A nyerges-tetői kopjaerdő madártávlatból
Fotó: Pinti Attila
Laikusok és történészek a mai napig vitáznak azon, hogy a Tuzson János egysége által vívott nyergestetői csata (1849. július 31. – augusztus 1.) a szabadságharc utolsó részgyőzelmeként értelmezhető-e, vagy az is a vesztes ütközetek közé sorolható. Úgy véljük, abban a reménytelen helyzetben, amikor mindenki számára világos volt a hamarosan bekövetkező tragédia, tízszeres túlerővel szemben közel két napon át helytállni felér egy Thermopülával, még ha nem is vesztek oda mindnyájan. Sajátos magyar lelkületre, gondolkodásmódra vall, hogy inkább szeretünk vereségből, veszteségből mítoszt teremteni, mint győzelemből.
2023. július 31., 08:002023. július 31., 08:00
Foglaljuk össze a csata közvetlen előzményeit. 1849. június idusa után Háromszéken felcsillant a remény, hogy „hátha meg nem volna halva, s lehetne még valami...”. Pedig Gábor Áron ágyúöntőnk akkor már az eresztevényi sírjában pihente a harcok fáradalmait, a kézdivásárhelyi ágyúgyárat (és vele együtt a Székely Hírmondót nyomó nyomdát) szétverték a betörő oroszok, és a Gyertyánffy-különítmény hősi halála is eleven sajgott az emberek lelkében.
Innen július 21-én, nem sokkal azt követően, hogy a bélafalvi születésű, katonai szolgálatát a 15. (2. székely) határőrezred hadfijaként kezdő Tuzson János őrnagy vezényletével egy kétezer fős egységet, benne az általa szervezett 86. honvéd zászlóaljjal, már odaküldött, 2200–2300 fős csapata élén, hat ágyúval Moldvába indult azzal a céllal, hogy az ellenség hátában felkelést robbantson ki.
Bár több helyen megkergette az oroszokat, szándékát nem koronázta siker, ezért visszatért Háromszékre (Bereckben találkozott Petőfivel), onnan pedig Segesvár felé vette az irányt, ahol aztán végzetes vereséget szenvedett a túlerővel szemben. Tuzson vezetésével azonban Moldvában hagyott egy különítményt, főleg az Ojtozi-szoros védelmére.
A közel két zászlóalj alapesetben ugyan közel kétezer embert jelentene, de a századok állománya addigra alaposan megcsappant az eredeti létszámhoz képest, és nem tudjuk, milyen arányban valósult meg a feltöltésük. Ezért aztán a különféle leírásokban hol 200–600 fős egységről esik szó, hol egyenesen 2000 fősről – az igazság valahol a kettő között lehet.
A fiatal Tuzson János Ágotha János (1808–1880) festményén
Fotó: Székely Nemzeti Múzeum
Tuzson július 28-én veszi kézbe Omár pasa felszólítását, hogy azonnal hagyja el Moldvát, aminek kénytelen eleget tenni, és 30-án Bereck térségében találjuk. Időközben Háromszék újra az ellenség kezébe került, Gál Sándor Tusnád felé visszahúzódó seregét két irányból próbálták támadni az orosz–osztrák csapatok: az Olt mentén, illetve Kézdivásárhely felől. Eme jobboldali – Clam-Gallas osztrák tábornagy vezényelte – szárnyat a podóliai vadászezred, a volhíniai gyalogezred egy zászlóalja, a bugi ulánusezred, a gyalogosok nyolc lövege, a 9. lovaslöveg egy osztálya, egy szotyna kozák, valamint az osztrákok négy zászlóalja, tíz lovasszázada és négy lövege alkotta. De hogy összesen pontosan hány ember, itt megint csak becslésekre hagyatkozhatunk; ha például a világhálón nézünk utána, 3000-től 20 ezerig terjedő skálán mozog a „belövés”. Orosz hadinaplók alapján egy 10-12 ezer fős reguláris, jól felszerelt sereg valószínűsíthető, ami Tuzson embereihez képest több mint tízszeres túlerőt jelent!
„Tefic bég távozott, és én azonnal intézkedtem s a visszavonulást megkezdettem. Az erdélyi határszélhez érve arról értesültem, hogy Háromszékről a magyar hadcsapatok Csíkba vonultak vissza s Háromszék az egyesült osztrák–muszka sereg által el van foglalva, minek következtében visszavonulásom folytatva, a Bereck mezőváros feletti úgynevezett Magyaróstetőről, hová esteli 9 órakor érkeztem, személyesen is meggyőződtem a Kézdivásárhely és Szentlélek közötti nagy kiterjedésű tábori tüzekről, hogy utam Szentléleken át, illetőleg az országúton Csíkba vonulni el van vágva, s csak tájösmeretemnek köszönhettem, hogy az éj oltalma alatt járatlan, vészes úton, Polyánon át, tüskén-bokron keresztül s még amellett járatlan, meredek, süppedékes hegyen sikerül július 31-én pitymaladatkor Szárazpataknál a Kászon völgyébe beereszkednem, s utamat a Kászon völgyén fel Csík felé folytatnom.”
