Menekítés, elfogás, rajtaütés

Az Amerikai Egyesült Államok külügyi biztonsági szolgálatának három tagja – köztük egy szövetségi ügynök – tartózkodott hétfőtől szerdáig Csíkszeredában. Az amerikaiak mellett húsz romániai különleges egység is a város melletti lőtéren gyakorlatozott.

Idehozott árva medvebocsok

Három árván maradt szerbiai medvebocsot hozott az árva bocsok székelyföldi rezervátumába a létesítményt működtető Vier Pfoten állatvédő egyesület – közölte a Mediafax hírügynökség.

Idehozott árva medvebocsok
Idehozott árva medvebocsok
2014. június 19., csütörtök

Idehozott árva medvebocsok

2014. június 19., csütörtök

Kávészenvedélyből forráselemzés

Hazaköltözött Ausztriából, magával hozva kedvenc kávéját, ám a helyi víz nem adta vissza a jól megszokott ízt. Simon János így kezdett el természetes vízforrásokat keresni, aminek eredményeként kiderült, hogy több közforrás vize nem is iható.

Kávészenvedélyből forráselemzés
Kávészenvedélyből forráselemzés
2014. június 19., csütörtök

Kávészenvedélyből forráselemzés

2014. június 18., szerda

Javításra szorul a csinódi út

Egyre nehezebben járható a Csinódra és Egerszékre vezető megyei út – hívta fel a figyelmet Csillag Péter. A megyei önkormányzati képviselő szerint a javítások után érvényesíteni kellene a súlykorlátozásokat az úton.

Javításra szorul a csinódi út
Javításra szorul a csinódi út
2014. június 18., szerda

Javításra szorul a csinódi út

2014. június 18., szerda

Wass Albert műveit olvasták

A Minta ifjúsági egyesület felolvasóestet tartott a magyar kultúra tiszteletére illetve annak védelmére szerdán délután a csíkszeredai városháza dísztermében.

Wass Albert műveit olvasták
Wass Albert műveit olvasták
2014. június 18., szerda

Wass Albert műveit olvasták

2014. június 18., szerda

Az állások lefaragásának elhalasztását kérik

Támogatja a Hargita megyei önkormányzat a tanfelügyelőség kezdeményezését, hogy az oktatási tárcától közösen kérjék a még leépítendő állások számának csökkentését. Azt is igénylik, hogy ezt az intézkedést halasszák el a költségvetés-kiegészítés utánra.

Az állások lefaragásának elhalasztását kérik
2014. június 18., szerda

Nyári program a napközikben

Csíkszeredában felváltva más-más napközi fogadja a nyáron a kicsiket – közölte Márton Adél óvodai szaktanfelügyelő.

Nyári program a napközikben
Nyári program a napközikben
2014. június 18., szerda

Nyári program a napközikben

2014. június 18., szerda

Szerelempatak, szerelemtó

Nagy érdeklődést keltett az év elején bemutatott Szerelempatak című dokumentumfilm. Sós Ágnes alkotása központi témájának – az időskori szexualitás – egyik ritka kutatója, a csíkszeredai Balázs Lajos néprajzkutató.

Szerelempatak, szerelemtó
Szerelempatak, szerelemtó
2014. június 18., szerda

Szerelempatak, szerelemtó

2014. június 18., szerda

Eredményes másodikosok

Hargita megyében a szintfelmérőkön a második osztályosok érték el a legjobb eredményt, a leggyengébben a hatodikosok teljesítettek. Másodikban a matematika, negyedikben a magyar, hatodikban a nyelvi és kommunikációs készségfelmérő sikerült legjobban.

Eredményes másodikosok
Eredményes másodikosok
2014. június 18., szerda

Eredményes másodikosok

2014. június 18., szerda

Bővülő gyümölcsfeldolgozó

A tavaly beszerzett gyümölcsprés és lekvárfőző üst után idén egy gyümölcslé előállítására alkalmas eszközt vásárol a vacsárcsi közbirtokosság. A gépet a tervek szerint ősszel üzemelik be.

