Amikor elfogy a remény

Már az elején voltak jelek

Miután több (közel tucatnyi) hozzátartozójával is hosszasan elbeszélgettünk, egy dolog világossá vált: a csíkszeredai édesanyát éveken át bántalmazta volt férje, T. Gy. Az elbeszélések szerint a férfi már a megismerkedésük előtt antiszociális volt, kollégáival szemben pedig arrogáns. Éppen ezért ismerőseik nagyon csodálkoztak, amikor később egy pár lettek Erikával, de ahogy telt az idő, azt vették észre, hogy a férfi igényesség és természet terén is pozitív változáson ment keresztül.

Miután azonban Erika várandós lett a kislányukkal, ismét kibújt a szög a zsákból, és előjött a férfi irányításmániája. Ez például abban nyilvánult meg, hogy megszabta, melyik orvoshoz kell járnia terhesgondozásra és melyik kórházban kell szülnie. A közeli barátok elmondása szerint az első három évben a férfi nem igazán foglalkozott a gyerekkel, de miután már beszélgetni lehetett vele, teljesen átvette az irányítást. Hiába volt az édesanyja óvónő, folyamatosan kritizálta, anyaságában és nőiességében is naponta megalázta. Nem tetszett, ahogyan főzött, ahogyan a gyereket etette, öltöztette – gyakorlatilag semmi nem volt jó.

Emellett Erika nagyszüleit sem kímélte a férfi, sőt tiltotta őket az unokájuktól; már kisbaba korában is csak olyankor mehettek látogatóba, ha a férfi nem volt otthon. Erika édesanyja cukrász, finomabbnál finomabb süteményeket készít, mégsem fogadott el tőle semmit a férj. Ha születésnapi tortát sütött az unokájának, az biztosan érintetlenül a szemétbe került, úgyhogy egy idő után kénytelenek voltak vásárolni, ha azt szerették volna, hogy ehessen is belőle. Egyébként 2013-ban házasodtak össze, és 2015-ben költöztek be új közös otthonukba.

Például ha Erika átment a szomszédba a gyerekkel, a férfi egy idő után utánuk ment, folyamatosan kontroll alatt tartotta. Abban mindenki egyetértett, hogy Erika egy életvidám, magabiztos nő volt, de Gy. minden önbizalmat kiölt belőle.

Bizonyítékokat gyűjtött

Az is jól látszik az előzményekből, hogy a férfi már a házasságuk idején tudatosan készült arra, hogy később Erika ellen forduljon, folyamatosan bizonyítékokat gyűjtött, hogy ha majd szükség lesz rá, legyen mit felhasználjon ellene. Elhatározta: bebizonyítja, hogy Erika mentálisan nem beszámítható, vagy ahogyan riportalanyaink egyike fogalmazott, nem normális, és ezáltal nem való anyának sem.

Az is megtörtént, hogy zuhanyzás közben készített róla felvételeket. A szomszédok sokszor hallották a veszekedéseiket, mindazt, hogy a férj milyen hangnemben beszélt vele és miket vágott a fejéhez. Arra is volt példa, hogy a lánya szobájának ajtaját bezárta, így az édesanya be sem tudott menni hozzá.

Egy idő után Erika megnyílt, és a családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek beszélni kezdett a problémáikról. Voltak, akik mindössze annyit reagáltak, hogy ez van, minden házasságban vannak gondok, mások viszont mellé álltak és megerősítették abban, hogy ez így nincs rendben. Végül 2018-ban

Volt egy rövid időszak, amikor Erikának nem volt munkája, ezalatt borzasztóan megalázta a férfi. Utána a Márton Áron Tehetséggondozó Központnál helyezkedett el nevelőnőként, ekkor meg az volt a kifogása, hogy ott éjszaka is dolgozni kell, és ki tudja, mit „csinál a fiatal srácokkal”. Több telefonját összetörte, fehérneműit, ruháit, cipőit szétvágta, tönkretette. Minden nap volt valami vita, ezek meg folyamatosan gyűltek, növekedtek, mint egy hógolyó, amit maguk előtt görgettek.

– jegyezte meg elkeseredetten az egyik hozzátartozó.

