és újabban a sírokra is szoktunk egy-egy szálat szúrni, s evvel a templomban nyert érdemeket a holtakért ajánlják fel.”

Hasonló szokás dívott Székelyvarságon is, ahol virágvasárnap hazavitt szentelt cekót ember- és állatgyógyítására egyaránt használták. Egy részét az istálló, más részét a lakószoba gerendája alá tűzték, remélve, hogy ezzel minden rossztól, rontástól megóvják magukat és javaikat. Évközben is bevett egy-egy barkaszemet, akinek fájt a torka, de a füstjével gyógyították a frissen borjadzott tehén megduzzadt tőgyét vagy a „mérges” sebet is, míg erős idő közeledtével szentel cekót tettek a tűzre vagy a forró kályhalapra.

Ez utóbbi módszert más helyeken is alkalmazták. Az ozsdolai (Kézdiszék) asszonyok a templomból hazaérvén egy szál meggyújtott pimpóval füstölték végig a házat villámcsapás ellen. Pár vesszőt az istálló ajtajára szögelt feszülethez is tettek, a többit virágvázába helyezték a szobában. A következő év hamvazószerdáján ebből vagy kidőlt keresztfa hamujából készítették a szentelt hamvat.

Néhol a zöldségeskertbe szúrták a megszentelt barkát, hogy a férgeket távol tartsák a káposztától.

Gyergyó környékén véres vizelet esetén fűzfateát adtak az állatoknak. A farkaslakai juhászok szentelt barka hamvát tartalmazó cseréptányérral kerülték meg a nyájat a farkasok és medvék elriasztása céljából. Nem hiába írta Bod Péter e napról: „… valami berkeket vagy zöld ágakat szednek; melyeket az után egy ’s más babonára vissza élnek.”

A fiúkat ettől kezdve tekintették legényeknek, húsvéthétfőn már nem kellett verset mondaniuk, és tojás helyett illet itallal kínálni őket. Sőt, egyedül is betérhettek a kocsmába, elmehettek udvarolni a kiszemelt, ugyancsak konfirmált lányok házába, ahol szintén nem számított ördögtől valónak, ha egy pohár pálinka formájában kaptak bátorítást. Csakhogy az új státusz „hátránnyal” is járt: kaszáláskor többé már nem dőlhettek ki, ha elfáradtak, nem pihenhettek meg, az erdőből pedig egyedül kellett hazavinniük egy szekér fát. A gondtalan gyermekkor véget ért…

Virágos vásárnapok

Csíkszentgyörgyön is híres volt a virág sokadalma, ahogyan nevezték, amelynek az utolsó, vagyis a kirakodó napja, a derékvásár mindig a virágvasárnapot követő nagyhétfőre esett, előtte a virághét szerdáján, csütörtökén, péntekén, szombatján és virágvasárnapján zajlott a baromvásár.

Az elkövetkezendő időjárásra is tudtak következtetni e nap jellemzői alapján. Portik Irén jegyezte le a nagyszüleitől:

„Virágvasárnap fénye

Ígéret a jó évre.”

Vagy:

„Szép virágvasárnap

Jó a gyümölcsfáknak.”

Legalább eme utóbbi gyakorlatot mi is megszívlelhetjük, ha csak nem akarjuk magunkra vonatkoztatni a Kányádi Sándor-i megállapítást: „Szamár még volna, de nincs krisztusi státus.”