A több hónapos bürokratikus folyamat után úgy tűnik, végkifejletéhez érkezik a büdösfürdői új mofetták bérbeadása.
Rosszul kiszámított kanyarvétel miatt borult az út menti árokba teherautójával egy tusnádi sofőr Csíkszentmártonban.
Közel három éve írta alá a kászoni önkormányzat a Környezetvédelmi Alappal azt a szerződést, melynek révén a község három falujában szennyvízhálózatot építhetnek ki állami támogatással.
A csíkszeredai iskolákban eddig is magyarul állították ki a tanintézetek érdemokleveleit, egy Maros megyei ügy kapcsán viszont most az oktatási tárca is megerősítette, hogy a tanügyi törvény lehetőséget ad erre.
Zajlik a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztárnál a szerződések megkötésének előkészítése az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó orvosokkal, kórházakkal, laboratóriumokkal.
Nem teljesültek az áprilisban megfogalmazott követeléseik, így a hónap második felében ismét tiltakozni fog az egészségügyben dolgozók szakszervezete, egyebek mellett béremelést is kérnek. Hargita megyében ez több ezer egészségügyben dolgozót érint.
Egyre korábban találkoznak először a legális és illegális kábítószerekkel a fiatalok. A statisztikák riasztók, a mendemonda szerint egyre elterjedtebb Csíkszeredában is a fiatalok körében a kábítószer-fogyasztás.
Ha azt a szót halljuk, primícia, a felszentelt római katolikus papok első szentmise-bemutatására gondolunk. Vasárnap a csíkszeredai születésű Bilibók György tartja primíciáját a megyeszékhelyi Millenniumi-templomban.
Nem a várt ütemben halad a Hargitafürdő infrastruktúrájának felújítása érdekében tavaly elkezdett, európai uniós támogatással készülő beruházás. A mofetták átépítése viszont befejezés előtt áll, augusztustól már látogatókat is fogadnak.
A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövetségének biztonsági szakemberei is bekapcsolódnak az erdőaljai katonai lőtéren hétfőtől csütörtökig tartó, különleges egységek számára szervezett lőgyakorlatokba.
Összefogtak a szentmiklósi szülők, illetve nagyszülők, és játszóteret alakítottak ki a helyi óvodások számára. A negyvennyolc óvodás korú gyermek múlt hét óta használhatja az újonnan elkészült hintákat, csúszdát, homokozót, mászófalat és libikókát.
Lőrincz Edit nyugdíjas pedagógus, aki az aktív munkásévek után sem vonult vissza a közösségi életből. Szenvedélye és elhivatottsága új irányt vett, amikor felfedezte a szenior táncot.
Legalább szeptemberig kell még várni, hogy végleges döntés szülessen a szépvízi napközi további sorsával kapcsolatban. A helyi Nyírő József Általános Iskola vezetősége a költségvetés-kiegészítéstől teszi függővé ennek az oktatási formának a működtetését.
Egy anyamedvét és annak három bocsát fogták be hétfő hajnalban Tusnádfürdőn – jelentette portálunknak Szép Róbert, az országos környezetőrség helyettes főbiztosa.
Kérdéses lenne az eredményessége egy esetleges tavaszi pótérettségi vizsgasorozatnak Hargita megye főtanfelügyelője szerint. Ha bevezetik a tavaszi pótérettségit, egy évben négy érettségi vizsgasorozat is lesz.
A lovassportot a ló és az ember közötti összhang teszi széppé – véli Albert Alfonz, a csíkszentdomokosi lovasnapok főszervezője.
A templom önmagában is nagy érték, hiszen Istennek a háza, a vele való találkozásunknak a színhelye – hangzott el azon a vasárnapi szentmisén, melynek során megáldották a nemrég felújított csíkzsögödi istenházát.
A hétvégén lezajlott kászoni falunapok keretében vasárnap megemlékeztek a kászoni oktatás négyszázadik évfordulójáról is.
A helyi értékekre építették a hétvégén megszervezett falunapokat Csíkcsicsóban, és igyekeztek minél több falubelit bevonni a programokba.