Mi több, folyamatosan az anya ellen nevelte a kislányt, aki egy idő után Erika ellen fordult, nagyon csúnyán kezdett vele beszélni és viselkedni. Ennek ellenére Erika tovább küzdött. A lakást volt férje teljesen kiürítve adta át, ezért újra be kellett rendeznie, hogy megteremtse azokat a körülményeket, amelyeket megfelelőnek tartanak a hatóságok egy gyerek számára. Ezt meg is tette, de hiába próbálta elhozni a gyereket az újonnan berendezett lakásba, ez sosem valósult meg.

Nem bírta tovább

Mivel a férfi nem engedte, hogy Erika a lányával találkozzon, megszegett egy jogerős bírósági döntést, amely miatt minden nap egy bizonyos pénzösszeget kellett volna befizetnie. Ez egy idő után felgyűlt, ezért a végrehajtó pert indított a céggel szemben, ahol a férfi dolgozott, hogy az adott összeget vonják le a fizetéséből. Változás viszont ennek ellenére sem történt. Újabb eljárások indultak, még a nép ügyvédjénél (ombudsman) is jártak, érdemben azonban senki sem segített a nőn.

Pszichológusi felmérés is készült, amelyek fő következtetése az volt, hogy mindkét szülő alkalmas a gyermeknevelésre. A hozzátartozók szerint ez is csak egy felelősséghárítás után kiállított látszatdokumentum volt, amely tulajdonképpen egyik félnek sem jelentett segítséget. A hatóságok mindig csak azt kérdezgették, hogy miért nem próbálnak megegyezni, de azt nem vették számításba, hogy a férfival nem lehetett érvek mentén beszélgetni.

Az utolsó karácsony előtt azt mondta az apa, hogy felmehet a kislány az anyjához, ezért Erika nagyon boldog volt, és gőzerővel készült. Sütött-főzött, új díszeket vásárolt, karácsonyfát állított, és alig várta, hogy végre megláthassa a lánya, hogyan rendezte be a szobáját. Végül azonban mégsem mehetett fel a gyermek, ez pedig nagyon megviselte Erikát, aki az ajándékot is csak napokkal az ünnep után adhatta át, ismét az utcán. Látszólag nem is nagyon örült neki a lány, ami tovább növelte a szomorúságát.

A családtagok úgy vélik, a nő bármilyen bántást kibírt volna a volt férje részéről, azt viszont nem tudta elviselni, hogy a lánya is ellene fordult. Korábban azonban sohasem beszélt öngyilkosságról, nem volt semmi előjele, március elején még készült március 15-ére, a magyar nemzeti ünnepre. Amikor március 14-én a szülei rátaláltak a holttestére a lakásában, még ki volt készítve a székely ruha és a kokárda a másnapi ünnepre.

A most kilencéves kislány olyan szintű agymosáson ment keresztül, hogy amikor a csütörtöki temetés után hétfőn iskolába ment, kacagva azt mondta, hogy „ma van az életem legboldogabb napja, mert meghalt édesanyám és vége van ennek az egésznek”. A gyerekek és a tanító néni is megrökönyödve fogadta ezt a megnyilvánulást.

Az érintettség jogán telefonon felkerestük Erika volt férjét, T. Gy.-t is, hogy egy időpontot egyeztessünk. Nem jártunk sikerrel, ugyanis Gy., miután meghallotta, hogy honnan és milyen téma kapcsán keressük, azonnal ellenséges hangnemre váltott és azt akarta megtudni, hogy kitől kaptuk meg a telefonszámát. Miután nyomatékosan jeleztük, hogy újságírói minőségünkben keressük őt, tehát nem magánbeszélgetést szeretnénk folyatni vele, hanem az öngyilkosságba menekülő volt felesége miatt tartjuk fontosnak, hogy az ő álláspontját is bemutassuk az olvasóinknak, mindössze annyit válaszolt:

Telefonos megkeresésünk mindössze ennyiben ki is merült, a párbeszéd nem tartott tovább mint 40 másodperc.

Nem elszigetelt eset

A hozzátartozók elmondásának megfelelően (ismételten hangsúlyozzuk, közel tucatnyi személlyel beszéltünk) a hatóságok „hárítása” akkor is meglátszott, amikor lapunk kért tőlük tájékoztatást az ügyben. A csíkszeredai bíróság és a rendőrség közel egy hónapos várakoztatás után mindössze annyit válaszolt, hogy a személyiségi jogok védelme miatt nem adhat ki információkat. A just.ro bírósági portálon viszont megtalálhatók az ügyben indult perekben született ítéletek kivonatai. Ezekből kiderül többek között, hogy a válásukat 2019 júniusában hagyta jóvá a bíróság, és ekkor döntött arról is, hogy kislányuk az édesanyjával fog lakni, a gyermekfelügyelet pedig közös lesz, azaz az édesapa is kap láthatási időt. Az év végén és

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság szintén a személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem osztott meg adatokat a konkrét ügyről, Elekes Zoltán igazgató viszont általánosságban beszélt a problémáról.

„Sajnos elég gyakran kerül bele az igazgatóság egy-egy válással és gyermekelhelyezéssel kapcsolatos vitába. Azt látjuk, hogy a gyermekek egyfajta eszközként vannak felhasználva ezekben az ügyekben, és leginkább ők szenvedik meg az egész cirkuszt. Hogy a törvény mennyire tudja megvédeni őket, az eléggé sok kérdést vet fel, mivel a szülő az elsődleges felelős a gyermeke jóllétéért. Mindig el szoktam mondani a hozzám fordulóknak, hogy

– mutatott rá elöljáróban Elekes, majd végigvezetett azon a folyamaton, amit végig kell járjanak azok a szülők, akik hasonló helyzetbe kerülnek.

A polgári perrendtartást szabályozó, 2010-ből származó 134-es törvény 910-es cikkelyének 4-es alpontja szerint senkinek sem szabad ráförmednie vagy kényszerítenie a kiskorút a végrehajtás érdekében.

Ha emiatt a végrehajtó nem tudja végrehajtani a határozatot, akkor jelezhet nekünk, hogy kérjünk a törvényszéken egy tanácsadási határozatot a gyerekeknek és a szülőknek. A törvényszék kijelöl egy pszichológust, aki ír majd egy jelentést, és a bíróság ismét megvizsgálhatja, hogy hogyan tud a továbbiakban eljárni. Annak ellenére, hogy ennyi intézmény érintett és van egy meghatározott procedúra, mégis

– ismerte el az igazgató, aki szerint egyes esetekben segítséget jelenthetne, ha a bíróság napi pénzbüntetést szabna ki az ítélet végrehajtásának elmulasztásáért, mert azt egy idő után nehéz anyagilag elviselni, de ezt nem mindig teszik meg. Emellett bűnügyi per is indítható a mulasztásért.

„A prioritás a mi álláspontunk szerint az, hogy a gyermeknek mindkét szülőhöz joga van. Azt próbáljuk valahogy megértetni a szülőkkel, hogy ne próbálják meg elzárni a gyermeket a másiktól, még akkor sem, ha éppen tiltakozik, mert fel van bújtatva. Sok esetben a szülők hergelik a gyermeket a másik ellen, és egy kicsi ebből mit lát? Ha anyukát szeretem, akkor apuka haragszik, vagy fordítva, és akkor biztos nem vagyok jó gyermeke. Ezeknek a szülőknek minden energiáját ez a harc foglalja le, ügyvédek hada dolgozik az ügyeken, az eredmény viszont az, hogy végül mindenki szenved, ők is és a gyermekek is” – zárta Elekes.

Az elidegenítés mint eszköz

A csíkszeredai esethez hasonló helyzetek gyakoriságát László Éva pszichológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója, a Nők az Erőszak Ellen ARTEMIS Egyesület egyik alapítótagja is megerősítette lapunknak. Elmondása szerint egyre gyakrabban találkozhatunk a válás utáni gyermekláthatás, felügyeleti jogok körüli nehézségekkel, az elhúzódó konfliktusokkal, az elidegenedés-elidegenítés jelenségével, illetve az ezzel való vádaskodással, akárcsak a családon belüli erőszak kontextusában megjelenő, gyermekláthatási gondokkal. Maga a gyermek elidegenedésének és a szülő elidegenítő magatartásának a jelensége olyan válási esetek keretében tárgyalt a szakirodalom és szakmai gyakorlat által, amit erős konfliktusos válásnak neveznek.