Bővülő gyümölcsfeldolgozó
Bővülő gyümölcsfeldolgozó
2014. június 18., szerda

Bővülő gyümölcsfeldolgozó

2014. június 18., szerda

Múzeumok Éjszakája Csíkban

Az év legrövidebb éjszakájához igazodva, ötödik alkalommal szervezi meg a Csíki Székely Múzeum a Múzeumok Éjszakáját. Június 21-én délutántól hajnalba nyúlóan számos aktív programot ajánlanak a látogatóknak.

Múzeumok Éjszakája Csíkban
Múzeumok Éjszakája Csíkban
2014. június 18., szerda

Múzeumok Éjszakája Csíkban

2014. június 18., szerda

Honismereti pályázat meghosszabbított határidővel

Meghosszabbították az Erdély diákszemmel című pályázat leadásának határidejét, a három kategóriájú kiírásra június 30-ig várja a pályamunkákat a szervező Élő Erdély Egyesület.

Honismereti pályázat meghosszabbított határidővel
2014. június 18., szerda

Bürokratikus örökbefogadás

Továbbra is túl bürokratikusnak találják a gyermekvédelmi hatóság illetékesei a hazai örökbefogadási eljárást, így az elmúlt évben nem történt jelentős előrelépés e téren. Hargita megyében évente átlagban ötven gyermeket „felejtenek” kórházban.

Bürokratikus örökbefogadás
Bürokratikus örökbefogadás
2014. június 18., szerda

Bürokratikus örökbefogadás

2014. június 17., kedd

Továbbra is szétszóródik a szemét

Több mint egy éve, hogy Csíkszeredában lebontottak több bekerített, fedett hulladékgyűjtő helyet, amelyekben a kukákat tárolták korábban. Helyettük az ígéret ellenére azóta sem építettek másokat.

Továbbra is szétszóródik a szemét
2014. június 17., kedd

Barti Tihamér az új alelnök

A Hargita megyei önkormányzati képviselő-testület keddi ülésén a gyergyószentmiklósi Barti Tihamért választották meg alelnöknek.

Barti Tihamér az új alelnök
Barti Tihamér az új alelnök
2014. június 17., kedd

Barti Tihamér az új alelnök

2014. június 17., kedd

Történetek a Macskadombról

Olvassatok minél több verset, könyvet, mert nagyon szép a magyar nyelv, játékos, humoros. Aztán tanuljatok meg nagyon helyesen írni, mert az anyanyelvünk az egyetlen vagyonunk – biztatta kis hallgatóit Tóth Ágnes nagyváradi író Csíkszeredában.

Történetek a Macskadombról
Történetek a Macskadombról
2014. június 17., kedd

Történetek a Macskadombról

2014. június 17., kedd

Muzsikával Ragyog a mindenség

A fennállásának 45. évfordulóját ünneplő Kaláka Együttes lép fel szerdán 19 órától a csíkszeredai Mikó-várban, rossz idő esetén a Segítő Mária Katolikus Gimnázium dísztermében. Gryllus Dániel együttestagot faggattuk a legújabb dalaikkal kapcsolatosan. 

Muzsikával Ragyog a mindenség
Muzsikával Ragyog a mindenség
2014. június 17., kedd

Muzsikával Ragyog a mindenség

2014. június 17., kedd

Karácsony Gyula emléke Csinódban

Karácsony Gyuláról, a tizenöt éve elhunyt havasi mesemondóról nevezték el a csinódi művelődési házat és iskolát. A névadó ünnepséget kedden délelőtt tartották.

Karácsony Gyula emléke Csinódban
Karácsony Gyula emléke Csinódban
2014. június 17., kedd

Karácsony Gyula emléke Csinódban

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye