Budapest úgy tekint a székelységre, mint falusi rokonokra, Bukarest pedig mint alattvalókra

Mi több, Aurescu ellentmond Iorgának és a krónikás Neculcének is, akik szintén írtak Székelyföldről. No, de ha belépsz a politikába, az olyan mintha egy disznóólba lépnél be, rögtön törölgetni kell a lábad... Jöjjön el Aurescu Sepsiszentgyörgyre, és például a Szalonnafeszten jelentse ki hangosan, „nincs Székelyföld, nincsenek székelyek”. Na, ehhez már nincs bátorsága!

– Lehet a magatartására magyarázat, hogy nem erdélyi születésű?

– Nem föltétlenül. Ez egyfajta politizálás. Ő késztetést érzett arra, hogy reagáljon Németh Zsolt kijelentésére, de szerintem egyiknek sem volt értelme, sem Németh Zsolt gesztusának (a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke Facebook-bejegyzésben szögezte le: „A székely zászló addig lobog a magyar közintézmények homlokzatán, amíg a román állam engedélyezi korlátozástól mentes szabad használatát Románia egész területén! Hajrá, székelyek! Hajrá, Erdély!” – szerk. megj.), sem a külügyminiszter reakciójának. Abban a pillanatban, amikor egy kívülálló beszél a székelyekről, ahelyett, hogy az értékeiket hangsúlyozná, csak indulatokat gerjeszt.

– Több mint száz évvel az úgynevezett „Nagy Egyesülés” után hogy látja, mit nyert Románia Erdéllyel?

– Hatalmasat! Bukovina, a Bánság és Erdély egy olyan Európához tartoztak, amelynek a Regát soha nem volt a része. Nem mindegy, hogy Isztambulban vagy Bécsben van a főváros! A kihívás: összehangolni az eszméket, aspirációkat. Ha nagyon akarunk Európához tartozni, integrálódni, az európai eszmékhez idomulni, meg kell érteni, hogy mindenki egyenrangú polgára ennek az országnak. Ám Budapest úgy tekint a székelységre, mint falusi rokonokra, Bukarest pedig mint alattvalókra...

– És mit nyert Erdély a Regáttal?

– Most könnyeket akar fakasztani? (Nevet!)

– Milyennek látja Székelyföld, Erdély jövőjét?

– Legyen világos: autonómia lesz, de soha nem csak az ország egy részének. Adminisztratív, kulturális, regionális autonómia lesz. Ennek már vannak rügyei, hiszen léteznek regionális igazgatóságok. Ezekből a regionális identitásokból alakul ki a nemzeti identitás, mint ahogy a nemzeti identitásokból lesz európai identitás.

Mit nyerünk ebből? Ahelyett, hogy felismernénk, mennyi lehetőség rejtőzik ezekben a kultúra, a turizmus, az üzleti szféra számára. Ha intelligens emberek vezetnék az országot – bár az orosz–ukrán háború közepette nem ez a legideálisabb időpont, de – holnaptól nem megyéink lennének, hanem régióink, lengyel mintára. Leszögeznénk a helyi, régiós és nemzeti prioritásokat, megnéznénk, milyen költségei vannak az államnak, mik a lehetőségek, miként hangoljuk össze a vágyakat, törekvéseket, hogyan építjük ki a régiók közti szolidaritást, hogyan kötjük össze a meglévő sztrádaszakaszokat Bécsig, mert

Lehet, hogy Moldvának nincs pénze sztrádára, de a központi költségvetésből és a szolidaritási alapból megkapja az ehhez szükséges tőkét. Erdélyen belül is vannak kisebb régiók, más-más kulturális jegyekkel. Székelyföld egyik legnagyobb specifikuma a rovásírás. Ha Angliában lennénk, a Discoveryn és National Geographicon folyton erről beszélnének, mi pedig szőnyeg alá seperjük. Kellene egy program – és én egy hasonlón gondolkodom –, amely révén román nyelven megmagyaráznám, mi a székelység, mi az, ami összeköt bennünket, vagy akár a bukovinaiakat a máramarosiakkal. Ezeket az akadozó fogaskerekeket kellene összeilleszteni.

– De mi vehetné rá a regnáló politikai osztályt arra, hogy túllépjen saját azonnali érdekein?

– Egy könyvtár. Hogy egy kicsit olvassanak.