Kampánykörútra indul a Sapientia egyetem

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Erdély több mint száz középiskoláját látogatja meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 18 önkéntes hallgatója február 15–26. között. A kampánykörút során az intézmény három – csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári – helyszínét népszerűsítik.

Molnár Rajmond

2016. február 10., 19:332016. február 10., 19:33

„Az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy a középiskolák nyitottak, sőt igénylik ezt a típusú felvételi tájékoztatást” – fogalmazott Kósa István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánhelyettese a felsőoktatási intézmény szerdai sajtótájékoztatóján.

Csíki Adél, az egyetem PR-felelőse kihangsúlyozta: a kampánykörút egyik célja, hogy a Sapientia három helyszínének egyikére csábítsák a végzős középiskolásokat, a másik pedig, hogy a tájékoztatást követően a diákok komolyabban vegyék az érettségit, fontos legyen számukra a továbbtanulás lehetősége.

A Sapientia három helyszínéről összesen 18 hallgató vesz részt a kampánykörúton. Három diák alkot majd egy csapatot, akik bemutatót tartanak a középiskolákban. Az egyetemről szóló bemutatót képi anyagokkal és videókkal is színesítik majd, például egy filmsorozat révén virtuális egyetemi sétán is részt vehetnek az érettségi előtt állók. 

A kampánykörúton részt vevő hallgatók közül Csiszár Levente is felszólalt a sajtótájékoztatón: „A kampánykörúton azt fogom elmondani a végzősöknek, hogy megéri sapientiásnak lenni, mivel egyrészt saját anyanyelvükön tanulhatnak, illetve egy olyan közösség tagjai lehetnek, amelyben barátságos, családi hangulat uralkodik.” A felvételi körút helyszíneiről és időpontjairól az egyetem honlapján részletesen tájékozódhatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
2026. június 15., hétfő

„Ébredezik” az Etna, közepes figyelmeztetést adtak ki Catania repülőterén

Hamufelhőt ereszt ki magából az Etna több mint 3 ezer méteres magasságban, emiatt közepes készenlét lépett életbe Catania repülőterén hétfőn, egyelőre jelentősebb késések nélkül.

„Ébredezik” az Etna, közepes figyelmeztetést adtak ki Catania repülőterén
Hirdetés