Harmincezer hektárért felelnek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Csíkszéki önkéntes tűzoltó-alakulatokat bemutató sorozatunk kapcsán ezen a héten Kászonaltízre látogattunk, ahol 24 önkéntes áll készenlétben, hogy tűz esetén segíthessen a felügyeletük alatt álló 30 ezer hektárnyi terület bármely pontján. Idén tizenkét tűzesethez vonultak ki.

Szabó Kamilla-Mária

2014. november 10., 20:012014. november 10., 20:01

2014. november 10., 20:132014. november 10., 20:13

Kászonaltízen közel tíz éve működik az önkéntes tűzoltó-alakulat, amelyben jelenleg 24 férfi tevékenykedik. Az önkéntesek tavaly júniusban egyesületet is alapítottak, amely révén élni tudnak a pályázati lehetőségekkel, illetve a helyi önkormányzat hivatalos úton tudja támogatni őket – avatott be Bodó Antal. A kászonaltízi önkéntes tűzoltóparancsnok bevallotta, az első három évben (2005 és 2007 között) csupán a helyi polgármesteri hivatal három alkalmazottja vonult ki tűz esetén segíteni.
Nemcsak felnőtt tűzoltói vannak az öt falu férfiaiból álló alakulatnak, hanem gyermekcsapata is. Jelenleg huszonkét iskolás korú gyermek vesz részt tűzoltó gyakorlatokon, fele-fele arányban fiúk és lányok. A gyermekalakulat rendszeresen bekapcsolódott a megyei katasztrófavédelmi központ által szervezett versenyekbe, ahonnan rendszerint dobogós helyezésekkel tértek haza.

Előnyös svájci kapcsolat

Sokat köszönhetnek a még az 1980-as évekből származó svájci településsel való kapcsolatuknak, amely révén részt vesznek az Operation Village Roumain (O.V.R.) elnevezésű programban. „Azok kapcsolódhattak be a programba, akik a rendszerváltást követően is fenntartották partnerségüket a külföldi településekkel. Mivel a svájci O.V.R. a katasztrófavédelmi egységek segítésére specializálódott, így tudják támogatni a kászoni önkénteseket is” – magyarázta András Zoltán. A település polgármestere megjegyezte, elsősorban eszközkészletüket tudták bővíteni a program révén.

Jól felszerelt alakulat

Az önkormányzat 2006-ban négy hordozható tűzoltószivattyút vásárolt, azokhoz pedig csatlakozókat és tömlőket. Amíg a megyei katasztrófavédelmi központtól megkapták első 2500 literes tartállyal rendelkező tűzoltóautójukat, addig azokat használták a bevetéseken. A svájci program révén beszereztek egy tűzoltóautót, amely ezer literes tartálya mellett fel van szerelve láncfűrésszel, légzőkészülékekkel, áramfejlesztővel, létrával, ásóval. Emellett kaptak egy utánfutós tűzoltólétrát is, amellyel több mint húsz méter magasba lehet feljutni. Van egy utánfutós víztartályuk, amellyel nehezebb terepre is tudnak vizet szállítani, sőt tűzoltóautóhoz csatlakoztatható tömlős utánfutóval is rendelkeznek.

A svájci településtől emellett kaptak egy kisbuszt is gyors bevetésekre – vízszivattyúval, légzőkészülékekkel és ásókkal, lapátokkal ellátva. Hargita Megye Önkormányzatánál már az előző években is pályáztak: abból vásárolták meg a felnőtt és gyermekcsapatok számára a szükséges gyakorlati és védőruhákat, illetve idén a tűzálló csizmákat.

Készül a katasztrófavédelmi központ

Mivel a legközelebbi hivatásos tűzoltóság állomása 45 kilométerre van Kászontól, így nagyon fontosnak tartják, hogy megfelelő eszközeik és felkészült önkénteseik legyenek. A polgármester elárulta, szeretnének hivatásos tűzoltókhoz hasonló felszereltséggel rendelkezni. Ezt a célt szolgálja a jelenleg kialakítás alatt álló katasztrófavédelmi központ is, amelyben nemcsak az autók és a tűzoltók felszerelése kap helyet, hanem – katasztrófa esetén – elszállásolásra és étkeztetésre alkalmas terek is ki lesznek alakítva. Az átalakításra kerülő épületet a helyi állattenyésztők egyesületének támogatásával tudták megvásárolni, a felújítási munkálatok pedig a helyi Bornemissza család adománya által valósulhatnak meg.

Közös felkészítők, kirándulások

Havonta egy alkalommal összegyűl a csapat, emellett rendszeresen járnak felkészítőkre az Erdélyi Önkéntes Tűzoltók Szövetsége jóvoltából. Mivel az önkormányzat nem adhat juttatást az önkénteseknek, munkájuk viszonzásaként két alkalommal is termálfürdős magyarországi kirándulást szerveztek számukra – tudtuk meg a két illetékestől. Megjegyezték, jövőre a svájci település önkéntes tűzoltói érkeznek majd, hogy képzést tartsanak.

Idén tizenkét tűzeset volt

Ebben az évben tizenkét tűzesethez vonultak ki a kászoni tűzoltók, akik hozzávetőleg 30 ezer hektárnyi területért felelnek. Csupán a legutóbbi erdőtűzhöz kellett kihívniuk a hivatásos tűzoltókat, az előzőeket meg tudták oldani a segítségük nélkül is – avatott be a tűzoltóparancsnok. Általában 10-16 emberre számítanak a bevetések alkalmával, mivel az önkéntesek közül többen is külföldön vállalnak munkát kisebb-nagyobb időszakokra.

