Ne csak a szép tájakat csodálják!

Falufórumok sorozatában mutatták be az elmúlt időszakban azokat a beruházásokat, melyek során kilenc Hargita megyei településen megújulnak, illetve kiépülnek a borvízfürdők. Az idén lezajló munkálatokra összesen egymillió eurót biztosít a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium. Az illetékes reményei szerint a kiépülő feredőkkel még vonzóbbá sikerül tenni a turisták számára Székelyföldet.

Rédai Botond

2010. szeptember 16., 17:322010. szeptember 16., 17:32

Galéria

Csíkkozmás községben Sószékfürdőt és a lázárfalvi Nyírfürdőt, a Tusnád községhez tartozó Csíkverebesen pedig az Olt-rét fürdőt újítják fel Hargita Megye Tanácsának kezdeményezésére – tájékoztatott az intézmény sajtóosztálya. A beruházásba külső forrásokat is sikerült bevonni, így a már említett szaktárca több mint négymillió lejjel támogatja a munkálatokat.

Kozmáson szerdán szervezték azt a fórumot, melynek keretében a munkálatok terveit mutatták be a helybélieknek. Borboly Csaba megyei tanácselnök az általa vezetett intézmény turisztikai stratégiáját is vázolta. Ez, elmondása szerint, szorosan kapcsolódik a műemlékvédelmi programhoz, a székely termékek országos és nemzetközi népszerűsítéséhez. Ide sorolható a hagyományos népi fürdők felújítása is, amivel vonzóbbá tennék Székelyföldet a turisták számára.

„Hargita Megye Tanácsa kiemelt figyelmet fordít a helyi és megyei jelentőségű turisztikai vonzerők fejlesztésére, bővítésére, így a fürdési és gyógykezelési lehetőségekre is. A hagyományos fürdők igazi színfoltjai lehetnek térségünk turizmusának, ehhez hasonlókat máshol nemigen lehet találni, ezért fontos részét képezik a megye turisztikai kínálatának” – jelentette ki Borboly Csaba,

Még idén elkezdődnek a munkálatok

Kozmáson a helyi Sószékfürdőre tervezett beruházás értéke 400 ezer lej, a lázárfalvi Nyírfürdő modernizálása pedig 450 ezer lejbe kerül. Mindkét esetben már a közbeszerzési eljárás is folyamatban van. A tervező cég képviselője, Albert Sándor elmondta, a kalákamozgalmak révén már történtek munkálatok Sószékfürdőn, nyitott, kinti medencék fogadják a látogatót, de ezt továbbfejlesztenék, hogy a fürdőhely kihasználtsága állandó jellegű legyen. A tervben többek között öltözők, kiadható házak szerepelnek, és növelnék a fürdők befogadóképességét. A hallgatóságból felvetették, hogy zuhanyzót is kellene létesíteni, és Sószékfürdőre villanyt vezethetnének, ehhez viszont másfél kilométernyi vezeték és transzformátor szükséges. A beszélgetés során az illetékesek megígérték, megvizsgálják annak lehetőségét, mivel tudják még kiegészíteni a dokumentációt.

Galéria

Ezt követően Verebesen tartottak bemutatót. A helyi Olt-rét fürdő felújításának értéke 150 ezer lej, a közbeszerzési eljárás már befejeződött, és folyamatban van a szerződéskötés előkészítése. Rafain Endre polgármester elmondta, a beruházás során tölgyfából készül felnőtt- és gyerekmedence, a létesítményhez tartozó filagóriát, napozót és medence körüli részt pedig fenyőfából építik ki. Az elöljáró kihangsúlyozta, szükség lesz a mélyből feltörő borvíz vezetékének kicserélésére is, hiszen a cső megrozsdásodott az évek folyamán. Ezzel együtt a remények szerint a település közvilágítását is sikerül a fürdőig kiterjeszteni.

Szintén fórum keretében mutatták be múlt hét végén a hasonló madéfalvi projektet. Amint arról már korábban beszámoltunk, a 177 ezer lejes beruházás során rendeződik a forrás környéke, parkoló készül, szemeteseket, illetve közvécét helyeznek el. A gyerekek számára, a forrás tőszomszédságában, egy mini-medence is készül, amelybe a közeli meleg borvizet is bevezetik. A létesítmény az úttól egy kisebb földfallal lesz elválasztva, a medencét használók számára egy kis öltöző is rendelkezésre áll majd. A forrásnál hagyományos tölgyfa küpü lesz, három lefolyással, amelyek keresztfa formájában helyezkednek el. Szimbolikus jelentése: az élet vizét ihatjuk.

Hargita megyében Borszéken, Csíkszentkirályon, Csíkszenttamáson, Csíkszentimrén, Csíkverebesen, Csíkkozmáson, Madéfalván, Gyergyócsomafalván és Lázárfalván tervezik a hagyományos fürdők felújítását. A projektek kezdeményezője Hargita Megye Tanácsa, a partnerek pedig az érintett települések önkormányzatai, amelyek önrészét a szakdokumentáció költsége és a szakhatósági engedélyek beszerzése képezi.

Volt, akinek nem kellett a pénz

Olyan települések is voltak a megyében, amelyeknek nem kellett a felújítási programból származó támogatás – fogalmazott érdeklődésünkre Borboly Csaba. A Hargita megyei tanácselnök nem kívánta megnevezni azokat a polgármesteri hivatalokat, amelyeket nem érdekelte a fürdők felújítása. Mások viszont késve nyújtották be a pályázatot, így egyelőre finanszírozás nélkül maradtak. „Van reményünk arra, hogy a közeljövőben bővíteni tudjuk a kilences listát” – tájékoztatott az elöljáró.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei