
Felújítják és bővítik az iskolaépületet
Fotó: Kovács Attila
Európai uniós támogatással további osztálytermeket, tornatermet, mosodát építenek az egyik csíkkozmási iskola mellé, ugyanakkor felújítanak két iskolaépületet. A projekt a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását is támogatja.
2026. március 03., 13:052026. március 03., 13:05
2026. március 05., 09:162026. március 05., 09:16
Összetett, nemcsak építkezésre, felújításra, hanem a hátrányos helyzetű közösségekből érkező diákok felzárkóztatását segítő programokat is tartalmazó európai uniós projekt finanszírozási szerződését írta alá nemrég Csíkkozmás polgármestere, Szántó László. Mint a községvezető kérdésünkre elmondta,
ezért szükséges volt a dr. Boga Alajos nevét viselő iskola bővítése. Ugyanakkor, mivel az 1–4. osztályosok külön épületben tanulnak, a tornateremtől közel 1 kilométeres távolságra, az oda-vissza út a szünetek rovására megy, azért igyekeztek pályázni, hogy még két tanteremmel és egy tornateremmel bővítsék ki ezt a régi iskolaépületet.
A lehetőségek és a pályázati kiírások függvényében igyekeztek kezelni ezt az igényt, ugyanakkor összekapcsolták a szociális téren jelentkező kihívással is, mert sok a hátrányos helyzetű diák – elevenítette fel a községvezető. Így
Ugyanakkor az 5–8. osztályosoknak helyet adó iskolaépület felújítását is bevették a projektbe.
Így a projekt tartalmazza
két, több mint száz éves iskolaépület teljes felújítását és bővítését két osztályteremmel,
korszerű felszereltség biztosítását,
valamint a tornaterem és a mosodának is helyet adó épület elkészítését.
Ezek mellett több olyan programot is szerveznek, amelyek oktató-nevelő jelleggel hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását segítik elő – tudtuk meg. A Központi Régió Program több mint 23 millió lejt biztosít a projekt számára, amelyhez a községnek több mint 4 millió lejes önrésszel kell hozzájárulnia.
Az 1–4. osztályosok oktatása 1875-ben épült iskolában zajlik
Fotó: Kovács Attila
Szántó László szerint most a közbeszerzési eljárás előkészítése következik, amelyet tervezés és kivitelezés érdekében írnak ki, jövő év tavaszára szeretnének eljutni addig, hogy a licit befejeztével a szükséges jóváhagyások beszerzése, és a műszaki tervek elkészítése után ki lehessen adni az építési engedélyt, majd munkához tudjon látni a kivitelező.
A polgármester úgy látja, korábban is le tudják zárni, ez viszont attól függ, hogy az önkormányzat mikor, és milyen körülmények között tudja biztosítani a szükséges önrészt.
A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a román állami költségvetés társfinanszírozásával valósul meg a Központi Régió program keretén belül.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
2 hozzászólás