Mivel a településen nincs kialakítva az ivóvízhálózat, a tűzoltók elsődleges vízforrásai a patakok, amelyeknek az utóbbi években egyre kevesebb a vízhozamuk. Így a rendszer kiépítéséig szeretnének törvényes úton egy gátrendszert kialakítani. Erről már tárgyaltak a megyei vízügyi szakemberekkel – tudtuk meg András Zoltántól. Hozzátette, szerencséjük van, hogy a tűzoltóbázisnál van egy kilenc méter mély kút, így a két vízszállító autójuk mindig teli tartállyal tud indulni.

Példaértékű összefogás

A polgármester példaértékűnek nevezte a két évvel korábbi összefogást, amikor is hatalmas erdőtűz pusztított Kászonban. A tüzet nem tudták megfékezni sem a helyi önkéntes tűzoltók, sem a városi hivatásosok, ezért az alcsíki alakulatok is a segítségükre siettek. Beosztást készítettek, hogy melyik nap melyik alakulat megy oltani, amelyhez egészen addig tartották magukat, amíg a tüzet sikerült lokalizálni. Itt kiemelte azt is, hogy ez az összefogás az Alcsíkon megszervezett versenyeknek is köszönhető volt, amelyek által mindenki ismerte a másikat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 17., csütörtök

Amíg nem késő

Tisztázzuk a legelején: a Sepsi OSK kiesése után a román sportsajtónak úgy kellett a titokzatos, egyetlen porcikájában sem román FK Csíkszereda a Superligába, mint egy falat kenyér. De mi, romániai magyarok hol vagyunk ebben a sokismeretlenes egyenletben?

Amíg nem késő
Amíg nem késő
2025. július 17., csütörtök

Amíg nem késő

2025. július 17., csütörtök

Kimentették a föld alá szorult férfit Csíkszentkirályon – frissítve

Baleset következtében föld alá szorult deréktól lefelé egy férfi, miközben árkot ásott Csíkszentkirályon.

Kimentették a föld alá szorult férfit Csíkszentkirályon – frissítve
2025. július 17., csütörtök

Nem a megszokott helyszínen, de lesz helyi és hagyományos termékek vására Csíkszeredában

Továbbra is lesz Csíkszeredában Helyi és hagyományos termékek kiállítása és vásárára, csak más helyszínen: a megyeháza oszlopcsarnoka helyett ezentúl a Szabadság téren és a Promenádon várják a vásárlókat.

Nem a megszokott helyszínen, de lesz helyi és hagyományos termékek vására Csíkszeredában
2025. július 17., csütörtök

Befejezik a gázhálózat kiépítését, jövőre készülnek beüzemelni  

A tavalyi megtorpanás után folytatódik a Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost kiszolgálni hivatott gázhálózat kiépítése, amely idén befejeződik, és következhet az engedélyeztetés. Azt szeretnék, ha jövőben már lehetne használni a földgázt.

Befejezik a gázhálózat kiépítését, jövőre készülnek beüzemelni   
2025. július 17., csütörtök

„Az Úr lelke van rajtam” – pappá szentelik Gergely József diakónust szülőfalujában

Pappá szenteli Gergely József diakónust Kovács Gergely gyulafehérvári érsek július 19-én, szombaton délelőtt 11 órától a csíkszentmártoni plébániatemplomban.

„Az Úr lelke van rajtam” – pappá szentelik Gergely József diakónust szülőfalujában
2025. július 16., szerda

Biciklis baleset Csíkszeredában, a sérültet kórházba kellett szállítani

Biciklist sodort el egy autós Csíkszereda központjában szerdán délelőtt, az illető megsérült.

Biciklis baleset Csíkszeredában, a sérültet kórházba kellett szállítani
2025. július 16., szerda

Újrakezdték, de nem egyedül: építkezik a tűzkárosult kászonújfalvi család

Egy csillagszóró és karácsonyfa – mindössze ennyi kellett, hogy a Kászonújfaluban élő Beáta és Hunor otthona rövid idő alatt leégjen. A tűz után csak kevés dolog maradt ép, köztük az oromkereszt, ami segítőiknek hála nemsokára új házukat védelmezheti.

Újrakezdték, de nem egyedül: építkezik a tűzkárosult kászonújfalvi család
2025. július 15., kedd

Székely zászlókat rongáltak a focihuligánok

Mégsem mentek rongálás nélkül haza a bukaresti Dinamo focidrukkerei a hétfői csíkszeredai mérkőzés után, ugyanis székely zászlókat téptek le Mikóújfaluban és autókban is kárt tettek.

Székely zászlókat rongáltak a focihuligánok
2025. július 15., kedd

Teljes egészében elkészült a város vázája

Több mint tízezer dugvány díszíti a csíkszeredai városháza előtti virágvázát, miután az utóbbi hetekben a városi kertészet a szerkezetét felújította és beborította növényekkel.

Teljes egészében elkészült a város vázája
2025. július 15., kedd

Egy korsó történelem: 50+1 éves a Csíkszeredai Sörgyár

A Csíki Székely Múzeumban nyílt kiállítás a Csíkszeredai Sörgyár történetéről. A tárlat nemcsak a sörgyártás ipartörténetét mutatja be, hanem egy közösség emlékezését és kitartását is ünnepli – ötven év képekben, emberekben, történetekben.

Egy korsó történelem: 50+1 éves a Csíkszeredai Sörgyár