A kultúra egy szép, színes szőttes, amivel leterítjük a társadalmat?

Mint fogalmazott: a kultúra a kovász. Az a folyton élő kovász, amely az újabb és újabb nemzedékeket érleli hozzá a nemzettesthez, amely együvé tesz bennünket. „És

„Ezeket a struktúrákat kell elsősorban fejleszteni, ami persze nem egyszerű, hiszen jól tudjuk, hogy Romániában a kulturális finanszírozás szempontjából vannak gondok, hiányosságok. Egy példát mondok: Erdélyben nincs se egy román, se egy magyar irodalmi múzeum a jelen pillanatig (…) Tehát ez is egy jelzésértékű tény, valahogy az állam ezeket a struktúrákat nem igazán tartja fontosnak Erdély szintjén.”

Fogalmi zavarokat vélt felfedezni a zeneszerző

Selmeczi György zeneszerző, a Kolozsvári Magyar Opera megbízott művészeti vezetője úgy fogalmazott, egyfajta általános fogalmi zavart vél felfedezni a kultúra meghatározásának a tekintetében, hiszen nagyon sokféle módon használjuk ezt a szót, és igazából nem mindig tudjuk, hogy mit értünk tulajdonképpen alatta.

Hangsúlyozta, az előtte szólókkal közös a kiindulópontja:

„A mérleg másik serpenyőjében nyilvánvalóan látnunk kell, hogy ebben a kultúra, és elsősorban a művészetek terepe az, ahol a magyar társadalom végletes megosztottsága exponenciálisan jelenik meg. A művészetek terepe az, ahol ez a hallatlanul sajnálatos szembenállás, ami jellemzi a magyar társadalom különböző rétegeit, hatványozottan jelenik meg. Sokkal erőteljesebben és sokkal látványosabban, mint a hétköznapi életben. Ez nagyon erősen rányomja a bélyegét, egy folyamatos harcálláspont jellemzi a magyar művészt, és újra és újra öndefinícióba kényszerül, újra és újra próbálja meghatározni önmagát és a szerepét a társadalomban.”

Mint fogalmazott, éppen a tág keblű és sikeres kultúrpolitika az, amely tág teret biztosított egyfajta értékrelativizmusnak:

„Ha kultúrafogyasztóból kultúrahordozók lesznek, akkor azok a szempontok, amiket említettem, megjelennek a kultúraválasztásban, megjelennek abban, hogy akár a fiatalok, akár a régebb óta fiatalok a kultúrában mit, miért és hogyan részesítenek előnyben. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt a kultúrahordozást próbáljuk megerősíteni a Kárpáthazában.”

Hozzátette, nem gatyaletolásnak gondolja, hanem annak a megtalálásának, hogy a vonzásképességet az egyes kulturális, művészeti ágazatokban hogyan tudják megvalósítani. Úgy véli,

„Mindenütt van egyfajta öncsalás, ilyen öncsalási mechanizmusok működnek rendre a kultúra terepén, most már jó néhány éve, és én ezt fájlalom, hogy nem látjuk át az egészet. Hanem azt gondoljuk, hogy a kultúra valami szép, színes szőttes, amivel leterítjük a társadalmat, és akkor ebből nagyszerű dolog sül ki, de igazából lényegi mozzanatok nem kerülnek orvoslásra” – tette hozzá Selmeczi.

„Azért azt ne felejtsük el, hogy bennünk van a létra, és azt sem – mielőtt végítéletet hirdetünk –, hogy a végítélet-hirdetőknek is van felelőssége a rendszerben” – mondta Hankó Balázs.

Karácsonyi Zsolt szerint nemcsak az értékek fontosak, hanem a gyakorlat is. Tehát az, hogy miként tudjuk átadni a hagyományokat a következő generációnak. „A mai időben és az elmúlt két-három évtizedben, ami történt, arra oda kell figyelnünk, hogy ne az egyre inkább digitális életmódunk határozza meg a kultúrát, hanem továbbra is a kultúra legyen az, ami meghatározza az életmódot. Erre is oda kell figyelni, hogy ne kerüljünk az öncsalásnak az ingoványos talajára.”

Nézzünk szét, mi történik Európában

Hankó Balázs ezen a ponton arra kérte beszélgetőtársait, mielőtt továbbmennek a téma boncolgatásában, nézzenek szét, mi történik Európában az értékválasztás területén, és ennek tükrében hogyan látják a magyar kultúrát és a szerepét.

„Vannak még bástyái nyugaton is a kultúrának, de a kultúrával való foglalatoskodás napi szinten már nem annyira fontos, mint nekünk itt, a Kárpát-medencében” – mutatott rá Karácsonyi Zsolt. Mint mondta, szerencsére olyan helyzetben vagyunk, hogy a kultúra önmagában is meg tudja védeni önmagát, tehát képes arra, hogy újratermelje folyamatosan önmagát, és a különböző programok nagyon fontosak.