
Fotó: Veres Nándor
Kedden kezdik a pedagógusok szakmai fejlődését elősegítő hétszáz lejes támogatás kiosztását. A szakkönyvekre, szakképzésre költhető pénzt Hargita megyében 4620 személy kapja meg.
2014. november 10., 18:242014. november 10., 18:24
2014. november 10., 18:252014. november 10., 18:25
Megérkezett a pénz a Hargita Megyei Tanfelügyelőségre: az összeget a 4620 pedagógus, illetve didaktikai kisegítő személy saját szakmai fejlődésére költheti. A kormány által európai uniós alapokból adott, egyenként 150 euró értékű támogatás kifizetésére Hargita megye összesen 3 millió 374 ezer 700 lejt kapott – közölte Csukás Levente, a tanfelügyelőség gazdasági vezetője. Hozzátette, számításaik szerint a kapott pénz valamivel több annál, mint amennyire szükség lesz. Kedden elkezdik és szerdán várhatóan be is fejezik a személyenkénti hétszáz lej kiosztását.
Tanév végéig kell elszámolni vele
Waczel Ferenc, a tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője azt mondta, most véglegesítik a jogosultak listáját, és eddigi számításaik szerint Hargita megyéből 4620 személy részesül a támogatásból. A pénzt azok a pedagógusok, illetve a didaktikai kisegítő személyzethez tartozók kapják meg, akik munkaszerződéssel és legalább fél állásban dolgoznak, függetlenül attól, hogy milyen módon fizetik őket, tehát az órabérben javadalmazottaknak is jár. Ugyanakkor fontos, hogy mindenki csak egyszer kapja meg a támogatást, az is, aki egy katedránál több óraszámban tanít. Aki betegszabadságon van, annak jár a támogatás, aki ilyen személyt helyettesít, annak nem. A gyermeknevelési szabadságon lévők, mivel fel van függesztve a munkaszerződésük, nem részesülnek a támogatásban – ismertette a feltételeket Waczel Ferenc.
Még elmondta, az eddig kapott információik szerint az összeg elköltését nem kell számlával bizonyítani. A rendelkezés szerint nyilatkozatokat kell majd írni a támogatás felhasználásról. Ez tanév végéig kell megtörténjen, de még pontosítások várhatók a pénz elköltésének indoklásával, elszámolásával kapcsolatosan – mondta a tanfelügyelő.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!