Hirdetés
Hirdetés

Erőss Zsoltra emlékeztek Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Egykori iskolájánál, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumnál álló emlékművénél hajtottak fejet Erőss Zsolt emléke előtt pénteken azok, akikkel gyakran túrázott, és azok, akik ha nem is ismerték közelről, de tisztelettel gondolnak rá.

Gergely Imre

2023. május 19., 20:412023. május 19., 20:41

Tíz éve, 2013. május 21-én, a Kancsendzönga megmászása után tűnt el Erőss Zsolt mászótársával, Kiss Péterrel együtt. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület gyergyói osztálya azóta minden évben megrendezi az emlékének szentelt teljesítménytúrát. Most az esemény 8. kiadása kezdődött a péntek délutáni megemlékezéssel. Vadász-Szatmári István, a gyergyói EKE vezetője mondott beszédet, megemlítve a Csomolungma első magyar meghódítója életútjának fontosabb állomásait. Szólt a szép számú jelenlévőkhöz Kollár Lajos is, aki Erőss Zsolttal közösen indította el épp húsz éve, 2003-ban a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozatot. Áldást György Balázs plébános mondott, idézve a Szememet a hegyekre emelem kezdetű 121. zsoltárt.

Hirdetés

Végül pedig András Zsolt „Zümi” és Barti Tihamér helyezett el koszorút az emlékműnél, amely mellett egy padot is elhelyeztek.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

András Zsolt elmondta, 392-en jelentkeztek a szombaton reggel a Hétvirág panziótól Gyilkostóra vezető teljesítménytúrára. A legnépesebb mezőny a 30 kilométeres távon lesz, ezen 168-an terveznek végigmenni, de szép számban elesznek indulók a 20 kilométeres, illetve a hosszú, 50 kilométeres gyalogos és kerékpáros túrára is. Este, Gyilkostóról visszaérkezve a Hétvirág panziónál filmvetítés és tábortűz mellett kapcsolódhatnak ki a túrázók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés