Csíkmenaság plébániatemploma. Ünnepel az egyházközség. Archív
Fotó: Kristó Róbert
Szeplőtelen fogantatás napját december 8-án ünnepli a római katolikus egyház, piros betűs ünnep ez. Ebből az alkalomból ünnepi szentmisét tartanak Csíkmenaságon és Csíkdánfalván.
2017. december 08., 10:432017. december 08., 10:43
2017. december 08., 10:442017. december 08., 10:44
Csíkszéken két település plébániatemplomát szentelték fel a szeplőtlen fogantatás tiszteletére. Csíkdánfalván pénteken a szentmise déli fél egytől kezdődik, amelynek ünnepi szónoka Tamás József püspök lesz. Csíkmenaságon szintén pénteken ünnepelnek, a misét ott is fél egytől tartják, a szentbeszédet pedig Csató Béla aranymisés csíkszentkirályi plébános mondja.
Mária fogantatásától kezdve mentes volt az áteredő bűntől – ezt ünnepli pénteken a katolikus egyház. A szeplőtelen fogantatás ugyanis egy katolikus hittétel, amely szerint Szűz Mária már édesanyja, Szent Anna méhében szeplőtelenül, vagyis eredendő bűn nélkül fogant – Máriát kiválasztottsága folytán nem terheli az áteredő bűn.
E dogmát 1854. december 8-án hirdette ki IX. Pius pápa. A nyugati legendák szerint ezt az ünnepet egy királyi származású magyar pap vezette be. Ősi magyar ünnep került így be a keresztény kultúrkörbe. Az ünnep értelme felől időpontja is egyértelműen eligazít: december 8-ától szeptember 8-áig, Mária születésnapjáig (Kisasszony napjáig) kerek kilenc hónap telik el.
A vakációs utalványok értékének a megfelezése, áfaemelés, cash flow-problémák és kiszámíthatatlanság – nehéz főszezonon van túl a turisztikai szektor idén. Országszerte és Székelyföldön is több mint 10 százalékos visszaeséssel számolnak az ágazatban.
A kényszerházasságot büntető törvénytervezet nem a kisebbségeket célozza, hanem több ezer lány és nő védelmét szolgálja – pontosított vasárnap a Facebook-oldalán a környezetvédelmi miniszter, a vitákat kiváltó jogszabályjavaslat egyik kezdeményezője.
Medvét láttak vasárnap este a Gyergyótölgyes községhez tartozó Hágótőn, ezt pedig jelentették a hatóságoknak – közli a Hargita megyei tűzoltóság.
Az aradi vértanúk, a barcaföldvári haláltábor községbeli áldozatai és az 1956-os forradalom hősei előtt hajtottak fejet október 19-én, vasárnap Gelencén. A hármas megemlékezést kopjafaavatás, koszorúzás, ünnepi műsor tette meghitté.
A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.
Ünnepelt és emlékezett Csíkcsicsó közössége a hétvégén: a káposztafesztivál mellett vasárnap kopjafát avattak a tavaly elhunyt Potápi Árpád János államtitkár emlékére, és szalagot vágtak az ősszel birtokba vett, újonnan épült Pillangó óvodánál.
Marilyn Monroe felfedezője, a 20. századi divat- és művészi fotózás úttörője, de mindenekelőtt az alázatos és igényes munka híve volt Dienes Andor. A fotóművész tiszteletére vasárnap avattak emléktáblát szülővárosában.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes azt szeretné, hogy Romániában a jelenlegi 70 év fölé emelkedjen a várható élettartam, de ehhez szerinte a romániaiaknak többet kellene sportolniuk.
Újból lehűlt az idő, az ország több pontján is fagypont alá süllyedt a hőmérséklet vasárnap hajnalban.
Robbanás történt vasárnap reggel egy besztercei tömbházban, senki nem sérült meg – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!