Kutyaugatástól, marhabőgéstől és lónyerítéstől volt hangos szombaton Kápolnásfalu határa, ahol Őszi gazdanapot és állatvásárt tartottak. A rendezvényen a gazdák bemutathatták jószágaikat, valamint szakmai előadásokon és ügyességi vetélkedőkön vehettek részt. A szervezők szerint lényegesen javult a környék állatállományának minősége.
2017. október 22., 19:032017. október 22., 19:03
2017. október 22., 19:032017. október 22., 19:03
Fotó: Pál Árpád
Kutyaugatástól, marhabőgéstől és lónyerítéstől volt hangos szombaton Kápolnásfalu határa, ahol Őszi gazdanapot és állatvásárt tartottak. A rendezvényen a gazdák bemutathatták jószágaikat, valamint szakmai előadásokon és ügyességi vetélkedőkön vehettek részt. A szervezők szerint lényegesen javult a környék állatállományának minősége.
2017. október 22., 19:032017. október 22., 19:03
Fotó: Pál Árpád
Nagyjából kétezer részvevője volt a Kápolnásfalu határában megtartott gazdanapnak és állatvásárnak, ami azt bizonyítja, hogy évről évre népszerűbb a rendezvény – tudtuk meg Benedek Lászlótól, Kápolnásfalu polgármesterétől. Rámutatott,
A mostani sikeren felbuzdulva szeretnék, ha jövőre egész Udvarhelyszéket, de legalább a Homoród mentét megszólíthatnák.
Fotó: Pál Árpád
Bár enni és inni is lehetett – volt kétféle bográcsos, flekken, miccs, sör –, a szervezők jól láthatóan nem erre fektették a hangsúlyt, hiszen egymást érték az érdekesebbnél érdekesebb programok.
A szakmai előadásokról sem maradt el a hallgatóság, ezek idén a törzskönyvezésről és a teljesítményellenőrzésről, valamint a mezőgazdasági pályázatokról szóltak. Volt továbbá lovas bemutató, traktoros ügyességi vetélkedő, valamint egylovas fahúzó verseny. A rendezvény sikeréhez az is hozzájárulhatott, hogy a szervezők nem engedték be a vásárra a bóvliárusokat,
Egyébként nyulakat, galambokat, juhokat, marhákat, pásztor- és más kutyákat, illetve lovakat is hoztak a vásárba. A gazdák többsége nem akart megválni jószágaitól, de azért voltak eladó állatok is.
Összességében véve sokat elárult a rendezvényről, hogy
Fotó: Pál Árpád
– magyarázta Fodor Levente állatorvos, aki a délelőtti mustrán zsűrizett. Hangsúlyozta, a szakemberek számára is fontos a rendezvény, hiszen ilyenkor tudják felmérni az állatállomány minőségét, illetve tanácsaikkal folyamatos javításra sarkallni a gazdákat.
Az ebek bemutatása után Fodor úgy látja, fellendülőben van a környéken a közép-ázsiai juhászkutyák tartása, de a kuvaszok is „meg vannak becsülve”. Ugyanakkor megjegyezte, ő nem vonhat le hivatalos következtetéseket – eleve a kiállítás sem arról szólt –, sőt azt sem mondhatja meg senkinek, hogy mit tartson, de a számokból egyelőre úgy tűnik, az említett fajok a népszerűbbek. Egyébként a juhászkutyák mellett harci ebeket is hoztak tulajdonosaik, de nem minden állat volt fajtiszta. A gazdák többsége kikapcsolódásként nevezett be a versenyre, így Benedek Zoltán is, aki gyerekeivel és keverék kutyájukkal érkezett. Mint mondta, szép az eb, így van mit mutogatni, s közben a gyerekek is jól szórakoznak.
A jószágok törzskönyveztetve vannak, tejtermelésüket hivatalosan ellenőrzik, és a mesterséges megtermékenyítésre is nagy hangsúly van fektetve.
Például hiába tenyésztünk olyan marhát, amely 8 ezer liter tejet ad, ha nem elég erősek a lábai és folyton lesántul a helyi legelőkön” – fogalmazott. Hozzátette, az elmúlt években rengeteg előadást, felkészítőt és beszélgetést szerveztek a gazdáknak, és hatalmas elégtétel látni, hogy ennek meg is lett az eredménye.
– jelentette ki.
Fotó: Pál Árpád
A lovakkal kapcsolatban azt mondta, hogy mindenki a nehéz és félnehéz jószágok tartása irányába van elmozdulva, amit nem feltétlenül ajánl az itteni körülmények között. Az itteni munkákhoz a melegebb vérmérsékletű, könnyebb, mozgékonyabb lovakat javasolta.
Amin még javítani kell
A rendezvény fővédnöke, Tánczos Barna szenátor szintén úgy tapasztalta, hogy évről évre egyre szebb állatokat mutatnak be a gazdák. Sebestyén Csaba parlamenti képviselő kijelentette, örömmel tölti el, hogy egyre inkább úgy tűnik, van jövője az állattartásnak és a gazdák is bizakodók e téren. Viszont nemtetszését fejezte a vadkárok és a dögök elszállítása okozta problémák, valamint a nehézkes értékesítés miatt. Azt ígérte, hogy törvénymódosításokkal igyekeznek javítani a helyzeten. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a vásáron részt vett gazdákkal beszélgetve azt a „házi feladatot” kapta, hogy intézménye segítsen a lovak értékesítésében, ami nagyon nehézkes térségünkben. A politikus azt ígérte, minden tőle telhetőt megtesz ez ügyben. Emellett egy kisvágóhíd létesítését is segítené a Homoród mentén, mivel úgy látja, nagy szükség van rá. A megvalósításról még egyeztetni fog a településvezetőkkel, illetve a gazdákkal is.
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!