
Sokat elmondanak a megszerzett adatok. Nehéz és fájdalmas hónapokon megy át Székelyföld lakossága. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Közel kétszer annyian haltak meg az elmúlt hónapban Maros megyében, mint a koronavírus-járvány előtti év, tehát 2019 azonos időszakában. Ugyanezt állapíthattuk meg Hargita megye esetében is.
2021. november 24., 22:032021. november 24., 22:03
2021. november 25., 11:202021. november 25., 11:20
A 2019-es, 2020-as és 2021-es évre vonatkozó adatok szerint Maros megyében a legtöbben szív- és érrendszeri betegségben hunytak el. Az elhalálozások számát azonban a 2020 elején Romániában is megjelent koronavírus-járvány rendkívül negatívan befolyásolta – derül ki a Székelyhon kérésére elvégzett összesítésből.
Ahogy Iuliu Moldovan, a Maros megyei egészségügyi igazgatóság igazgatója érdeklődésünkre elmondta:
A kimutatás alapján 2020. októberében, novemberében és decemberében hirtelen megemelkedett az elhalálozások száma. Míg 2019. októberében
Hasonlóan alakultak a 2020-as novemberi adatok is:
A koronavírus-fertőzéssel összefüggő betegség okozta elhalálozások száma tavaly októberben 127 volt, novemberben 308 és decemberben 220.
– válaszolta érdeklődésünkre Codruța Sava, a Maros megyei lakosság-nyilvántartási hivatal igazgatója. A prefektusi hivatal adatai szerint múlt hónapban, 2021. októberében 142-en vesztették életüket a koronavírus fertőzéssel összefüggő betegségben. A prefektúra napi jelentései szerint még ennél is nagyobb emelkedés várható novemberben.
A leggyakrabban, szív- és érrendszeri betegségben betegségben 2019-ben 3425-en, 2020-ban 3918-can vesztették életüket; 2021. szeptemberéig ez a szám 3029.

Több mint kétszer annyian haltak meg az elmúlt hónapban Hargita megyében, mint egy átlagos hónapban, vagy a koronavírus-járvány előtti év azonos időszakában. A növekedésre még a koronavírushoz köthető halálesetek hivatalos száma sem ad magyarázatot.
Hargita megye
Nemrég cikkeztünk az elhalálozásokkal kapcsolatos Hargita megyei adatokról is. Mint összeállításunkból kiderült, összesen 674 halálesetet jegyeztek fel 2021. októberében a Hargita Megyei Személynyilvántartó Közszolgálatnál, ami messze meghaladja az elmúlt években regisztrált legmagasabb havi értékeket. Az októberi Hargita megyei halálesetek száma több mint a kétszerese a 2019 októberében, azaz a koronavírus-járvány kitörését megelőző év azonos időszakában feljegyzett 317 halálesetnek. A növekedés azonban még az idei adatokhoz képest is jelentős, hiszen például a szeptemberi haláleseteknek (387) is majdnem a kétszerese. A járvány előtti időszakban a halálesetek havi számának az átlaga kevéssel haladta meg a 300-at, 2019-ben a legalacsonyabb havi érték 214 (december), míg a legmagasabb 407 (január) volt. (Széchely István)
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!