A szülők, érthetően, gyakran kerülnek konfliktusba a válás előtt, illetve után. Ezek rendszerint egy, legtöbb két év alatt rendeződnek, miközben egy új egyensúly, rutin alakul ki a család életében. Viszont a nemzetközi adatok és becslések szerint a válások 10–15 százalékánál megjelenik az erős vagy intenzív konfliktusos helyzet. Ezt a válófélben levők vagy elváltak közti átható negatív interakciók, harag, ellenségeskedés, gyanakvás és bizalmatlanság által telített viselkedés és kommunikáció jellemzi, amely akár éveken keresztül fennmaradhat. Az elidegenedés jellemzően ilyen közegben jelenik meg. Ez egy olyan mentális állapot, amelyben a gyermek erősen az egyik szülőhöz kötődik, és jogos vagy megalapozott indoklás nélkül elutasítja a másik szülővel való kapcsolatot. Ennek oka leggyakrabban a kivételezett szülő elvárásaival és a másik szülővel szembeni ellenségességével való azonosulás.

„A szülőnek azt a törekvését, hogy a másik szülőtől a gyermeket eltávolítsa, anélkül, hogy annak a szülőnek bántalmazó vagy a gyermek számára hátrányos, káros hatással járó viselkedése lenne, szülői elidegenítésnek nevezzük. A gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy nagy kihívást jelent a szakembereknek a gyermek szülőt elutasító magatartásának felmérése, vagy nagyon leválasztják a szülők közti viszonyt a gyermekekkel való kapcsolattól, pedig a gyermekfelügyeleti, illetve láthatási esetekben a szülői készségek vizsgálatára nagy figyelmet kell fordítani” – hívta fel a figyelmet a téma szakértője.

Kevésbé felkészült szakemberek

Hozzátette: amikor a szülők között párkapcsolati erőszak van, a válás időszaka még terheltebb. A párkapcsolati erőszak jelenlétére figyelmeztető jel lehet a válási eseteknél is, ha a válásban levő félelmet érez a másik iránt. Ilyenkor az elválás időszakában és közvetlenül azután a bántalmazás megismétlődésének és/vagy súlyosbodásának a kockázata van jelen (a legtöbb halálos kimenetelű cselekedetet vagy az elválás időszakában vagy a rá következő 30 napon belül követik el világszerte).

olyanokat mondva például, hogy „ha el akarsz válni, nem látod többet a gyermeket; inkább a gyermekvédelem vegye el, minthogy nálad legyen; inkább megölöm a gyermeket minthogy nálad legyen/más apja legyen”, és így tovább. A válás ideje alatt gyakran pont a bántalmazó magatartású szülő jelenti fel, akár sorozatosan a bántalmazott szülőt a gyermek elhanyagolásával, bántalmazásával vádolva.

A gyermek elbizonytalanítása, a másik szülőben való bizalmának elvesztése is jellegzetesen megjelenik: „anyád nem szeret, csak én; tönkreteszi az életünket; el akar téged hagyni; ha elmész vele, engem soha többet nem fogsz látni, mert ő nem fogja engedni”, satöbbi. A gyermekért való látszólagos „harc” célja ilyen eseteben nem a gyermek gondozásának a felelősségteljesebb, biztonságos módja, az egészséges környezetnek a megteremtése, hanem a bántalmazott fölötti kontrollnak a megtartása vagy erősítése.

Olyan helyzetekben is követelheti az erőszakos magatartású szülő a szülői jogok kizárólagos gyakorlási jogát, amikor amúgy nem érdekelte vagy nem foglakozott a gyermeknevelés mindennapi dolgaival (tízórai, tankönyvek, hogy jut el a fociedzésre, szülőértekezletre, kezelésre, hogyan és miért kell diétáznia, stb.). A párkapcsolati bántalmazás jellegzetes megnyilvánulása a másik szülői készségeinek támadása, kétségbe vonása, mikor nincs erre megalapozott helyzet. Tehát egy párkapcsolati erőszakos viszonyban a gyermek láthatásának, a kapcsolattartásnak, a felügyeleti jog gyakorlásának az akadályozása vagy ellehetetlenítése inkább szól a másik szülő „sakkban tartásáról”, mint a gyermek jóléte iránti aggodalomról.

„A szülők közötti, illetve a gyermekek ellen irányuló bántalmazás, az eltávolodás, illetve elidegenítés felismerése, ezek hatása a gyermekláthatási programokra nagy jelentőséggel bír, amelyre számomra úgy tűnik, hogy országszinten kevéssé vannak a szakemberek felkészülve. A szakemberek alatt értem mindazokat, akiknek az ilyen esetek kezelésében szerepük van: szociális munkások, pszichológusok, jogászok, rendőrök, törvényszéki végrehajtók” – sorolta László Éva.