(Részlet Tuzson János 1888. évi visszaemlékezéséből)
Ez utóbbiakra ráadásul még egy emberpróbáló feladat várt a csata előtt: Bereckben világossá vált számukra, hogy nem mehetnek Kézdivásárhely át az országúton, de mivel onnan az ellenség bármelyik pillanatban elindulhatott a Kászonok fele, mindenképp elébük kellett vágniuk. Kézdiszentkeresztre érve erre csak Perkőig előnyúló hegyhát megmászásával mutatkozott lehetőség – aki ismeri a környékét, tudja, hogy nem sétagaloppról van szó, főleg éjszaka, ágyúkat, málhás szekereket vontatva. Végül a Király István falusbíró biztosította vezető útmutatása mellett sikerrel vették ezt az akadályt is, és még időben beereszkedtek a Kászon völgyébe, ami önmagában is bravúros teljesítmény.
És ha ez nem lenne elég, még aznap, azaz
Gondoljunk bele: Berectől eddig egyhuzamban több mint 40 kilométert kellett megtenniük, hegyen, folyón átkelniük, a végén harcot vállalniuk, és másnap, augusztus 1-én hajnaltól 11, más források szerint 14 óráig kitartaniuk.
Tuzson János ny. honvéd alezredes 1899-ben (Gere István fotója)
Fotó: Székely Nemzeti Múzeum
Maga Tuzson 17 órai ellenállásról beszél:
Orbán Balázstól elterjedt ugyan az ellenséget a hátukba vezető román pásztor verziója, sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen nem lehetett tovább feltartani a hatalmas túlerőt. Ráadásul Gál Sándor is hátrálni kényszerült a Tusnádi-szorosból, hogy aztán a Mitács-tetőn át nyerjen egérutat Erdővidék, illetve Lövéte irányába, így Tuzson Jánosnak sem maradt más választása, mint parancsot adni a rendezett visszavonulásra. Végül ő is a Mitácson át követte Gál Sándort – de ezt majd egy külön írásban taglaljuk.
„Úgy haltak meg a székelyek,/ mind egy szálig, olyan bátran,/ mint az a görög háromszáz/ Termopüle szorosában” – olvashatjuk Kányádi Sándor közismert versében, ám ha ez valóban így lenne, bizonyára nem kerüli el Orbán Balázs figyelmét, és Háromszék szabadságharcának krónikása, Nagy Sándor tüzérfőhadnagy munkájában (Háromszék önvédelmi harca 1848–49) is nagyobb teret kap. Itt azonban csak annyi található, hogy „Gál Sándor… megfogyva, de meg nem törve védé, míg lehetett, s.-szentgyörgyi hadállást, míg nem gr. Clam megerősített hadával szemben július 29-én azt feladni s Csík felé húzódni kénytelen volt. Csík két szorosánál: Bikszádnál és a Nyergesen, hova ügyes taktikával megkerülve az ellenséget, moldvai expedíciójából Tuzson is megérkezett, foglaltak állást a székelyek, s védték mindkettőt hősiesen; de a megosztott különben is csekély erővel nem tartóztathatták fel a gr. Clam és Copet tábornokok alatt előnyomuló ellenséget, akik közül az első a Nyergesnél, a másik Bikszádnál nyomult előre.”
A. A. Nyepokojcsickij cári ezredes például csak annyit jegyez meg, hogy „Clam–Gallas… Kászonújfalunál… az ellenséget kiverte állásából, és visszavetette a Nyergesi-hágóig, ahol a magyarok megálltak, de Clam–Gallas gróf ismét rohamot indított ellenük, és Kozmásig szorította őket vissza.” Szó nincs utolsó emberig tartó védekezésről, és nincs erre való utalás az 1897. augusztus 8-án felavatott emlékmű feliratán sem, bár annak felavatásán, mintegy 5000 emlékező mellett, Tuzson János is jelen volt, akkor már alezredesi rangban.
A nyerges-tetői emlékmű
Fotó: Gecse Noémi
És itt állott 1849-ki aug. 1-jén Tuzson János honvédezredes, ki Bem által Moldovában feledtetvén, esetlegesen éppen a sz.-györgyi csatavesztés után érkezett vissza Háromszékre, hol minden veszve levén, kis csapatjával s néhány ágyúval Csík felé vette útját. Miután Kászon-Újfaluból a felnyomuló oroszok és az azok után jövő Clam–Gallas elől egy heves csata után visszavonulni volt kénytelen; (júl. 31-én) a Nyergestetőn állitá fel fedett helyzetben ágyúit s elszánt honvédeit. A mit sem sejtő oroszok minden elővigyázat nélkül tömegesen nyomultak fel a meredeken emelkedő országúton, Tuzson bevárta lőtávolságra, s akkor kartács-tűzzel sepreté őket le. Sokszor kísértének az oroszok elszánt, kétségbeesett rohamot, de az oroszlánként harcoló honvédek és a halált osztó ágyuk mindig visszaterelték. Végre találkozott egy kászoni oláh, ki a kozákokat mellékösvényeken bevezeté Sz.-Márton felé Csíkba, s így a nyergesi hadállás megkerülve, hátulról levén fenyegetve, Tuzson kénytelen volt az eltiprott szabadság ezen utolsó győzelme után feladni hadállását, s a tusnádi szorosból elvonuló Gál Sándorral csatlakozva, a Mitácson átcsapni.
(Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, 1868–1873)
Annyi biztosra vehető, hogy sokan elestek már a Nyergestetőn is, de még többen visszavonulás közben, főleg Csíktusnád felé, a Szénásmezőn. És félreértés ne essék: nem csak háromszékiek! Többek között Erszény János (19 éves), Hideg Sándor (27), Puskás István (23) gyergyószéki, Kozma Demjén (23) felcsíki (valószínű csíkjenőfalvi) honvéd is ekkor halt hősi halált. Ez volt a szabadságharc utolsó székelyföldi csatája. „Ma is mutogatják – írta 1899-ben Balló István csíkkozmási történész – a Tusnádfürdőre vezető országút közelében egy honvéd főhadnagy sírját, aki öt kozákot vágott le, míg végre a nagyobb erőnek áldozatául esett.”
Legfeljebb Szentkatolnai Bakk Endrére hagyatkozhatunk (Kézdivásárhely s az ottani Jancsó családok története, 1895), aki szerint „az osztrákok és [az] oroszok jókora veszteséget szenvedtek, oly sokan sebesültek meg, hogy Kézdivásárhelyt a piacon, az utcákban sem tértek el, – hanem a városon kívül a mezőn vertek tanyát nekik.” De ennél is fontosabb, hogy Tuzsonéknak sikerült teljesíteni a fő célkitűzést, Clam–Gallas nem tudta bekeríteni Gál Sándor seregét.
Mának szóló üzenete: a megmaradásé, a túlélésé is ebből fakad: nem a hősi halált, a pótolhatatlan véráldozatot, hanem sokkal inkább a tisztes helyállást, a reménytelennek tűnő helyzetből kivezető csillagösvényt jelképezi.
Bent a kopjaerdőben
Fotó: Pinti Attila
Bálint György A nyergesi hősök emlékére című versét Tamás Imre tusnádi tanító szavalta el az emlékmű 1897. augusztus 8-i avatásakor:
Az ágyú mintha mennydörögne még,
Kardcsattogás, vad harci riadó,
Maroknyi nép halál tusája foly,
De képzelet csak, álom ez csupán,
Nincs itt élet, nincs itt feltámadás.
Alusznak ők jó mélyen ott alant,
Hiába zengi bú dalát a lant.
Pedig dicsők valának a napok,
Mint a világ legelső kezdetén.
A győzelem aranyvirága nyíl,
Minden szívet feszít a remény.
Thermopüla jelentéstörténete
Thermopülait elsősorban a Kr. e. 480-ban itt vívott csatáról ismerik, amelyben a görögök I. Xerxész nagy túlerőben lévő perzsa serege ellen védték a szorost két napig, amíg azok a hátukba nem kerültek. A szoros a sokkal erősebb ellenfél elleni hősies kitartás jelképévé vált. (forrás: Wikipédia)
Novemberben Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben és Kolozsváron is közönség elé lép a Figura Stúdió Színház, de a gyergyószentmiklósi nézőket sem tévesztik szem elől.
Elkezdte székelyföldi kampányát szerdán az RMDSZ a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában. A kampányrendezvényen a házigazda székelyföldiek mellett jelen voltak a szövetség székelyföldi, Brassó és Szeben megyékből érkező jelöltjei.
Végigzenélte a fesztiválszezont a legújabb gyergyószentmiklósi együttes a NÉKED, a fellépések mellett stúdióban is dolgoztak, most jelent meg az új daluk a Világoskék napfény.
A szászrégeni rendőrség két házkutatást hajtott végre egy büntetőügy keretében, amelynek középpontjában minősített rablási kísérlet áll. Elfogtak egy férfit, akit egy október 21-i bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondták meglátásaikat a parlament elé terjesztett, közigazgatási átszervezésről szóló USR-s törvénytervezet kapcsán.
A tanárok 1500 lej, a tanügyi kisegítő személyzet tagjai pedig 500 lej értékű szakmai utalványban részesülnek — adta hírül az Agerpres.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit Maros megyében, aki a gyanú szerint szándékosan okozott egy nagy kárral járó tűzesetet – adja hírül a Maros megyei rendőrség.
Most leginkább a sürgős problémák megoldása, „tűzoltás” a fő feladat a gyergyószentmiklósi városházán. De már körvonalazódnak azok az irányvonalak, amelyek a következő években meghatározó módon átalakíthatják a város arculatát, hangulatát.
Kalandokat élnek meg, közösségbe kovácsolódnak, megismerik a Székelyföldet, nemzettudatukban erősödnek, edzettebbek lesznek – ilyen élményekben részesülhetnek azok a diákok részt vesznek a Székelyföldi bringás táborokban.
Lőgyakorlatot tart csütörtökön a kerekerdői hegyivadász alakulat – hívja fel a lakosság figyelmét Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
1 hozzászólás