
Havazik a Madarasi Hargitán és Hargitafürdőn egyaránt. Korán jött a hó, általában október elejére várják, de most megtréfált a természet. Pláne, ha az elmúlt hétvégi nyárias időre gondolunk.
2016. szeptember 21., 12:482016. szeptember 21., 12:48
2016. szeptember 21., 12:502016. szeptember 21., 12:50
Jelen pillanatban havazik a Madarasi Hargitán – tájékoztatott szerdán délben Kádár Barna. A Súgó Panzió munkatársa lapunknak elmondta, tegnap már havas eső esett, az éjszaka pedig nulla fokra hűlt az idő.
A sífelszerelést azért még korai leporolni, de az épületek tetején és a fákon ujjnyi vastagságban áll a hó. Ritka az ilyen korai havazás – mondta el Magyari Tekla, a Madarasi Hargita síközpont szóvivője. Emlékei szerint tavaly október elején volt az első havazás.
Szerdán délelőtt Hargitafürdőn is havazott. Sinka Mihály, a helyi kalandpark illetékese az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, az idény első havazása korábban érkezett, mint ami az elmúlt évekre volt jellemző, ami azért is meglepő, mert néhány napja még nyári hőmérsékletet mértek Hargitafürdőn.
„Nem nagyon emlékszem ilyen korai hóra, mindannyian őszt reméltünk. Az első hó általában október elejére várható, a mostani pedig azért is szokatlan, mert vasárnap még 26 Celsius-fokot mértünk Hargitafürdőn. Most 2 fok van” – magyarázta az Agerpresnek Sinka.
A hegyimentők egyébként fel vannak készülve, hogy riasztás esetén a turisták segítségére siessenek – nyilatkozta a hírügynökségnek Gheorghe Suciu, a Hargita megyei csendőrség szóvivője.
Néhány napon belül elkészül a 19. Székelyföldi Lovas Ünnep teljes, négynapos programja. Az augusztus 20–23. között Gyergyószentmiklóson sorra kerülő rendezvény szervezői lovasok, szekeres gazdák és kutyatartók számára is felhívást tettek közzé.
Rovarirtást végez Gyergyószentmiklós önkormányzata július 27-én, hétfőn 21 és 24 óra között. A szúnyogok és kullancsok ellen történik az intézkedés.
Különleges zenei est várja az érdeklődőket csütörtökön 19 órától a gyergyószentmiklósi Transylvanik kézműves söröző emeleti termében. A rendezvény vendégei Lőrinczi György és Gagyi Dénes historikus hangszerkészítők, lantkészítő mesterek lesznek.
Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház alkalmazottai az országos tiltakozó akcióhoz csatlakozva. A munkabeszüntetés ideje alatt a sürgősségi betegellátás folyamatosan biztosított volt.
A jövőféltők előtt nem lehet kétséges a bőséges gyermekáldás fontossága, különösen mifelénk nem. Éppen ezért bír kiemelt jelentőséggel a székelyföldi vándorbölcső-lakók találkozója, amelynek második felvonását Oroszhegyen tartják augusztus 8-án.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Széleskörű összefogás indult Gyergyószentmiklóson egy súlyos állapotban lévő középiskolás lány és családja megsegítésére. A közösségi médiában sokan osztották meg a felhívást, amelyben anyagi támogatást kérnek Szabó Réka családjának.
Mérföldkőhöz érkezett az A8-as autópálya építése: kiadták a Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti 14,4 kilométeres szakasz építési engedélyét. Az érintett települések polgármesterei eltérően értékelik a beruházás helyi következményeit.
Átszervezték július 1-jétől a gyergyószentmiklósi közszolgáltatási feladatok egy részét. A cél, hogy a munkát jobb minőségben, hatékonyabban és lehetőleg olcsóbban végezzék el.
Sürgős véradásra kérik a lakosságot egy gyergyószentmiklósi kórházban kezelt beteg megsegítése érdekében.
szóljon hozzá!