Hiánycikk a kéményseprő

Kiöregedett a csíkszéki kéményseprők többsége, és mivel nem volt, aki a nyomdokukba lépjen, jelenleg elsősorban háromszéki kéményseprők tartják karban a csíkszéki kéményeket.

Szabó Kamilla-Mária

2014. november 06., 17:482014. november 06., 17:48

A kéményben lerakódott salak elzárhatja a füst útját, illetve bármikor begyulladhat, ezért fontos a rendszeres seprés.

Szakemberek Háromszékről

Utánajártunk, hogy a csíkszéki falvakban kik és milyen rendszerességgel végzik a kémények karbantartását, illetve hogy miért fontos e munkálat elvégeztetése. A megkérdezett települések elöljáróinak többsége arról számolt be, hogy háromszéki szakemberek vállalják ezt a munkát. Évente több alkalommal bejelentkeznek a helyi önkormányzatoknál, és igény szerint elvégzik a falubeliek lakásaiban a kéményseprést. Ugyanakkor van példa arra is, hogy csíkszéki szakember járja be a falvak utcáit, más esetben a helyiek maguk oldják ezt meg.

Évente kell karbantartani

Amíg gázzal való fűtés esetén évente két alkalommal, addig szilárd fűtőanyag esetén – fa, brikett – évente egyszer, a fűtési szezon kezdete előtt ajánlott a kéményseprés – tudtuk meg egy neve elhallgatását kérő csíkszéki kéményseprőtől.

„Minden fűtési szezont tiszta kéménnyel kellene kezdeni, hogy annak jó húzása legyen” – hangsúlyozta. A kémények elhanyagolása több veszélyt is tartogathat: amennyiben a fűtőtest a lakóházban van, és a füst nem tud kijutni az eltömődött kéményen, fennállhat a szén-monoxid-mérgezés veszélye. Ugyanakkor a ki nem takarított kémények akár ki is gyulladhatnak – sorolta a szakmáját sógorától eltanuló fiatalember.

Javallott a fűtésszezon utáni takarítás

Már megvan a jól kialakult vendégköre, akik évről évre segítségét kérik a komolyabb gondok megelőzése érdekében. Vannak azonban olyanok is, akik nem akarnak vagy nem tudják, kihez fordulhatnának, így egészen addig hanyagolják a kéményseprést, amíg az teljesen eldugul – mutatott rá a két végletre a szakember. Megjegyezte, érdemes lenne már a fűtésszezon lejárta után elkezdeni takaríttatni a kéményeket, és nem az utolsó pillanatra hagyni, amikor a kéményseprők „teljesen be vannak táblázva”. A fűtési időszak alatt ugyanis csak úgy lehet takarítani, ha arra a napra leállítják a fűtést.

Változó fűtési szokások

Az évek során változott a háztartások fűtési módja, sokan építettek kazánházat és központi fűtéssel melegítenek. Ezekben az esetekben nemcsak a kéményt, hanem a kazánt is takarítani kell – tudtuk meg. Kérdésünkre a kéményseprő kifejtette, az is jó megoldás, ha az emberek maguk tisztítják a kéményeiket, hiszen egyre több üzletben lehet arra alkalmas eszközöket vásárolni. Ami fontos, hogy tükörrel ellenőrizzék le, megfelelően ki van-e tisztítva a kémény belseje. A tükörrel való ellenőrzést ajánlott minden ősszel elvégezni, még az első begyújtás előtt.

Mennyibe kerül a kéményseprés?

Egy rendszeresen karbantartott kémény tisztítása hozzávetőleg 40 lejbe kerül. Ez az ár az illetékek, a kiszállási költség és az átlag órabér összegéből tevődik össze. Így annak függvényében változhat, hogy milyen távolságra kell kiutaznia a kéményseprőnek, illetve hogy mennyi időbe telik a kémény kitakarítása – avatott be.

Önkéntesek a karbantartásért

A csíkszéki önkéntes tűzoltó-alakulatok feladatai közé tartozik a tűzvédelmi ellenőrzések elvégzése is. A csicsói önkéntesek például évente két alkalommal járják végig a helyiek portáit, tavasszal ellenőrzik, hogy milyen állapotban vannak a kémények, és elmondják a gazdáknak, milyen változtatások – ajtócsere, repedések bevakolása – szükségesek. Ősszel azt ellenőrzik, hogy megtörtént-e a kért karbantartási munkálat, illetve a kéményseprés – részletezte Miklós István. A csicsói önkéntes alakulat parancsnoka kiemelte, fontos a kémények tisztítására figyelni, mert a lerakódott salak elzárhatja a füst útját, illetve bármikor begyulladhat.

Egyre többen figyelnek a kéményekre

Csicsóban az emberek nyolcvan százaléka már figyel arra, hogy az előírásoknak megfelelően karbantartsa a kéményét. Egyre többen váltottak központi fűtésre, és sokan saját eszközöket vásárolnak, hogy maguk végezhessék el a takarítást. A probléma inkább ott van, ahol idősebb házaspárok élnek, akik nem nehezebben tudnak megoldást találni a kéményseprésre – mutatott rá a parancsnok.

A 2007-ből származó 537-es kormányrendelet kötelezővé teszi a kémények évenként legalább egyszeri takarítását, aki nem teljesíti ezt, 100 és 500 lej közötti összeggel bírságolható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei