejezésének ünnepe székely ruhák átadásával is társult.

Pethő Melánia

2013. október 13., 19:312013. október 13., 19:31

Nem kellett kölcsönkérni, a szombati szüreti bálra újonnan varrt székely ruhákat ölthettek magukra a ditrói hagyományőrző fiatalok. A tíz női és ugyanannyi férfi viseletet Hargita Megye Tanácsától nyert pályázatból készíttette a Ditrói Kulturális Egyesület, ezek átadását ünnepélyes keretek között tartották. A Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház előtt köszöntőbeszédek hangzottak el, majd perdültek a szoknyák, dobbantak a csizmák, mindez köszönetképpen az új viseletekért.

„Hatalmas segítség ez számunkra, sokszor jelentett problémát, hogy fellépésekre kölcsön kellett kérni a székelyruhákat” – mondta Ferenczi Enikő, a hagyományőrző csoport vezetője. Ismertette, a márciusban újraindított néptáncoktatás iránt egyre nagyobb az érdeklődés, kezdetben hat gyerek járt a foglalkozásra, ma már negyven kicsi és huszonkét felnőtt alkotja a tánccsoportot.

„Örülök, hogy községünkben újraindult a hagyományőrző csoport, és kimondottan örvendek annak, hogy bekapcsolódtak a legkisebbek is, hisz a hagyományok ápolását az ő korukban kell elkezdeni” – jelentette ki Puskás Elemér polgármester. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke és Petres Sándor alelnök a közösségi összetartás fontosságáról szólt, örömmel nyugtázták, hogy Ditróban ebből nincs hiány. „A jelen a fiataloké, és ezt a jelent a ditrói fiatalok jól élik meg” – szólt Borboly Csaba elismerése a hagyományőrző csoport tagjaihoz.

Szüreti mulatság sajátosságokkal

A ditrói fiatalok kezdeményezésére immár negyedszerre tartottak szüreti bált a faluban. A vidék nem a szőlőtermesztésről híres, ennek ellenére ragaszkodtak a gyümölcs szüreteléséhez fűződő hagyomány megteremtéséhez. Sajátos elemekkel bővítették a mulatság szokásvilágát, csőszkirályt, királynét, bírót, bírónét választottak, az „elöljárókat” fontos feladatokkal bízva meg a báli közönség toborzásában.

A hagyományőrzők lóháton, szekereken, hintókon vonultak át a falun, kedvcsinálásképpen táncra is perdültek egyes helyeken. Volt értelme a hívogatásnak, a hajnalig tartó mulatságból sok falubeli kivette részét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

Megoldást keresnek a vízhiányra
Megoldást keresnek a vízhiányra
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!