
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Dan Tanasă képviselő szerint az utcai erőszak Bukarestben és más városokban is jelen van, de nem az ő bejegyzései, hanem „a kormány kudarcos közpolitikái” váltják ki.
2025. augusztus 28., 13:482025. augusztus 28., 13:48
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) politikusa azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint összefüggés van a Bukarestben dolgozó ázsiai ételfutár bántalmazása és egy korábbi bejegyzése között, amelyben arra biztatta az embereket, hogy
Csütörtökön Tanasă azt írta a közösségi oldalán, hogy ha posztjainak akkora ereje és hatása lenne, amekkorát a „független” média tulajdonít nekik, azt kórházak és autópályák építésére és tisztességes bérek kiharcolására fordítaná.
„A valóság ennél sokkal egyszerűbb és szomorúbb: a Bukarestben és más városokban tapasztalható utcai erőszakhoz nincs szükség az én bejegyzéseimre. Ezt a kormány kudarcos közpolitikái váltják ki, amelyeket a szolgalelkű média évek óta véd” – fogalmazott. Hozzátette, Romániának biztonságos országnak kell lennie a tisztességesen dolgozó polgárai, az iskolába járó gyermekek vagy a sétáló idősek számára.
„Amikor kijelentem, hogy nem fogadhatjuk el a bizonytalanság és a barbár gyakorlatok importálását, nem támadok senkit a származása miatt, hanem kimondok egy, a józan észre alapuló igazságot: a törvényt tiszteletben kell tartani, azoknak pedig, akik nem tartják tiszteletben, meg kell fizetniük” – szögezte le.
Meglátása szerint az újságíróknak inkább olyan „lényegi kérdésekkel” kellene foglalkozniuk az eset kapcsán, mint hogy miért egy szolgálaton kívüli rendőr volt az egyetlen, aki a férfi segítségére sietett, hol vannak ilyenkor az állami intézmények képviselői, vagy hogy ki a felelős a biztonság hiánya miatt.
Dan Tanasă azt is leszögezte, a továbbiakban sem fog hallgatni, amikor azzal szembesül, hogy
– idézi az Agerpres hírügynökség a Székelyföldön a magyarellenességéről ismert AUR-politikust.
Szerdán előzetes letartóztatásba helyeztek egy fiatalembert, aki előző este Bukarestben rátámadt egy ázsiai ételfutárra. A főváros második kerületi ügyészségének tájékoztatása szerint
egy-két napon belül gyógyuló sérülést okozva neki. A férfi ellen ütlegelés és egyéb erőszakos tettek gyanújával vizsgálódnak.
Az incidensre több politikus is reagált, köztük a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Cătălin Drulă, valamint a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Ionuț Stroe. Utóbbi azt írta egy Facebook-bejegyzésben, hogy szerinte a fiatalember tette összefüggésben áll „egy bizonyos AUR-képviselő” xenofób üzeneteivel.
„A gyűlölet gyűlöletet szül. (...) Ez a retorika nem oldja meg a valódi problémákat. Csak egy dolgot tesz: megoszt és gyűlöletet terjeszt. Ezért mérgezők a szélsőséges pártok – mert nem tesznek mást, csak egymás ellen uszítanak bennünket” – írta.
Tíz nappal ezelőtt Dan Tanasă közösségi oldalán arra biztatta az embereket, hogy utasítsák el a rendelésüket, ha nem román ember szállítja ki. „Ne támogassátok többé az ázsiai és afrikai képzetlen munkások behozatalát. Ébredjetek fel!!!” – Dan Tanasă.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
2 hozzászólás