
Fotó: Kristó Róbert
Milyen hatással lehet a családra egy sérült gyerek születése? Hogyan tudják feldolgozni ezt a szülők, illetve közvetlen környezetük? Íme, néhány azokból a kérdésekből, amelyeket az Együtt a fogyatékkal élőkért konferencián részt vevő szakemberek, önkéntesek feszegetnek a csütörtökön kezdődő, kétnapos programsorozaton. Mint elhangzott, annak ellenére, hogy a fogyatékkal élő mindennapjaiban a legfontosabb közeg a család, igencsak keveset beszélünk róla.
2010. november 25., 17:162010. november 25., 17:16
2010. november 25., 19:202010. november 25., 19:20
„Sokszor elfelejtjük, hogy a fogyatékkal élőknek 98%-a a családban tölti mindennapjait” – fogalmazott a Caritas Szociális és Tanácsadó Szolgálata Fogyatékkal Élőknek által negyedik alkalommal szervezett konferencia megnyitóján Elekes Zoltán. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője hozzátette, az állam annyival rendezi le ezt a kérdést, hogy bizonyos pénzösszegeket biztosít az érintett családoknak. „Erre természetesen szükség van, de ennyiben nem merülhet ki cselekvésünk, más jellegű támogatásra is szükség van” – nyomatékosított a szakember, aki szerint arra is meg kell találni a választ, hogyan lehet örömteli mindennapokat biztosítani az ilyen családoknak.
A csíksomlyói Jakab Antal Felnőttképzési Központban zajló kétnapos találkozó megnyitóján Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazatának igazgatója is köszöntötte a jelenlevőket. Elmondása szerint a sérültekkel dolgozó szakemberek gyakran úgy érzik, nem értékelik őket, illetve munkájukat a társadalom. „Ezek az emberek erőt merítenek az ilyen jellegű találkozókból, ahol egy nagy családhoz hasonlóan beszélhetik meg mindennapi problémáikat” – méltatta a rendezvényt az igazgató.
Veszteség vagy egy új élet kezdete?
„A legtöbb szülő veszteségként éli meg sérült gyereke születését” – kezdte a konferencia első előadását Magdó Orsolya szociális munkás, mentálhigiénés szakember. Kifejtette, ez a veszteségérzet ugyanolyan szakaszokon megy át, mint a gyász: sokkhatás, düh, szomorúság, érzelmi leválás, talpra állás, elfogadás. Utóbbi az a pont, amikor némiképp visszaáll az egyensúly a családban.
„Sok szülő esetében nem megy ez olyan zökkenőmentesen, van, aki elakad egy-egy fázisban” – magyarázta a szociális munkás, hozzátéve, ilyenkor lép színre a szakember. Feladata pedig az, hogy a családdal együtt megkeressék azokat az erőforrásokat, melyek révén sikerül továbblépniük.
„Sajnos, nem minden szülőt lehet bevonni a segítésbe, vannak, akik képtelenek átlépni az akadályokon. Nem kell lemondani róluk, szeretni kell őket” – nyomatékosított az előadó. Arra is kitért, nálunk még nem áll rendelkezésre olyan intézményes keret, mint számos nyugati országban, ez a sérült életének későbbi szakaszaiban okoz komoly nehézségeket a hozzátartozóknak.
A konferencia további előadásokkal, illetve a Fekete léggömb című angol-ausztrál filmdráma megtekintésével folytatódott. A pénteki nap a műhelymunkáknak van fenntartva, illetve egy kerekasztal-beszélgetésnek, melynek témája: Sérült gyerek a családban, házasságban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
szóljon hozzá!