Fotó: Kristo Robert
A szemétszállítás megoldása nagyobb kiterjedésű községekben sosem volt könnyű feladat. Gyimesfelsőlok esetében például többször merültek fel ezzel kapcsolatos problémák. Ezúttal több ugrapataki lakos panaszkodott arról, a polgármesteri hivatal kifizetteti ugyan velük a szállítási díjat, a szemetet azonban senki nem viszi el portájukról.
2010. május 27., 18:282010. május 27., 18:28
Fotó: Kristo Robert
Két éve itt lakok, ez idő alatt ide soha nem járt szemeteskocsi – ezzel fogadott ottjártunkkor a gyimesfelsőloki Ugrapataka felső részén lakó Bodor Enikő. Több szomszédja is hasonló helyzetben van. A főúttól hozzávetőlegesen két kilométerre levő tejcsarnoknál van az utolsó utcai szemeteskuka, attól mérve azonban még hét kilométeren található több tucatnyi ház, kuka viszont egy sincs. Így sokan kertjükben égetik el a szemetet, vannak olyanok is azonban, akik a patakba dobják, vagy éppen az erdő alá viszik ki.
„A férjem eleget cirkuszolt a tanácsnál, azt mondták, megoldják. Fizetjük az adót, de a szemét a miénk marad” – ekképp fogalmazott érdeklődésünkre Bodor Enikő. Elmondása szerint ők szekérrel viszik le a hulladékot a tejcsarnoknál található utcai kukákhoz, rajtuk kívül vannak még egy páran, akik így cselekszenek. Mások viszont egyenesen a patakba öntik a szemetet, vagy éppen az erdőig viszik ki és oda teszik le. Az említett tejcsarnoktól egyébként szűk és rossz minőségű úton kacskaringózunk, nem is csoda, hogy nem jár arrafelé a szemeteskocsi. A patakban pillepalacktól elkezdve háztartási hulladékig, mindent láthatunk.
„Ezeket nem mi dobtuk oda, fentről hozza a víz” – így beszélt egy másik ugrapataki lakó, ők rendszeresen elégetik a szemetet. Tankó Gergely András is felháborodva mutatja kertjében a helyet, ahol el kell égetniük a szemetet, ugyanis senki nem jön érte. Mint mondja, se fizetése, se nyugdíja, de az adókat fizetni kell, nincs pardon. „Ezzel nem is lenne gond, ha a hulladékot el is szállítaná valaki, hiszen ezért adjuk a pénzt” – háborog András bácsi. Hozzáteszi, évente több mint 100 lejt fizet szemétadóra, ezért az összegért valami szolgáltatást is elvár az ember. Néhány házzal fennebb Bodor Imrével találkoztunk. A 80 éves öregember több zsáknyi pillepalackot gyűjtött már össze. Bevallotta, a háztartási hulladékot elégeti, a palackokkal viszont nincs amit tegyen, elvinni sem tudja sehova. Időközben kiderült, nemrég az ugrapatakiaknak volt egy falugyűlés szervezve, ott többen is nemtetszésüket nyilvánították ki a helyzettel kapcsolatban.
Vigyék le szekérrel a szemetet
„Nincs igazuk a lakóknak, a szemétszállítás igenis meg van szervezve” – ezt nyilatkozta Timár Zsombor László. A polgármester kihangsúlyozta, a főút mentén teljesen le van fedve a szolgáltatás, a kilenc patak nagy részében is. „Ugra- és Görbepataka nagyobb kiterjedésű, ahová az út állapota miatt a szemeteskocsi nem tud egészen kimenni. Ezeken a részeken köztéri kukákat helyeztünk ki” – mondta az elöljáró. Kifejtette, az emberek számtalanszor jönnek be a faluba szekérrel, nem kellene nagyobb megerőltetést jelentsen, hogy egy-egy ilyen út alkalmával a szemetet is behozzák a legközelebbi gyűjtőpontig. „Az ő felelősségük, hogy levigyék” – szögezte le a községvezető, majd hozzátette, sajnos, az emberi mentalitást nehéz megváltoztatni, hiszen olyan is a patakba dobja a szemetet, akinek ott van udvarában a kuka, vagy pár méternyire tőle a gyűjtőpont.
Erdei utakra pályáztak
Az ugrai és görbepataki utak feljavítására nyújtottunk be pályázatot a vidékfejlesztési alaphoz– adta hírül Timár Zsombor László. Gyimesfelsőlok polgármestere elmondta, összesen 10,6 kilométeres szakasz újításáról lenne szó, az erdőtől a lakóházakig kövezett út vezetne, a házak között pedig aszfaltcsíkot terítenének le. Azt is megtudtuk, 1,5 millió lejes értékű lenne a beruházás, mellyel a szemétszállítás problémája is megoldódna az említett falurészeken.