
A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Beismerő vallomást tett az a 20 éves férfi, aki csütörtök késő este gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén – közölte az illetékes ügyészség.
2023. május 07., 12:332023. május 07., 12:33
2023. május 07., 12:392023. május 07., 12:39
A közleményben U. B. monogrammal szereplő elkövető azt vallotta, a lövöldözéssel a településeken élőket akarta megfélemlíteni. Az ügyészség minősített emberöléssel, fegyverek és robbanószerek illegális birtoklásával, viselésével és kereskedelmével, valamint emberrablással vádolja.
A vádhatóság közleménye szerint a házkutatás során a férfinél számos fegyvert és lőszert találtak, és a nyomozás során az is kiderült, hogy U. B. a tette elkövetése után ellopott egy gépjárművet, majd
ezt követően pedig a taxisofőrt arra kényszerítette, hogy vigye el a közép-szerbiai Kragujevac melletti faluba, ahol később a rendőrök elfogták.
Az utcai lövöldözés előtti napon egy 13 éves, hetedikes fiú ölte meg nyolc társát és az iskolaőrt, valamint sebesített meg egy tanárt és további hat diákot. Az egyik sebesült diáklány még mindig életveszélyes állapotban van. Szombaton a szerdai és a csütörtöki mészárlás néhány áldozatát is eltemették, Szerbiában péntektől vasárnapig háromnapos nemzeti gyászt tartanak.
A lövöldözéseket követően a szerb elnök és a kormány számos, a fegyvertartásra vonatkozó jogszabály szigorítását jelentette be. Emellett a jövőben minden iskolában állandó rendőri felügyeletre lehet számítani, hogy a szerdaihoz hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg.
Közben a gyilkosságokkal kapcsolatos több bűncselekmény és fenyegetés is történt az országban. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint az iskolai lövöldözésről egy hamis videó jelent meg a közösségi médiában, a rendőrség ezért a köznyugalom megzavarása gyanújával indított nyomozást a felvétel egyelőre ismeretlen elkövetője ellen. A rendőrség elfogott egy férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl a vajdasági Rumában. Egy fiatalkorú lányt azért hallgattak ki, mert közösségi oldalán az iskolai lövöldözés áldozatain gúnyolódott. Újvidéken három középiskolás fiú írt ki fenyegető üzeneteket a közösségi oldalán, és fegyverekről töltött fel képeket. Őket is kihallgatták.
A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el. Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg.
Mivel az iskolai lövöldözés elkövetője még nem töltötte be a 14. életévét, büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A mladenovaci ámokfutás elkövetője pedig októberben tölti be 21. életévét, így a szerbiai büntető törvénykönyv értelmében életfogytig tartó börtönbüntetésre nem ítélhető, a legszigorúbb kiszabható ítélet 20 év letöltendő szabadságvesztés. A kormány a büntethetőség alsó korhatárának 14-ről 12 évre csökkentését is bejelentette.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
1 hozzászólás