
Kétnyelvű forgalmi táblák az elkerülő úton. A bíróság a városnak adott igazat
Fotó: Gábos Albin
Bírósági ítélet erősítette meg, hogy a forgalmi táblákon helye van a magyar nyelvű feliratnak is a román mellett, érvénytelenítve a közlekedésrendészet által a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalra tavaly kirótt bírságot.
2019. július 09., 08:572019. július 09., 08:57
Nem sértettek semmilyen jogszabályt a Csíkszereda északi peremén épült elkerülő út elkészülte után tavaly kihelyezett kétnyelvű, román és magyar feliratokkal ellátott forgalmi táblák – ezt jelenti a bírósági ítélet.

Pénzbírságot rótt ki a közlekedésrendészet a csíkszeredai polgármesteri hivatalra, mert szerintük két új, körforgalomnál kihelyezett forgalmi tábla nem felel meg a szabványoknak. A városháza nem fizetett, hanem pert indított.
A táblákon a román megnevezés van felül, korábban ugyanis a nyelvi sorrend felcserélése miatt pereket is veszített a város, amelyek nyomán újakra volt szükség. Tavalyi elhelyezésükhöz a közlekedésrendészet kedvező véleményezésére is szükség volt, ez azonban nem történt meg, és az út megnyitását is késleltette. Végül a rendőrség negatívan véleményezte a táblákat, a hivatalos indoklás szerint azért, mert nem felelnek meg az ezekre vonatkozó szabványoknak.
Mivel a táblákat a negatív véleményezés ellenére felszerelték, a közlekedésrendészet két pénzbírságról készült jegyzőkönyvet is továbbított a polgármesteri hivatalnak, több mint 6000 lej értékben. Ugyanakkor volt egy olyan tábla is, amelyet azért kifogásoltak, mert szerintük túl közel volt az úttesthez, így a közúti forgalom részvevőinek biztonságát veszélyeztette, emiatt is kapott egy pénzbírságot a város.
A rendőrség által hivatkozásként említett, a közúti forgalmi táblákra vonatkozó 1848.1-es számú szabvány ezek méreteit, formáit, színeit, a rájuk festett jelek, ábrák, betűk méreteit, színét, elhelyezését szabályozza. Ebben az esetben a kétnyelvű helységnevek jelentik az egyetlen eltérést a szabványban példaként bemutatott táblákhoz viszonyítva, ezt viszont semmilyen jogszabály nem tiltja. Kérdésünkre korábban Asztalos Csaba jogász, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke úgy nyilatkozott, a szabvány egy kiegészítő, technikai szabály, amely a méretekre, tartalomra vonatkozik, és semmilyen módon nem helyezhető a törvény fölé. Ilyen esetben pedig hatósági visszaélésről lehet beszélni.

Noha a szabványokra hivatkoztak, úgy tűnik, hogy valójában a kétnyelvűség miatt nem adott jóváhagyást a forgalmi táblákra, majd bírságolt a közlekedésrendészet Csíkszeredában. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke szerint ez visszaélés, a kétnyelvűségnek a táblákon is helye van.
A pénzbírságokat a város nem fizette ki, hanem a bíróságon kérte a jegyzőkönyvek érvénytelenítését. Az úthoz túl közel helyezett tábla miatti perben a város keresetét elutasították, viszont a szabványra való hivatkozással, valójában a kétnyelvűség miatt kirótt egyik pénzbírságot a Csíkszeredai Bíróság elsőfokú ítéletében érvénytelenítette.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a keddi gazdatüntetést olyan személyek térítették el és változtatták vandál akcióvá, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik.
A kormány kedden közölte, hogy tiszteletben tartja az állampolgárok törvényes jogát a békés tiltakozáshoz, de az állattartók keddi tüntetése túllépte ezt a határt, és sajnálatos erőszakba torkollott.
Elfogadta kedden a szenátus oktatási bizottsága az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Korábban gyakoriak voltak a problémák a tej–kifli programos termékek minőségével, de ez már nem jellemző. Manapság a fő gondot az iskolák környékén kapható egészségtelen ételek jelentik – véli az élelmiszer-biztonsági hatóság Hargita megyei vezetője.
A demonstráció kedd délelőtt elfajult: a hatóságok szerint a résztvevők áttörték a csendőrsorfalat, többen dulakodtak a rendfenntartókkal, akik könnygázspray-t vetettek be.
A pénzügyminisztérium szeptember 16. és 30. között is fenntartja a normál gázolaj jövedéki adójának 25 százalékos csökkentését – közölte kedden a tárca.
Szabályozzák keddtől a romániai bíróságokon az egy bíróra naponta kiosztható ügyek számát. Az új munkateher-szabályozást a bíróságokon, a törvényszékeken és az ítélőtábláknál egyaránt alkalmazzák.
A gazdák elsősorban a juhpestis- és juhhimlőgócok kezelését, valamint az állatok leölésével járó járványügyi intézkedéseket kifogásolják, illetve a kiskérődzők pestise miatt elrendelt juh- és kecskeexport-tilalom ellen is tiltakoznak kedden.
Több légi célpontot észlelt a hadsereg radarrendszere kedd hajnalban Ukrajna területén, a román határ közelében – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!