Hirdetés
Hirdetés

„Kastélyőrök” mentenék a menthetőt Abafáján

A romos kasélyfalakat többször is körbejárták, megörökítették a fiatalok •  Fotó: Regés Régen/Facebook

A romos kasélyfalakat többször is körbejárták, megörökítették a fiatalok

Fotó: Regés Régen/Facebook

A szászrégeni Petru Maior Gimnázium diákjai a várossal egybeforrt Abafája műemlékét, a Huszár-kastélyt fogadták örökbe, és azzal neveztek be az Örökségünk Őrei versenybe. Úgy vélik, sokak számára ismeretlen a hely, viszont gazdag történelmi múlttal rendelkezik, ahol hajdanán pezsgett az élet, ahol neves és fontos személyiségek is megfordultak.

Antal Erika

2018. január 25., 17:362018. január 25., 17:36

Az a céljuk a szászrégeni gimnazistáknak, hogy felhívják a világ figyelmét arra, hogy milyen súlyos következményei lehetnek az emberi nemtörődömségnek, az oda nem figyelésnek, a közömbösségnek. Kincsek vesznek el, semmisülnek meg, ha senki nem vállalja a felelősséget, hogy megőrizze azt, hogy energiát, anyagiakat áldozzon rá.

Idézet
A kastélyt nem tudjuk visszavarázsolni eredeti állapotába, viszont tevékenységeinkkel méltó emléket szeretnénk állítani neki

– olvasható a Regés Régen csoport Facebook-oldalán.

Hirdetés

Kevesen tudják talán, hogy Szászrégen mellett, Abafáján, (néhány évtizede közigazgatásilag is a városhoz tartozik) áll az egykori Huszár-kastély. A mai állapota szerint már nemsokára csak az emléke marad fenn az egykori klasszicista stílusú kastélynak, amelynek lakói és látogató között olyan neves személyiségek voltak, mint például zágoni Mikes Kelemen, aki gyermekkora egy részét töltötte ott, hiszen anyja, Torma Éva volt a birtokosa, mint a brenhidai Huszár család leszármazottja.

Ott született Bethlen Gergely honvédezredes, ott vendégeskedett 1901-ben Habsburg Károly főherceg, az utolsó magyar király, vagy ott tartózkodott 1905-ben az első miséje után báró Apos Vilmos, a később boldoggá avatott vértanú győri püspök. Gyakori vendég volt a kastélyban Wass Albert, Kemény János, hét hónapon át ott volt nevelő, 1928–29-ben Dsida Jenő. A kastélyban született 1912-ben báró Huszár József, az 1956-os magyar forradalomhoz kötődő szervezkedések résztvevője, akit 1958. szeptember 1-jén kivégezték az aradi börtönben.

Az államosítást követően szellemi és testi fogyatékos gyermekek iskoláját rendezték be a kastélyban, majd miután az intézményt kiköltöztették onnan és az épületet visszaszolgáltatták, romosodni kezdett, előbb csak a tető, aztán a tetőgerendák,

mára csak a csupasz falak állnak.

Megmenteni már nem lehet, de figyelmeztetni lehet a példájával – hangsúlyozta portálunknak F. Nagy Attila történelem tanár, a Huszár-kastély őreinek a vezetője.

Idézet
Mentsük meg a menthetőt, ez volt a célunk

– válaszolta érdeklődésünkre a szászrégeni tanár, akinek csapata minden fellelhető forrást felhasznál arra, hogy ismertté tegye az abafáji kastélyt, hogy megismertesse a nagyvilággal annak történetét, egykori szépségét, hangulatát. Művészettörténeti tanulmányokat, korabeli iratokat, emlékeket kerestek, olvastak el a gimnazisták, interjút készítettek, akik még megfordultak az épületben, látták azt teljességében. A helyszínen is lefotózták mindazt, ami még maradt. Legnagyobb megdöbbenésükre nem csak a kastély ment veszendőbe, de a kastélyt körülölelő dendrológiai parkot is megszüntették nemrég, mikor kivágták az összes fát.

A Huszár-kastély megmentését célzó projektet előbb egy helyi bemutatón ismertetik a diákok Szászrégenben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Medvét láttak Szécsenyben és Csíksomlyón

Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.

Medvét láttak Szécsenyben és Csíksomlyón
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdőben kikötött, a hőségben sorsára hagyott kutyát mentettek a kézdi állatvédők

Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.

Az erdőben kikötött, a hőségben sorsára hagyott kutyát mentettek a kézdi állatvédők
2026. június 30., kedd

Megvannak az első eredmények, így vizsgáztak a nyolcadikosok

A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.

Megvannak az első eredmények, így vizsgáztak a nyolcadikosok
2026. június 30., kedd

Kezdeményezi az AUR Nicușor Dan felfüggesztését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.

Kezdeményezi az AUR Nicușor Dan felfüggesztését
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Vörös viharriasztást adtak ki Maros és Hargita megye több településére, RO-Alert üzeneteket is kiküldtek

Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.

Vörös viharriasztást adtak ki Maros és Hargita megye több településére, RO-Alert üzeneteket is kiküldtek
2026. június 30., kedd

Nicușor Dan: el kellene kerülni az előre hozott választások forgatókönyvét

Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.

Nicușor Dan: el kellene kerülni az előre hozott választások forgatókönyvét
2026. június 30., kedd

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kidőlt fák és villámáradások – lecsapott a vihar Maros és Hargita megyére

Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.

Kidőlt fák és villámáradások – lecsapott a vihar Maros és Hargita megyére
2026. június 30., kedd

Beszoktatná a fiatalokat a nézőtérre a Figura Stúdió Színház

Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.

Beszoktatná a fiatalokat a nézőtérre a Figura Stúdió Színház
2026. június 30., kedd

Locsolják a sepsiszentgyörgyi utcákat, hogy elviselhetőbb legyen a hőség

Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.

Locsolják a sepsiszentgyörgyi utcákat, hogy elviselhetőbb legyen a hőség
Hirdetés