Hirdetés
Hirdetés

Amikor egy iskola és egy alapítvány jól kiegészítik egymást

Körtánc az iskola előtt: a Hagyományőrző Napok is az alapítványnak köszönhetően valósulhatnak meg évről évre •  Fotó: Keresztes Zoltán

Körtánc az iskola előtt: a Hagyományőrző Napok is az alapítványnak köszönhetően valósulhatnak meg évről évre

Fotó: Keresztes Zoltán

Három évtizede működik a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumoz Karácsony János Alapítványa. A 30 év alatt ennek segítségével megszervezett programok, fejlesztések nem csak a tanintézmény, de az egész város, vagy Gyergyószék szempontjából is fontos jelentőségűek.

Gergely Imre

2023. november 19., 15:272023. november 19., 15:27

Harminc év alatt több mint négyezer fiatalt indított útjára a Salamon Ernő Gimnázium, akik számára a középiskolában töltött évek a tananyag tanulása mellett olyan tapasztalatokat is jelentettek, amelyek túlzás nélkül meghatározóak voltak az életükben.

Hirdetés

A konkrét tanterven kívüli programok jelentős részéhez a Karácsony János Alapítvány biztosította a szervezési, anyagi hátteret. Nemrégiben évfordulós ünnepségen is összefoglalták azokat az eseményeket, amelyek kiemelkedtek a 30 tanév mindennapjaiból. Itt fogalmazta meg Patek Mária nyugalmazott tanárnő, hogy

1990 után, amikor egy jobb világ reményében folytathatták a munkájukat, azt kellett megtapasztalniuk, hogy sok remény csak álom, álmodozás maradt, az eszményi iskolarendszer nem érkezett el. Ezért gondolták úgy az alapítók, hogy tenniük kell valamit, így jött létre 1993-ban a Karácsony János alapítvány.

Amint az alapszabályban is leszögezték, az alapítvány elsődleges célja az iskolai élet, az oktató-nevelő tevékenységek támogatása.

A Salamon Ernő Gimnázium kórusa is fellépett az évfordulós ünnepségen •  Fotó: Balázs Tas Galéria

A Salamon Ernő Gimnázium kórusa is fellépett az évfordulós ünnepségen

Fotó: Balázs Tas

A szervezetet 2019 óta vezető György Éva rámutatott: sok olyan dolog van, amire nem költhet pénzt a költségvetéséből az iskola, az alapítvány nyertes pályázatainak és támogatóknak köszönhetően azonban megoldást tudott biztosítani ezekre.

Így valósulhat meg minden évben az őszi szavalóverseny, a hagyományőrző nap, különféle táborok, udvarrendezés, de például a járvány idején ennek segítségével tudtak grafikus táblákat is vásárolni a tanároknak, hogy az otthonról is meg tudják oldani az oktatást.

És még hosszasan lehetne sorolni mindazokat a programokat, amelyeket a Karácsony János Alapítvány segítségével tudtak megvalósítani.

A múlt héten lezajlott évfordulós megemlékezésen emlékpadokat is elhelyeztek •  Fotó: Balázs Tas Galéria

A múlt héten lezajlott évfordulós megemlékezésen emlékpadokat is elhelyeztek

Fotó: Balázs Tas

Ferenczi Attila iskolaigazgató pedig arra emlékeztetett, hogy az alapítvány bejegyzésének idején még majdnem teljesen a 80-as évek társadalmi magatartása, ideológiája határozta meg az iskolarendszert, vagyis azt, hogy minden diák egyforma, és külön tehetséggondozásra nincs is szükség, ugyanis a foglalkozásokat mintegy felsőbb utasításra bármikor meg lehet szervezni állami támogatások nélkül is. De már jelentkeztek az első alternatív tankönyvek, diákprogramok és más kreatív kezdeményezések, amelyek a diákokban rejlő talentumok felszínrehozatalát, kibontását hivatottak elősegíteni. Ekkoriban kezdtek igazából beindulni az iskolásprogramokat, kulturális és sportrendezvényeket támogató pályázati lehetőségek. Az alapítvány révén lehetett ezeket a lehetőségeket kihasználni. Ezek pedig a hátteret, biztonságot adják a tevékenységükhöz.

Idézet
Talán mondanom se kellene, hogy iskolánk nemcsak az oktatásra fekteti a hangsúlyt, hiszen ha így lenne, csak szakbarbárokat képeznénk; ugyanakkora felelősséggel fordítunk energiát és erőt a diákok minőségi nevelésére is, hogy a társadalomban és a közösségekben emberként tudják megállni a helyüket”

– fogalmaz Ferenczi Attila.

A harminc évre, az alapítvány névadójára és az alapítók közül már nem élő Szilágyi Ferenc egykori iskolaigazgatóra, Vincze János mérnöktanárra három emlékpad emlékeztet az iskola előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Tarr Zoltán: Magyarország felelősséget vállal a kisebbségben élő magyarokért

Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán: Magyarország felelősséget vállal a kisebbségben élő magyarokért
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Áldás a ködben: hamarosan „pihenőre térnek” a motorkerékpárok

A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.

Áldás a ködben: hamarosan „pihenőre térnek” a motorkerékpárok
2026. október 18., vasárnap

Tarr Zoltán a Madarasi Hargitán: Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére

Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.

Tarr Zoltán a Madarasi Hargitán: Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére
2026. október 18., vasárnap

XIV. Leó pápa: túl vagyok a kényes szakaszon, fokozatosan folytatom munkámat

Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.

XIV. Leó pápa: túl vagyok a kényes szakaszon, fokozatosan folytatom munkámat
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Idén eddig hat drónt lőttek le Románia légterében

A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.

Idén eddig hat drónt lőttek le Románia légterében
2026. október 18., vasárnap

Felerősödik a szél, kitart a csapadékos időjárás, a hegyekben havazhat is

Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.

Felerősödik a szél, kitart a csapadékos időjárás, a hegyekben havazhat is
2026. október 18., vasárnap

Ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból a rendőrök

A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.

Ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból a rendőrök
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Elhunyt Kollár Lajos magyar érsebész, orvosprofesszor

Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.

Elhunyt Kollár Lajos magyar érsebész, orvosprofesszor
2026. október 18., vasárnap

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án

Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án
Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án
2026. október 18., vasárnap

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án

2026. október 18., vasárnap

A sóhordók nyomában Gyergyó és Sóvidék között

Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.

A sóhordók nyomában Gyergyó és Sóvidék között
Hirdetés