
A gyilkosság helyszíne. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Romániban egyedülálló ítélet született első fokon a tavaly januárban Marosvásárhelyen, az élettársa által meggyilkolt nő ügye kapcsán: a Marosvásárhelyi Táblabíróság kimondta, az állami szervek is felelősek a 28 éves nő haláláért, ezért 150 ezer eurós kártérítés kifizetésére kötelezte őket. A bíróság döntésének indoklását a Clujust.ro honlap kérte ki és jelentette meg.
2018. december 14., 18:582018. december 14., 18:58
2018. december 14., 19:102018. december 14., 19:10
A marosvásárhelyi 28 éves nőt munkahelyén, az Egyesülés-negyedi bárban sebesítette meg halálosan egy vadászpuskával a volt élettársa. A nő belehalt a sérüléseibe, maga után hagyva egy hároméves gyermeket. A lövöldözésben megsérült a bár egyik vendége is.
Elsőként január 16-án kért segítséget az 112-es sürgősségi hívószámon, illetve másnap látleletet is készíttetett a bántalmazásról, amit bevitt a rendőrségre. Élettársa ellen elindult a bűnügyi kivizsgálás.
Aztán január 18-án a volt élettárs – barátaival együtt – a nő munkahelyére ment, meglökdöste az áldozatot, poharakat tört össze, asztalokat döntött fel. Akkor a helyszínen volt a nő édesanyja is, aki jelentette a bántalmazást és a cirkuszt a 112-es egységes hívószámon, de az ügyeletes azt mondta, nem tud rendőröket küldeni a helyszínre, ha nem ismeri a lokál pontos nevét vagy címét. Az édesanya pár perccel később bemondta a pontos címet, de az ügyeletes ekkor már azt kérdezte, hogy a tettes még a helyszínen van-e. Amikor kiderült, hogy már nincs, azt a választ kapta, hogy
A munkahelyén történt bántalmazás után az áldozat újabb feljelentést tett volt élettársa ellen, és azt is leírta, hogy a férfi halálosan megfenyegette őt. Ügyvédhez fordult, hogy segítsen neki távoltartási végzést kérni. Erre azonban már nem kerül sor, mivel január 22-én
Az tettest kézre kerítették és bebörtönözték.
Az áldozat szülei – ügyvédekkel konzultálva – úgy értékelték, hogy az állami szervek nem biztosították lányuknak az élethez való jogot. Azzal vádolták a Maros megyei és az országos rendőrséget, valamint a belügyminisztériumot, hogy semmit nem tettek az áldozat védelme érdekében, azon kívül, hogy iktatták az általa benyújtott feljelentéseket. Az említett intézmények ellen benyújtott kártérítési ügyet elsőként a Maros Megyei Törvényszéken tárgyalták, ahol elutasították az áldozat szüleinek és gyermekének megbízásából benyújtott keresetet.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság azonban a november 22-én született ítéletében teljesen megváltoztatta a törvényszéki döntést, és többek között kimondta:
A táblabíróság ugyanakkor kimondta, hogy a rendőrség semmit sem tett annak érdekében, hogy megvédje az áldozatot.
Az ítélet indoklásában az olvasható, hogy az 112-es sürgősségi hívószám ügyeletese a január 18-án történt incidens kapcsán nem az előírások szerint járt el: a bántalmazás helyszínéül megjelölt lokál címét nem a feljelentőtől kellett volna megkérdeznie, hanem neki kellett volna megkeresnie és a helyszínre kiküldenie a rendőröket.

Élettársa volt a marosvásárhelyi lövöldöző az áldozatnak, de egy ideje megromlott közöttük a kapcsolat. A 28 éves nő halálát követően egy két és fél éves kisfiú maradt árván.
A bírósági indoklásban megjegyzi, hogy csak idén jelent meg az az előírás, amely lehetővé teszi a sürgősségi távoltartási végzés kibocsátását.
A táblabíróság szerint a családon belüli erőszak áldozatainak helyzete rendkívül érzékeny és sajátos, és mindig meg kell találni a gyors meg hatékony módszert, hogy segíteni lehessen.

Belehalt sérüléseibe az a nő, akit egy fegyveres lőtt le vasárnap este Marosvásárhelyen, az Egyesülés (Unirii) negyedben egy bárban. A támadót rövid időn belül elkapták.
A november 22-én született döntésben a táblabíróság úgy határozott, hogy az állami szervek felelősek az áldozat haláláért, ezért kártérítést kell fizetniük: 100 ezer eurót az áldozat kisfiának és 25-25 ezer eurót az áldozat szüleinek. Az ítélet nem jogerős.
Egyébként Maros megyében az év első tíz hónapjában 118 távoltartási végzést igényeltek, és 106 esetben ezt megadták.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
szóljon hozzá!