Segítségre van szükség

Arra is kitért, hogy amennyiben párkapcsolati erőszak helyzetben van valaki, fontos a válás, szakítás körülményeit jól átgondolni, akár egy ezzel a témával foglalkozó szakember segítségével előkészíteni. Ha erre nincs lehetőség élőben, akkor telefonos, online felületen történő tanácsadást is lehet igényelni. Vannak szervezetek, amelyek már a járványidőszak előtt „ráálltak” az online tanácsadásra is (pl. az ALEG egyesület Szebenben). Amennyiben nincs rá lehetőség, vagy nem szeretne ezzel a lehetőséggel élni, most már elég sok információ elérhető az interneten (pl. biztonsági terv, mikor valaki ki akar szállni egy erőszakos kapcsolatból).

Fel kell készülni arra is, hogy amennyiben egy intenzív konfliktusos, erőszakos kapcsolatban van valaki és a gyermekek a két fél közé kerülnek, egy hosszú távú, feszültségekkel, aggodalommal teli időszakra kell számítani. A hosszú távon való gondolkodás, a kitartás segít a gyermekkel való kapcsolat megőrzésében, javításában vagy újra felvételében, esettől függően.

„A válási helyzetben az erőszak, az intenzív konfliktusok még erősebben megtépázzák a szülői készségeket, így minden olyan segítségre szükség van, ami a biztonság helyreállítását és a szülői szerep megtartását, erősítését támogatja. Az viszont

Segítséget jelenthet az információk keresése, az anyagi vagy lelki támogatás, a gyakorlati segítség, például ha nem biztonságos a bántalmazottnak elmenni a gyermekért, mert találkozna a bántalmazóval, valaki más, egy bizalmi személy veszi át, a tanúskodás vállalása és még sok más, amit az érintettel vagy érintettekkel közösen érdemes megbeszélni. Emellett segítség nem csak a szülők bármelyikének, hanem a gyermekeknek is kell” – húzta alá a szakember.

A tudatosítás fontossága

A családtagok és a különböző hatóságok mellett civil- és politikai szervezetek próbálnak segíteni a bajba jutott nőknek. Az RMDSZ Nőszervezete például 2017-ben indította el a NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) című kampányt, amelynek célja a megelőzés, a jelenség visszaszorítása, a bántalmazott nők védelme és az elkövetők szigorúbb büntetése. A mozgalom ismertetőjében szerepel az az elkeserítő adat, hogy

„Ez nem egy elfogadható állapot, és szerettünk volna javítani a helyzeten. Úgy gondoltuk, hogy három úton kell párhuzamosan menni, ezek a tudatosítás, úgy a nők, mint a társadalom részére, a tájékoztatás és a törvénymódosítás. Szigorúbb törvényekre van szükség, és ezek betartatására az állami intézmények által. Ezen a téren azóta előrelépések történtek, például lehetőség nyílt a távolságtartási végzés sürgősségi igénylésére, amit azonnali hatállyal kibocsáthatnak a hatóságok és akár a közös lakásból is eltávolíthatják az agresszort” – sorolta megkeresésünkre Lőrincz Csilla, az RMDSZ Nőszervezetének Székelyföldért felelős alelnöke.

Hozzátette: azt látták, hogy olyan mélyen gyökerezik a köztudatban az agresszió elfogadása, hogy már gyerekkorban kell kezdeni a tudatosítást és megtanítani, miként kell megelőzni vagy a jelenség ellen fellépni. Ezért iskolai tájékoztatókat szerveztek az Áradat Egyesülettel partnerségben, pszichológusokat képeztek ki. Kezdetben Hargita, Kovászna és Maros megyékben tartottak hasonló tájékoztatókat, majd Szilágy, Szatmár és Bihar megyékben is, két éven át. A járvány aztán közbeszólt, de úgy látják, hogy jó lenne a kezdeményezést folytatni.

„A legfontosabb tudatosítani a helyi közösségekben, hogy egyénenként és közösségként is fel kell lépni a jelenség ellen. Hiába várjuk, hogy valamelyik hatóság megoldja a problémát, mert bár megvan a törvény által előírt feladata az egyes intézményeknek, közösségként is lépni kell” – mutatott rá Lőrincz Csilla.