
Papos polgármestere, Illés Béla és Fodor Imre illyefalvi polgármester ellátja kézjegyével a testvértelepülési szerződést
Fotó: Bodor Tünde
Illyefalván 24. alkalommal is megtartották a falunapokat, melyek a református templom védőszentjéhez, Illés-prófétához és a június 20-ai Illés-naphoz kötődnek. Ezúttal a háromnapos szórakoztató jellegű műsorba két nagyobb jelentőségű momentum is beékelődött: a község megkötötte ötödik testvértelepülési szerződését a magyarországi Papossal, és birtokba vehette az új, különleges építésű ravatalozóházat.
2023. július 23., 18:192023. július 23., 18:19
Az első ünnepélyes pillanatra a vasárnapi ökumenikus istentiszteleten került sor, amelyen Lajos József lelkipásztor és Sánta Pál plébános hirdetett igét, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Mátészalka körzetében levő, 800 fő lakossággal rendelkező Papos község jelenlevő polgármestere, Illés Béla szólalt fel.
Derűsen idézte fel annak történetét, hogyan kerültek kapcsolatba Illyefalvával, miután annak ötlete megszületett, hogy székely faluval kötnek testvértelepülési szerződést:
Fotó: Illyefalvi önkormányzat
Köztudott, hogy Kató Béla hosszú ideig szolgált az illyefalvi gyülekezetben és közben számos intézmény felépítésével növelte a falu hírnevét:
Paposnak és Illyefalvának először a református gyülekezete társult – mondta el vendég elöljáró – majd az önkormányzatok is tárgyaltak, ám ennek is sajátos a kezdete – részletezte Illés Béla.
Fotó: Illyefalvi önkormányzat
Fodor Imre illyefalvi polgármester ugyanis kerek-perec megmondta az elején, hogy ha csak azért létesítenének testvértelepülési kapcsolatot, hogy legyen ahol ingyen nyaraljanak, ők ebben nem partnerek. Anyaországi kollégája megnyugtatta:
Ezért végül is június 23-án, vasárnap megpecsételtetett és aláírattatott a testvértelepülési szerződés (miután annak minden passzusát átvizsgálta a minisztérium).
A ravatalozó Zakariás Attila szentgyörgyi építész tervei szerint épült meg, illeszkedve a hasonló stílusú, szintén általa tervezett Pető Intézethez, KIDA-hoz, valamint a vártemplomhoz is
Fotó: Illyefalvi önkormányzat
Ezután került sor a vártemplom tövében felépített ravatalozóért való hálaadásra. Mint Fodor Imre elmondta,
Megtervezésére Zakariás Attila sepsiszentgyörgyi építészt kérték fel, akinek keze nyomát őrzik a korábban említett, Kató Béla által életre hívott intézmények is. A ravatalozó tehát illeszkedik a már meglévő épületekhez, a vártemplomhoz, a közvetlen környezetében levő KIDA-hoz, valamint a gyermekfaluból lett Pető Intézethez is.
Helyének megválasztásakor az volt az elsődleges szempont, hogy a temetőhöz közel, de forgalmas úttól távol legyen, hogy a végtisztességet ne zavarja a zaj.
A papok megáldották, majd a közösség megtekintette a ravatalozót
Fotó: Bodor Tünde
Az építkezés, melynek költségvetése 120 ezer euró, tavaly júliusban kezdődött, a kivitelező az Ördögh Construct volt. A ravatalozó különlegessége hét boltíve, valamint két koporsót is befogadó hűtőkamrája.
Az esemény végén a plébános és református lelkész is megáldotta a létesítményt.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
szóljon hozzá!